Kullancs csípés okozta betegség

Tisztelt Doktornő! Július 11-én megcsípett egy kullancs. Apró méretű volt és maximum 4 órát volt bennem. A csípésen nem látható semmi elváltozás, azonban július 23-án belázasodtam. A lázam nem ment szinte soha 38 fok fölé, jellemzően 37 és 38 fok között mozog. 23-án, 24-én és 25-én is délután 4-6 óra között lázasodtam be és ez estig kitartott, másnap reggelre mindig elmúlt. Ezen kívül még a fejem fáj, időnként szédülök, a gyomrom érzékeny és a nyelvemen fehér lepedék van. Az érdekelne, hogy ez lehet- e valamilyen kullancs okozta betegség? Tudni kell, hogy 18-val bezárólag erős antibiotikumot szedtem két hétig és megerőltető egész napos fizikai munkát végeztem, így az immunrendszerem is legyengülhetett és akár el is kaphattam valamit, ezért vagyok bizonytalan. Azt is szeretném megkérdezni, hogy esetleg vérvétellel kimutatható-e és mit kellene nézetni. Előre is köszönöm a válaszát!

Dr. Sarkadi Adrien válasza Lyme-kór témában

Kedves Kérdező! A Lyme-kórnak ilyen korai szakaszban ritkán jelentkeznek az Ön által felsorolt aspecifikus tünetek, ha kullancstól elkapott betegségre kell gondolni, inkább a kullancs encephalitis jöhetne szóba, de ugyanúgy sok egyéb más egyszerű vírusfertőzés is megfelelhetne az Ön által leartíknak. A Lyme-kór kórkozójára specifikus vérvétel a csípés időpontja után 6-8 héttel lehet esedékes, korábban álnegatív eredményt kaphat, mert ennyi idő szükséges az antitestek kimutathatóságához. Amennyiben bőrtünet nem volt és bizonytalan eredetűek az Ön által felsorolt tünetek, ezt a szerológiai vizsgálatot majd érdemes lehet elvégeztetni, de ügyeljen rá, hogy csak hozzáértő szakorvos értékelje az eredményeket! Addig is tartsa a kapcsolatot Háziorvosával a zajló betegsége ügyében! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. augusztus 06.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Lyme-kór, OCT vizsgálat
Tisztelt Doktor Úr! Kullancscsípés miatt 2 hete Lyme-kórt diagnosztizáltak nálam. Az internetes olvasgatás után, ahogy lenni szokott, megijedtem, mikor azt...
Kullancscsípés
Tisztelt Dr.úr! Ma pihenés közben a hasamat megsimítva éreztem, hogy van ott valami apró kis bőrnövedék szerű elkezdtem kaparászni, birizgálni .Éreztem, hogy...
Terhesség - Lyme kór
Tisztelt Doktornő! Egy kellemetlen bőrtünet miatt szeretném a segítségét kérni. 11 hetes terhes vagyok, és kb. 2,5 hete megjelent egy elég nagy kiterjedésű...
Lyme kórra utalhat-e?
A véleményét szeretném kérni a bőrömről készült fotó alapján. A házi orvosom szerint ez semmi, de (bár egyéb tünetem nincs) én lyme kórra gyanakszom. Erdőben...
Lyme kór?
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly nyáron volt "szerencsém" találkozni egy kullanccsal, ami persze meg is csípett, és mint utólag kiderült fertőzött volt. Októberi...
Lyme kór kezelés
Jó napot! Tisztelt doktor úr, tavaly (kb egy éve lyme kórt diagnosztizált a bőrgyógyász. Azi Sandozt írt fel. A folt, ami a nyakam körül körbe volt és a...