Lyme, Pajzsmirigy vagy...?

Tisztelt Orvos Szakértők!

A véleményüket szeretném kérni!

Édesanyámat 5 évvel ezelőtt megcsípte egy fertőzött kullancs. Sajnos ő is halogatta az orvoslátogatást és az akkori háziorvosuk sem ismerte fel a fertőzést a tünetek alapján (a jellegzetes "gyűrűs" kiütéssel bőrgyógyászhoz küldte), így 3 hónap késéssel kapta meg a szokásos, 1 hónapig tartó antibiotikumos kezelést. 1 évvel később azonban szokatlan és fájdalmas tünetek jelentkeztek nála, amelyek azóta hozzávetőleges rendszerességgel kínozzák!
Gyengeséggel kezdődik (elmondása alapján jártányi ereje sincs), majd erős idegfájdalom jelentkezik a fogsoránál, amely ide-oda cikázva, hol a jobb, hol a bal oldalon jelentkezik (több fogát is kihúzták emiatt, bár a fogorvos szerint a fogainak semmi baja). Ezt követően "kifakad" a szája, majd lázérzet, hidegrázás következik, végül bedagad az arca, hol az egyik, hol a másik, hol mindkét oldalon. Az utóbbi időben ilyenkor már fulladásra is panaszkodott! Mindez 1-2 hétig tart, majd 3-4 hónap tünetmentes időszak után újrakezdődik!
A jelenlegi háziorvos a Lyme-kórt kizárta, mondván, hogy akkor már lebénult volna, fogorvoshoz küldte., De járt már nőgyógyászaton, belgyógyászaton, fül-orr-gégén, idegygógyászaton.. Egy "véletlen" ultrahangvizsgálat során több, 5-6 mm-es göböt találtak a pajzsmirigyén (nem volt ráírva a beutalóra a vizsgálat tárgya, édesanyám pedig véletlenül a pajzsmirigyet mondta be nyirokcsomók helyett). Ennek ellenére a háziorvos szerint minden lelete negatív, semmi baja, ne idegeskedjen!
Az utóbbi 1 évben már 15 kg-ot fogyott és ez a folyamat még folytatódik! Étvágya nincs, egyetlen harapás gyümölcstől "kilyukad" a gyomra.. És az eddigi tünetek kiegészültek térdfájással.
Nem lehetséges, hogy mégis a Lyme-kór okozza a panaszait! Esetleg a göbök a pajzsmirigyén!

Kérem segítsenek! Mi lehetne a következő lépés?

Válaszukat előre is köszönöm!

Tisztelettel

*Agnese*

WEBBeteg szakértő válasza Lyme-kór témában

Kedves kérdező! A leírtak alapján lehet édesanyjánál nem zárható ki a Lyme-kór késői formája. Erre vannak szerológiai laborvizsgálatok. Infektológiai szakrendelés felkeresését javasolnám. A pajzsmirigyben talált ilyen apró göbök teendőt nem igényelnek. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2011. szeptember 28.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Lyme-kór, OCT vizsgálat
Tisztelt Doktor Úr! Kullancscsípés miatt 2 hete Lyme-kórt diagnosztizáltak nálam. Az internetes olvasgatás után, ahogy lenni szokott, megijedtem, mikor azt...
Kullancscsípés
Tisztelt Dr.úr! Ma pihenés közben a hasamat megsimítva éreztem, hogy van ott valami apró kis bőrnövedék szerű elkezdtem kaparászni, birizgálni .Éreztem, hogy...
Terhesség - Lyme kór
Tisztelt Doktornő! Egy kellemetlen bőrtünet miatt szeretném a segítségét kérni. 11 hetes terhes vagyok, és kb. 2,5 hete megjelent egy elég nagy kiterjedésű...
Lyme kórra utalhat-e?
A véleményét szeretném kérni a bőrömről készült fotó alapján. A házi orvosom szerint ez semmi, de (bár egyéb tünetem nincs) én lyme kórra gyanakszom. Erdőben...
Lyme kór?
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly nyáron volt "szerencsém" találkozni egy kullanccsal, ami persze meg is csípett, és mint utólag kiderült fertőzött volt. Októberi...
Lyme kór kezelés
Jó napot! Tisztelt doktor úr, tavaly (kb egy éve lyme kórt diagnosztizált a bőrgyógyász. Azi Sandozt írt fel. A folt, ami a nyakam körül körbe volt és a...