Kivegyék vagy sem a manduláját?

Van egy 20 éves lányom. Most, decemberben nagyon beteg lett. Egy vírusos fertőzést kapott el. Hányt majd nagyon erősen 2 hétig köhögött. A manduláival soha nem volt baj. Most az is fájt illetve a nyirokmirigye a nyakán és a torka is.Elkezdtünk járni az SZTK-ba a fül -orr- gégészetre. A köhögés jobb lett a mandula csak fájt. Minden orvos mást mondott. De tüszős nem volt! Volt aki az, hogy ez csak a nyirokcsomó, volt aki, hogy semmi baja, volt aki elküldött vérvizsgálatra volt aki torokváladékot vett, volt a nyaki ultrahangra küldött. Elmentünk egyéb magánrendelésre ahol azonnali mandulakivételt javasoltak. Az AST érték nélkül mert akkor az még nem volt kész. Mivel állítólag 3 X nagyobb volt a bal mandula és góc lett. Bár nem tudom ezt miből lehet így megállapítani, de nyilván egy orvosi véleményt nem kérdőjelezek meg! Viszont vérvizsgálat, a torokváladék a nyaki ultrahang mind jó lett. Illetve az ultrahangon minimális nyirokcsomó duzzanatot írtak mandulára utalva./bocsánat ha rosszul írom én így értelmeztem/ Majd kapott antibiotikumot. Ebből már 2 dobozzal szedett január óta, némi idő eltéréssel, 5 napig/, de a mandula fájdalom nem vagy csak kicsit csökkent. Senki nem látta gyulladtnak, de most 1 hete rossz lett a közérzete és nagyon fájt a mandula és most mondták, hogy duzzadt. Az az orvos aki kivenné! Azóta a tünetek teljesen megszüntek, a az AST szint 38. Visszamentünk az orvoshoz /nem aki műteni akarta/és azt mondta ezt a mandulát nem kell kivenni. Viszont műtétre ki vagyunk írva február 11 re máshol. A műtétet végző orvos szerint attól mert az AST jó még ki kell venni most.. Szeretnénk tisztán látni és nem tudom mit csináljak, hiszen az orvosok mind mást mondanak. Egy dolog, ami aggasztó, hogy nem fáj, egyáltalán, de ropognak a csontjai. Eddig ilyen nem volt ez a nagy betegség óta van.És a bal oldalon a nyelv végénél fáj nyelésnél. Fogszabályzót visel. Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget.

Dr. Zaránd Rajmund válasza mandulagyulladás témában

Tisztelt Szülő! A mandulaműtét abszolút indikációi nem állnak fönn, ettől még relatív indikáció (egyoldali manduladuzzanat) igen. Vagyis biztosan nem sürgős a műtét, de elképzelhető, hogy javít az állapotán.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 07.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Nyirokcsomo duzzanat, Bronchitis
Jó napot! 32 éves vagyok, most kapom az injeciót mandulagyulladásra, 7 napig - már csak 1 nap van hátra - Cefort nevű injekció, mivel a gyomrom nem igazán...
Mandula gyulladás
Tisztelt Doktor Úr! 3-4 hónapja kb háromszor gyulladt be a mandulám, amit nyilván antibiotikummal kezeltem, csak furcsának tartom, hogy előtte alig volt ilyen...
Tüszős mandulagyulladás
Tisztelt Doktor Úr! 28 éves nő vagyok, egészséges, egyéb gyógyszert nem szedek, korábban nem volt tüszős mandulagyulladásom. Az első panaszok (láz, tüszők,...
Mi lehet a baj?
Tisztelt doktor nő/ úr! 17 éves fiatal ember vagyok! Tavaly szeptemberben kezdődött mindnen. Elkezdtem köhögni ekkor elmentem háziorvoshoz aki megállapította...
Duzzadt nyirokcsomó
Üdvözlöm! Az a problémám, hogy egy éve rendszeresen visszatérő tüszős mandulagyulladásom van. Egy év alatt kb. 6x volt. Azelőtt sosem volt ez, kiskoromban...
Mandulagyulladás
Tisztelt Doktornő! Heveny mandulagyulladásom volt, lázzal orrfolyással. Nem bírtam nyelni. Antibiotikumot szedtem rá 1 hétig. Miután abbahagytam a szedését...