Nagymamám verejtékezése a hűvös érzettől (?)

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Nagymamám jelenleg 78 éves, nagyjából 10-13 éve egy folyamatosan visszatérő kellemetlen "betegsége" van, amit eddig sehol senki nem tudott azonosítani (volt mindenféle orvosnál /neurológus, kardiológia, endokrinológia, nőgyógyász, gasztroenterológia stb./ és végeztek az elmúlt években évi rendszerességgel labort, koponya, nyaki, mellkas és hasi MR-t, CT-t, UH-t). A betegsége tulajdonképpen egy rettentően bő, heves verejtékezés tarkó tájon-háton, ilyenkor az arca, karja nyirkos és hűvös, végtagjai kihűlnek, legyengül, sokat alszik. A semmiből jön, ez napokon keresztül tart majd egyszer csak elmúlik. Ilyenkor fázik, csurom vizes lesz a ruhája, amit visel, törölközőket izzad át. Végtére is ez leveri a lábáról, megterheli a szervezetét. Verejtéke szagtalan és rettentően bő, nem egy normális izzadás. Az, hogy mikor jön elő, teljesen független az aktivitásától, étkezésétől, napirendjétől, viszont, amihez köthető, az a hideg-hűvös érzet/idő (fronttal sem sikerült összefüggésbe hozni)., Amióta bejött most nyáron ez a 30 fok körüli folyamatos hőség semmi baja nem volt. Viszont, amikor utaztunk vidékre és az autóban bekapcsoltam a hűtést, azonnal elkezdődött ez az izzadás nála, ami napokig tartott szintén. Télen is 25-27 fokokra fűti be a lakását, ettől függetlenül is elkapja ez a tünet. Hidegben (és 20 fok körül már) mindig fázik. Gondoltunk hideg-allergiára is, de azt olvastam az bőrérzékenységként is megjelenik, neki ilyen tünete nincsen. Egyedül a szívéhez kapcsolódóan szed vérhígítót és vérnyomás csökkentőt. Laborleletére az orvosok -egymástól függetlenül- azt mondják, hogy fiatal nők is megirigyelhetnék. Minden vizsgálatról úgy bocsátják el, hogy szakterületükön nem találnak rendellenességet, ezt a visszatérő verejtékezést nem tudják azonosítani. Abban kérném segítségét és tanácsát, merre induljunk tovább, milyen szakrendelést keressünk fel? Milyen terület lehet az, ami talán adhat választ és kezelést erre? Válaszát ezúton is köszönöm!

Dr. Dunás-Varga Veronika válasza izzadás témában

Kedves Kérdező, Az a kórkép, ami ilyen hosszútávon jelen van és kezelés nélkül sem okoz jelentős egészségkárosodást, az biztosan nem organikus, hanem valamilyen funkcionális betegség lesz, pl. lokális hyperhidrózis vagy szekunder hyperhydrózis. A funkcionális betegségekre általában nincs oki csak tüneti terápia. Ilyen esetben fel kell merülnie annak a "morális kérdésnek", hogy maga a néhány napig tartó tünetek, vagy a folyamatos orvostól-orvosig járás okoz-e nagyobb megterhelést ilyen életkorban. Nem tudom pontosan milyen szakterületeket kerestek fel eddig, endokrinológus, bőrgyógyász és hematológus felkeresését javasolnám.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2024. augusztus 07.

Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek

Kellemetlen izzadtság
Tiszteletem. Az a problémám, hogy izzadáskor erősebb trágya-szag érezhető. Az lenne a kérdésem, hogy mit lehetne ezzel tenni? . Mert már több fajta szerrel...
Fokozott hónalji izzadás belgyógyászati...
Tisztelt Doktornő, 25 éves fiú vagyok. A panasz, ami miatt írok, az, hogy 2 hete azt vettem észre, fokozottan izzadok, de nem egész testen, csak a két...
Hidegrázás, izzadás
Tisztelt Doktornő! Kérdésem valószínűleg belgyógyászati jellegű. Egy olyan tünettel kapcsolatban kérdeznék, amelynek van előzménye. Az utóbbi néhány napban azt...
Érdeklődés
Olyan problémám van, hogy, amikor izzadó, erős fekália szag érezhető. Esetleg lehet e ez valamilyen bélproblémától? .
Szőrösödik a hátam
Kb 6 hónapja nagyon elkezdett szőrösödni a hátam! ha izzadok elég savanykás illata van! tudnak esetleg valami tanácsot adni, hogy mi lehet a gond! köszönöm!
Izzadás
Jó napot. A panaszom a következő: Izzadok nagyon, egész testre kihatóan, főleg a fej, hát, mell alatt, arc, lábszár. Nagyon kellemetlen. Igaz túlsúlyos vagyok...