Krónikus mandulagyulladás?

Tisztelt Doktornő/Úr!

A jobb mandulámban egy nagyobb fehéres sárgás váladék darab van. A másikban semmi. Időnként előfordul, hogy a másiban van ugyanilyen nagy vagy kisebb. Kicsit zavar a nyelésben, kicsit fáj a torkom és piros is. A jobb fülem körül is érzek fájdalmat. Ha már kiesik, megkönnyebbül a mandulám.

Régebben javasolták a mandulakivételt, de mivel ritkán van tüszös mandulagyulladásom, nem vetettem alá magam.

Az ezüstkolloid szokott segíteni.

Ön szerint mi bajom van?

Köszönettel: Gerda

 

Dr. Bessenyei Mónika válasza mandulagyulladás témában

Kedves Gerda! A krónikus mandulagyulladás gyakori betegség, gócként funkcionálhat, ezért nem csak az számít, hogy milyen gyakran van akut fellángolás, hanem az is, hogy nincs-e valamilyen góctünete. Emellett a rajta megtelepedett baktériumok inváziója is megindulhat a szervezetben. Gyökeres megoldása műtéti, érdemes rajta elgondolkodnia.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. február 19.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Nyirokcsomo duzzanat, Bronchitis
Jó napot! 32 éves vagyok, most kapom az injeciót mandulagyulladásra, 7 napig - már csak 1 nap van hátra - Cefort nevű injekció, mivel a gyomrom nem igazán...
Mandula gyulladás
Tisztelt Doktor Úr! 3-4 hónapja kb háromszor gyulladt be a mandulám, amit nyilván antibiotikummal kezeltem, csak furcsának tartom, hogy előtte alig volt ilyen...
Tüszős mandulagyulladás
Tisztelt Doktor Úr! 28 éves nő vagyok, egészséges, egyéb gyógyszert nem szedek, korábban nem volt tüszős mandulagyulladásom. Az első panaszok (láz, tüszők,...
Mi lehet a baj?
Tisztelt doktor nő/ úr! 17 éves fiatal ember vagyok! Tavaly szeptemberben kezdődött mindnen. Elkezdtem köhögni ekkor elmentem háziorvoshoz aki megállapította...
Duzzadt nyirokcsomó
Üdvözlöm! Az a problémám, hogy egy éve rendszeresen visszatérő tüszős mandulagyulladásom van. Egy év alatt kb. 6x volt. Azelőtt sosem volt ez, kiskoromban...
Mandulagyulladás
Tisztelt Doktornő! Heveny mandulagyulladásom volt, lázzal orrfolyással. Nem bírtam nyelni. Antibiotikumot szedtem rá 1 hétig. Miután abbahagytam a szedését...