Ételundor
Tisztelt Doktornő! /Tisztelt Doktor Úr! Tisztelettel kérném szíves segítségét az alábbi ügyben! Nagymamám 76 éves, egyik napról a másikra hirtelen ételundor, étvágytalanság lépett fel nála. Előtte sem volt nagyevő, alig-alig evett, de ha evett, azt azért jó étvággyal tette. Most azonban citromos teán kívül semmit sem hajlandó elfogadni, mert undort érez, bármilyen táplálékra gondol. Tegnap este 4 db háztartási keksz elfogyasztására sikerült rábeszélnem, de nagyon rosszul esett neki, ám nem hányta ki. Hányingert is érez, de nem erőteljes. Tavaly, decemberben gyomorpanaszokkal került kórházba, ahol negatív lett minden eredménye. Gondoltam arra esetleg, hogy esetleg a hasmenéssel-hányással járó járványt kapta el, ami ilyen tüneteket produkál. Nagyon bizonytalan vagyok azonban, mert nagymamám nem is hány és hasmenése sincs. Ön szerint mit tehetnénk? Ön milyen irányba indulna el ilyen panaszok esetén? Forduljunk a háziorvoshoz először? Nagyon köszönöm tanácsát! Üdvözlettel.
Dr. Plósz János válasza étvágytalanság témában
Tisztelt Kérdező! Mindenképp aggasztó az állapot, mert az alacsony kalóriabevitel mellett hamar súlyos testi leromlás jelentkezhet. A panaszok alapján mindenképp javasolt hasi ultrahangos vizsgálat és gyomortökrözés is, mert gyomor és hasnyálmirigybetegségek okozhatnak hasonló tüneteket. Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.