Teljes Gyomor Eltávolítás

Tisztelt Cím! Édesanyám 66 éves. Év elején daganatot diagnoszitizátak a gyomrában, amit 4 kemoterápiás kezelés után sikeresen zsugorítottak, de ez után is teljes mértékben elkellett távolítani a gyomrát. A műtét szeptember elején történt,sajnos közben a korházban tüdőgyulladást kapott és bélhuruttal is küszködött. Majd infektológián kezelték, illetve azóta már a belgyógyászaton, több problémával. Edesanyám kb 1 hét kivételével szeptember óta korházban van. Rengeteget fogyott, gyengült. Amióta nincs gyomra, akármit eszik vagy iszik az orvosi diétáknak megfelelően, ezek ellenére is állandó a hasmenés., Hogyan lehetne a hasmenést megszüntetni?, Hogyan tudnám űjra felerősíteni, hogy járóbeteg legyen? Esetleg Miskolcon és környékén tudna valakit ajánlani? Köszönöm.

Dr. Plósz János válasza gastrectomia utáni állapot témában

A gyomoreltávolítás nem jár szükségszerűen hasmenéssel. Szerencsére fertőző eredet nem igazolódott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne. A hosszas antibiotikum kezelés biztosan a normál flóra jelentős károsodásával járt, valamint a rostszegény diéta sem segít szilárd széklet megjelenésében. Előzőben tartósabb, akár több hónapos probiotikum használat (Bonolact ProGeneral), utóbbiban az étrendbe fokozatosan beépített vízoldékony rost (utifűmaghéj) segíthet. Az erősödésben gyógytápszerek használata illetve a bélnyálkahártya regenerálásában Kabi-Glutamine készítmény fogyasztása lehet jó.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. november 11.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Laza szeklet ismételten
Tisztelt Doktor Úr ! Oktober közepe ota elöbb 2-heti, majd heti egyszeri alkalommal lazabb szekletet üritettem, ami kb, december közepe ota 2-3 naponta...
Emésztési panaszok, puffadás
Tisztelt Doktor Úr! Fokozott gyomorsavtermelésem és állandó puffadásom van. A kivizsgálás folyamatban van, azonban addig is szeretnék mielőbbi segítséget...
Étkezés utáni hányinger, gyomorürülési...
Üdvözlöm! Tisztázatlan okú gasztroenterológiai panaszok felderítésében szeretném a segítségét kérni. Gyomorürülési zavarra gondolok, bár újabban már a...
Gyomorfeszülés és magas pulzus?
Iszonyúan feszül a gyomrom, , most meg egy hete a pulzusom gyógyszerekkel is ritkán megy 90 alá, ,. Kérdezném Doktor úr, lehet köze a kettőnek egymáshoz?
SIBO, hisztamin
Tisztelt Doktor Úr! Évek óta küzdök emésztési problémáktól,SIBO és hisztaminintolerancia igazolódott. Kaptam Kliont és Normixot, de, mintha még rosszabbul...
Evés, ivás utáni puffadás
Kedves Doktor Úr! Pontosan egy évvel ezelőtt (decemberben) az alábbi tüneteim jelentkeztek: puffadás, gyakori hasmenés, hajhullás, bőrproblémák, fogyás....