Fehér ragacsos nyák a széklettel

Tisztelt Doktorúr! Az alábbi problémámmal fordulok önhöz. 28 éves vagyok, ismert refluxos. Pantoprazolt szedek regel 20 mg-ot, néha este egy quamatelt is ha szükséges. Külföldi hétvége során egy étteremben ettem, majd másnapra hasfájásom lett, amit igazából nem tudtam hová lokalizálni, böfögtem, alhasam fájt, közérzetem rossz volt, semmit nem aludtam, többször is mennem kellett vécére, de nem ment a hasam csak lágy volt a székletem. Néhány nap alatt ez nagyjából helyre jött, viszont nem tudom mire vélni, hogy a székletemmel fehér nyák ürül. Maga a széklet színe teljesen normális, kissé székrekedéses vagyok, de ez régóta így van, viszont ez a fehér nyák sűrű ragacsos fura szagú, főleg az elején több, viszont elvétve a széklet felszínén is van, de könnyen lejön róla, jól elkülöníthető, vért egyéb dolgot nem látok. Belső aranyér, és repedés ismert. Néha még van, hogy érzek valamit a beleimben, nem fájdalmat, csak amolyan "nyomó, égő fura érzést, de nem egy helyen". Étvágyam teljesen rendben van, általában napi egy, kétszer van székletem, reggel és néha délután. Tudna segíteni, mi okozhatja ezt? Szép napot!

Dr. Plósz János válasza nyákos széklet témában

A nyák megjelenése fokozott nyálkahártya-újraképződésre utal. Ez természetes lehet egy lezajlott gyomor-bélhurut után. Érdemes lehet probiotikumot használni akár egy hónapig, valamint az étrendben a rostbevitelt fokozatosan emelni. Vizsgálódni akkor érdemes, ha riasztó tünet jelenne meg (vérzés, fogyás, éjszakai ágynyugalmat megzavaró panasz).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. november 07.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Végbél gyulladás
T. Doktorúr- ismétlődő problémával küszködöm. Korábban vastagbél és gyomortükrözésem is volt. Leírt lelet szerint: székrekedést elsősorban adhesinoes perotonei...
Hasi problema
Tisztelt Doktor Ur! Egy összetett problemaval fordulok Önhöz. Korabban mar megvalaszolta egy kerdesemet, melyben a veres-nyakos szekletemre kerestem...
Székelési probléma
Tisztelt Doktor Úr! 34 éves férfi vagyok! Néha előfordul, hogy nyálkás a székletem (ezt a wc papíron szoktam felfedezni), valamint ilyenkor lazább is a...
Székletproblémák
Tisztelt Dr. Plósz János, Gyomor, illetve székelési panaszaim vannak 5 hónapja. Gyakori székelés, illetve ritkán gyomorfájás. Puffadtság érzetem van szinte...
Nyálkás széklet
Kedves Dokto Úr! 37 éves nő vagyok és kb. 1,5 hónapja kezdetem el reggelente útifűmaghéjat inni (reggelente éhgyomorra 1 evőkanállal 5 dl vízben oldva) azonban...
Nyálkás széklet
Üdv egy pár hete vettem észre, hogy székelés előtt viszket a végbelem, székeléskor enyhe szúró érzést érzek a végbelem tájékán. A székletem első szakszán...