Macskaharapás

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Tegnap megharapott, megkarmolt a cicám, mert az egyik lába beszorult, és szerettem volna nyilván kiszabadítani. A harapás helyén pár hólyag keletkezett, és két foga helye látszódott jobban, kicsit vérzett, kicsit piros volt. Fájni nem fájt, és nem is láttam nagyon duzzadtnak. Hidrogén-peroxiddal fertőtlenítettem, előtte pedig folyékony Safeguard szappannal lemostam. Mára már kicsit, úgy látom a hólyagok enyhültek, a két nagyobb fog helye is gyógyul, viszont körülötte van egy kis elszíneződés, de csak nagyon halványan. Továbbra sem fáj. A karmolások szerintem nem olyan vészesek. Kell-e kapnom Tetanuszt, illetve, mennyi idő áll rendelkezésemre, hogy beadassam? Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: Dóra

Dr. Sarkadi Adrien válasza tetanus témában

Kedves Kérdező! A tetanus oltás általában tépett, szakított, nagyobb kiterjedésű, mélyebb és szennyezett (földdel, sárral, környezetből származó törmelékkel) érintkezett sérüléseknél szükséges, komolyabb sérülést okozó állattámadásnál, roncsolódással járó harapásnál jön szóba. A kép sajnos életlen, és maga a terület is elmosódottan látszik, kérdéses továbbá, hogy kinti, esetleg benti cicáról van-e szó. Jelen helyzetben véleményem szerint elsődlegesen fontos a seb megfelelő ellátása, lefertőtlenítése, amennyiben a terület gyulladásos jeleket mutat, mutassa be azt háziorvosának, mert szükség esetén antibiotikum kezelést indíthat Önnek. Amennyiben Ő úgy látja, indikálni fogja a tetanus oltást is, amennyire távolról megítélhető, azt feltételezem, hogy erre nem fog sor kerülni. Tisztelettel: Dr. Sarkadi Adrien infektológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. október 09.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Long Covid lehet az oka a tüneteimnek?
Jó napot! Január végén Covid fertőzött voltam (láz, gyengeség, köhögés jelen volt). Márciusban furcsa tüneteim jelentkeztek. Magas pulzus, alacsony...
Denevér veszettség
Tisztelt Doktornő! Vasárnap este berepült a szobába egy, denevér. Kb. fél óra volt, amíg a nyitott ablakon kitalált, de addig is repkedett, közvetlenül...
Szifilisz szerológia
Jó napot. Fél évvel ezelőtt (2023,december 30) volt egy egyéjszakás kalandom egy prostituáltal. Az eset után 6 héttel minden std tesztem negatív lett mind...
Lehetséges betegség
Tisztelt Doktornő!, Depresszióm és a folyamatos stressz miatt fogékony vagyok a betegségekre. Ma jártam kontrollon a háziorvosomnál, majd fogászati...
Herpes encephalitis
Tisztelt Doktornő, Az a kérdésem, hogy a HSV-1 és a HSV-2 herpesz vírus, ami az ajakherpeszt is okozza., Ami a lakosság 67%-nak van vagy volt (a HSV-2 csak...
Veszettség pocokharapásnál
Kedves Doktor nő! Tavaly november elején találkoztam a hazámnál egy pocok szerű feltehetően nagyon fiatal egyeddel. Még nem igazán látott, és járni is alig...