Hpv. Condyline használata alatti szex.

Tisztelt Hölgyem/Uram! Nekem par honapja diagnosztizálták. Egy kisebb szemölcs volt a húgycsövem végén, azt kimetszették, irtak fel virus ellen gyógyszert (isoprinosine) Azt beszedtem. Barátnőmmel óvszert használtunk. Egy ideig semmi nem volt, de aztán sok apróbb lett a fitymámon belül. Condyline kenőcs. Jól ki is marta. Mellette vitaminokat szedek, immunerősitőket. İtalozni szoktam, dohányozni nem. Kérdésem, mit tehetnék, hogy visszaszoritsam a sok apro dudort. Valakitől azt hallottam, hogy körülmetéssel elmultak neki. Valamint az is érdekelne, hogy a condyline ecsetelöre az van irva szo szerint: "A nemi érintkezést a teljes gyógyulásig kerülni kell. A nemi szerveken levő kondilóma akuminátum függölyök fertőzőek, és átvihetők a szexuális partnerre. Nemi érintkezéskor ezért óvszert kell használni." az orvosom azt mondta, használjak ovszert. De csak ennyit. Tehát most hetekig nem érintkezhetek nemi ùton óvszerrel a baratnömmel? Valamint a condyline használata alatt sem élhetünk nemi életet ovszerrel? Előre is köszönöm válaszát.

Dr. Sarkadi Adrien válasza témában

Kedves Kérdező, a nemi élet azért nem javasolt, mert amíg tünetei vannak, nagyobb valószínűséggel megfertőzheti a partnerét is, de ez a lehetőség tünetmentes hordozói állapotban is fennáll, a HPV az egyik olyan nemi úton átadható fertőzés, melynek továbbadásától az óvszer sem 100%-ban véd, mert az óvszerrel nem fedett bőrterületeken is megtalálható lehet, ezért olvashatja a tájékoztatóban az Ön által kiemelt instrukciókat. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. december 13.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Gyomornyálkahártya gyulladás mellett...
Tisztelt Doktor Úr! Testvérem állapotával kapcsolatban írom jelen kérdésem. Úgy 8 évvel ezelőtt kialakult nála egy gyomornyálkahártya...
Hpv fertőzés
Üdvözlöm! Segítségre lenne szügségem sajnos a férjemmel kiderült a kapcsolatunkban, hogy nekem 31,56 hpv fertőzésem van neki pedig 31,82....
Std teszt eredmény
Tisztelt Doktornő! Egy védekezés nélküli orális szex után (amit nekem csináltak) a nemigyógyász a 14. napon húgycső, mintás pcr teszteket...
Ibs? Vagy esetleg valami komolyabb?
Tisztelt Doktor Úr. 45 éves nő vagyok. 3 éve, 42 éves koromban kezdődött az egész probléma. Egyik reggel hirtelen sürgető, pépes széklet....
Veseelégtelenség mellett magnézium...
Üdv: Szeretném Kérdezni, milyen magnéziumot szedhetek, ami nem bántja a vesét . A káliumom 5 egész és 5,9 tized között mozog a Resonium...
Használható biztonsággal a drogériákban...
Pl. a DM sajátmárkás desztillált vize, ami háztartási gépekbe, labormunkához stb. megfelelö. VDE0510 szabvány szerint.