Puffadás

Kedves Webbeteg!

 

A panaszom kb. 1, 5 éve kezdődött. Legjellemzőbb tünete a puffadás. Láthatóan nagy a hasam és feszít is. Természetesen felkerestem a háziorvosomat, aki epebetegség miatt kezdett el kezelni. A tünetek nem változtak a hónapok alatt, sőt kiegészült azzal, hogy szúró fájdalmat kezdtem érezni a gyomromban. Természetesen háziorvosomhoz fordultam ismét. Ekkor elküldött egy endoszkópos vizsgálatra ahol szövetmintát is vettek. A vizsgálat kimutatta a helikobaktériumot (remélem jól írom le). Antibiotikumot kellett szednem 7 napig, majd beutalót kaptam a belgyógyászatra, légzésvizsgálatra. A légzésvizsgálat eredménye nem tudom mi lett, hiszen nem értek hozzá, nem vagyok orvos. Az antibiotikumos kezelést abba kellett hagynom és savlekötőt szedek az óta is. A háziorvosom gyomorfekélyre gyanakszik az endoszkópos vizsgálat alapján. Az endoszkópos vizsgálat óta eltelt 5 hónap, de a tüneteim ugyan úgy megvannak (gyomor- szúrófájdalom, puffadás, eseteknént sötétebb széklet, öklendezés) . Sőt., Amikor mínusz fokok vannak odakint és kimegyek a boltba, akkor a menés is megeröltető számomra. A szúró gyomorfájdalom még jobban előjön. Szinte elviselhetetlen. A savlekötőt továbbra is szedem, de állapotom lényegében nem változik már egy jó ideje. Vannak jobb napok, amikor a puffadás sem annyira jellemző és van úgy, hogy 1-2 napig nem jelentkezik a szúró fájdalom. Az orvosom nem mond semmit, hogy meddig tart a gyógyulás. Egyáltalán meggyógyulok-e? Azt szeretném kérdezni, hogy nincs-e valami javaslatuk arra, hogy mivel tudnám elősegíteni gyógyulásomat? Meddig tart a gyógyulási idő?

 

Gondolom fontos tudniuk a válaszadáshoz, hogy milyen betegségeim vannak még és, hogy mire szedek még gyógyszert: érszűkölet, cukorbetegség,   magas koleszterin.

Súlyom: 55 kg

Testmagasságom: 160 cm

 

Várom válaszukat!

Üdvözlettel.

Dr. Plósz János válasza gyomorfájdalom témában

Leírása alapján puffadása objektív (tényleges haskörfogat-növekedéssel jár). Ennek oka leggyaktabban a fokozott levegőnyelés (evés-ivás-beszéd közben). Ha a levegőnyelés kóros méreteket ölt, étkezéstől függetlenül erős felhasi puffadás jelentkezik, melyet a stressz általában ront. Ennek megelőzése csak a levegőnyelés tudatos kerülésével lehetséges (lassú nyugodt evés-ivás, a falat alapos rágása, "üres" nyelések kerülése). A puffadás másik oka emésztési zavar, ekkor a puffadás kifejezetten étkezést követő 1-2 órával jelentkezik. Ha erről van szó, emésztést segítő gyógyszerek (Mezym Forte, Pankreoflat) segíthetnek, illetve a puffasztó ételek kerülése. Az endoscopos vizsgálat során az, hogy van-e fekélye, egyértelműen kiderül. Ha nincs és savas jellegű panaszai sincsenek, a savcsökkentők szedése kevésbé indokolható. A helicobacter kiirtását jól lehet a kilégzési teszttel igazolni, de csak akkor ha 1-2 héttel előtte már nem szedi a beteg a savcsökkentő szereket, különben álpozitív eredményt kaphatunk.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. március 12.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Epe-és gyomorfájdalom
Tisztelt Doktor úr! A problémám tavaly ősszel kezdődött. Azóta voltam gyomortükrözésen, ahol kiderült, hogy nyelőcsőfekélyem, rekeszsérvem van. Kaptam...
Visszatérő gyomorfájdalom
Tisztelt Dr.Úr! A problémám fél éve kezdődött. Hetente visszatérő gyomorfájdalmam van, olyankor görcsöl a gyomrom, gyenge, étvágytalan vagyok, ezt az...
Mit javasol?
Üdvözlöm! Kb 1.5-2-éve vannak panaszaim. Azóta egyfolytában orvoshoz járok, de nem sok sikerrel. Állandó Fáradtság, álmosság, Orrnyálkahártya...
Gyomortükrözés után
Kedves Doktor Úr! Korábban írtam Önnek altatásos gyomortükrözés utáni panaszaimról, amik sajnos azóta sem szűnnek, 2 hét elteltével. Ha megnyomom a...
Labor kielemzés
Tisztelt Doktor Úr! Édesanyámnak mostanában aggasztó gyomorfájása van időszakosan. Nem tudjuk sem evéshez, sem más dologhoz kötni! Az utolsó laboreredménye a...
Metaplasia intestinale
Tisztelt Doktor Úr! 2 éve kezdődtek a panaszaim puffadással, gyomorfájással, hasi diszkomforttal. Akkor végigjártam a rutin eljárásokat (gastroscopia...