Anyatejes babának 2 hete nincs széklete

Tisztelt Doktornő! Február 24-én lesz 4 hónapos a kislányom. Korábban hasfájós volt, Infacolt szedett, majd áttértünk a Gripe Waterre. Jelenleg már csak esténként kap 3-5 ml Gripe Water, az esti szoptatás után. Csak anyatejet eszik, olykor kap pár kanál forralt vizet (pl. csuklásnál). Sajnos, a védőnőnk, és a gyerekorvosunk is úgy véli, hogy időre kellene etetni a babákat (én igény szerint szoptattam), illetve, hogy anyatejes babáknak is mindennap kell legyen székletük. Az igény szerinti szoptatással kialakult a napirendünk, jelenleg 3 óránként szopizik reggel 8tól, este 8 órakor eszik utoljára, kb. 21-22 óra között elalszik. Ahogy növekedett a kislányom, a kezdetben minden etetés utáni széklet után, később 2-3 naponta kakilt, majd már csak hetente. Viszont, most már aggódom, hogy 14 napja nincs széklete. A 11. naptól kezdve reggelente már adok neki Duphalac-ot, illetve 30 ml kamillateát is, ma már (14. nap) 1 kis kanál étolajat is adtam neki. A hasa nem kemény, a közérzete jó, nem erőlködik, nem fáj a hasa, nem húzgálja a lábát. Rendesen büfizik, a gázok is távozni tudnak. Esténként már szintén 3 napja lázmérőzéssel próbálkozunk, de nincs széklet. Normális, hogy 14 napja nem kakil egy anyatejes baba? Meddig várjunk még? Mit tehetünk még? Nagyon köszönöm a segítséget!

Dr. Balogh Andrea válasza székrekedés témában

Kedves Kérdező! Anyatejes baba esetében az is normális ha minden etetés után van széklet, de az is ha hetente 1x. Viszont a 2 hetente az nagyon sok idő. Keressenek fel egy orvosi rendelőt beöntéssel elő kell segíteni, hogy a babának legyen széklete. Utána pedig át kell beszélniük orvosukkal, hogy mit kell tenni, hogy ez ne forduljon elő többet. Valószínűleg hasi ultrahang vizsgálat is lesz majd, hogy keressék ennek az okát. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Balogh Andrea
Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász
Megválaszolva: 2013. február 21.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Kemény székelés
Kedves Doktornő! Kemény székelés esetén előfordul a wc papíron és a székleten élénk piros vér. Ennek köze lehet a kemény székeléshez? Kihez fordulhatnék,...
Székelési inger hiány kamasznál
Tisztelt Doktornő! Gyermekem egészen òvodás kora òta szenved a székelés halogatásának problémájával. Elérkeztünk arra a pontra, hogy méllyebben kell...
Futás és székrekedés
Üdvözletem! Tanácstalanságom okán szeretnék Önökhöz fordulni és segítséget kérni. Problémám a következő. 46 éves vagyok,115 kg testsúllyal és 174cm-es...
Székrekedés külföldre költözés után
Tisztelt Doktor úr! 28 éves férfi vagyok és körülbelül két hónapja költöztem Ausztriába és az elmúlt 2-4 hétben tapasztaltam szorulásos tünetket. Korábban nem...
Anus visszazár
Tisztelt Doktor úr! Gyakran nincs ingerem. Ülőmunkát végzek és sok stressz ér. Ha ráülök a wcre, nagyon erőlködöm, kijön egy kis adag, de néha már közben...
Mi bajom, mennyire ijedjek meg?
Tisztelt Doktor úr! Hetente 1 szer szokott székletem lenni. Most már 10 napja nem volt csak ma reggel egy kicsi. Aggódom, mi bajom lehet? Laktózérzékeny...