Kell-e tetanusz oltás?

Tisztelt Doktornő! 2 nappal ezelőtt gazt tépkedtem ki az út mentén, és amikor rámarkoltam, valamilyen növény megszúrta az ujjam tenyér felőli részét a két ujjpercem között. Kb. tűszúrásnyi seb lett rajta, néhány csöpp vér jött ki, ki is nyomkodtam. Nem tudtam azonnal fertőtleníteni, csak vízzel mostam le. Kb. 1 óra múlva szappanos kézmosást követően Octenisept spray-vel lefújtam. Mivel egy apró fekete pontot láttam a sebben, gondoltam, tüske, ezért steril tűvel megpróbáltam kipiszkálni sikertelenül. A fekete pont másnap kézmosásnál eltűnt. Azóta egy kicsit érzékeny a seb, enyhén piros kb. 1-2 mm átmérőben. Háziorvosnak mutattam, aki szerint nincs vele teendő. Ön szerint ilyen pici sérülés esetén kell Tetanusz oltás, ha utoljára 14 évesen kaptam? (35 éves vagyok). Köszönettel:

Dr. Sándor Éva Zsuzsa válasza tetanus témában

Kedves Kérdező! Földdel szennyezett szúrt/vágott sebek, rozsdás tárgyak okozta sérülések vagy akár állatharapások után a seb megfelelő kitisztítását követően, ha az illető 5 éven belül nem kapott oltást javasolt a tetanusz elleni vakcináció. A leírtak alapján nagy valószínűséggel a seb begyógyul és nem lesz vele probléma, de a jövőt illetően mindenképpen ajánlom egy kombinát védőoltás felvételét, Adacel polio vagy Boostrix polio néven írhatja fel a háziorvosa. Ez a védőoltás védelmet biztosít tetanusz, szamárköhögés, torokgyík és gyermekbénulás esetén is, és 10 évente kell ismételni. Üdvözlettel!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2025. szeptember 11.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Macskaharapás
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Tegnap megharapott, megkarmolt a cicám, mert az egyik lába beszorult, és szerettem volna nyilván...
Std teszt eredmény
Tisztelt Doktornő! Egy védekezés nélküli orális szex után (amit nekem csináltak) a nemigyógyász a 14. napon húgycső, mintás pcr teszteket...
Lyme-kór, vagy más?
Kedves Doktornő! Május 16-án, éjjel az ágyamban megcsípett valami. Reggelre, amikor felébredtem, sajnos elvakartam, de elsősorban pókra...
Vírus fertőzés
Tisztelt Doktornő! 2026.06.11 én megharapta viccből egy ismerősöm a fülemet. 2 nap telt el azóta, külsérelmi nyom nem látszik azóta sem és...
Nemi betegség terjedése
Tiszteletem! Egy prostituált orálisan kielégített, nem ejakuláltam a szájába, óvszert az orális szex folyamán nem használtam, sérülés a...
Hepatitis B
Tisztelt Doktor nő! A leirt HBV szerologia alapján kérem véleményét. Édesanyámnal krónikus HBV- t állapítottak meg. Én azt követően HbsAg...