Alvásproblémáink

Tisztelt Doktornő! 9 hónapos kislányom nappali elalvásával lenne gondom. Kiságyba téve altatom, nem ringatom. Ez egy darabig működött is, elköszöntem tőle, majd magától elaludt., De miután megtanult hasról hátra és fordítva forogni, azóta egy katasztrófa az elalvás folyamata. Mindig is hason aludt. Ha most leteszem, egyből fordul hátra és nézelődik, mindent csinál, csak nem alszik, holott a megszokott időben, álmosan teszem le. Azt csinálom, hogy paskolom a fenekét, ahogy hason fekszik. Tudom, ez is egy rossz szokatás, de így legalább 15 perc (!) alatt elalszik. Viszont közben olyat csinál, hogy a fejét forgatja jobbra-balra, de iszonyatos sebességgel, néha még a kiságya is beleremeg. Nem tudom, hogy ilyenkor már félálomban lenne.e vagy sem. Sokszor kimeredésig ordít, miközben altatom. Más ok miatt járunk neurológiára, említettem, de semmit, szó szerint semmit nem válaszoltak. Doktornő mit tudna javasolni? Másik kérdés: normális, hogy nagyon sokat csapkod a kezeivel? Ölben szinte "menekíteni" kell előle az arcunkat. A kanalas etetés is nehézkes, hiszen kiüti a kanalat a kezemből. Neurológián ezt is említettem, de mivel ott nem csapkodott, nem találták kórosnak.

Dr. Kerekes Éva válasza csecsemő altatás körüli problémák témában

Tisztelt Érdeklődő! Azért nem montak semmit, mert ilyen típusú panasz nem nagyon fordul elő. A heves fejmozgásnak elalváskor, valamint a csapkodó kézmozgásnak lehet köze egymástől, ez a panasz kivizsgálást igényel akkor is, ha az orvosnál éppen nem jelentkezik. Az ordításnak elalváskor, hason fekve lehet az is az oka, hogy a nyelőcsőbe visszacsorog a gyomorból a savas tartalom, és ez égető fájdalmat okoz. Ok nélkül szerintem nem sír egy csecsemő, hanem nézelődik, ha nem tud aludni. Én elvinném a gyermeket egy klinkai neurológiai szakrendelésre, vagy Budapesten a Bethesda kórházba. És addig sem erőltetnéém a hason fekve az altatást, hanem végigszenvedném a lefektetés hosszú óráit, ahogy tettem a gyermekeimmel, vagy magára hagynám a nézelődő csecsemőt egy kislámpa fényénél, de nem fektetném erőszakkal. Remélem, a panaszok hamarosan rendeződnek!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. július 10.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Nyelőcső szükület 4 éves gyermeknél
Kedves Doktornő! Unokáink 4 éves, fiú és januárban hideg zsiroldoba kortyolt bele. Kórházban volt közel 2 hónapig sebes, felmarodott nyelőcsővel. Időközben...
Tápszeres táplálási nehézség
Jó napot kívánok. Van egy 4 honapos kisfiam . Tápszeres babám . Lassan 1 hónapja sirva eszi a tápszert és nem fogadja el az adagját utóbbi időben azt vettem...
Váladékozó köldök gyermeknél
Tisztelt Doktornő! Kisfiam 10 éves, ekcémás. A köldöke is gyakran gyulladt, viszket. 3 hete elvakarta, csunyán bepirosodott, vérzett is, másnap fájt neki és...
Csecsemő májában ciszta
Tisztelt Doktornő! A fiú 6 hetes csescemonk. Panasz mentes, nornal suly szopik rendesen. Ma voltunk 6 hetes UH ahol a májában 12x17 cisztat talaltak. Sok infot...
Piros folt a baba homlokán
Tisztelt Doktornő! Kb. 10 nappal ezelőtt egy pirosas kicsit púpos folt jelent meg fél éves kisfiunk homlokán, mely felületi sérülésnek tűnt, mintha beütötte...
Fejrángatás es fejhátracsapás
Tisztelt Doktornő! Kisfiam, aki 1 éves elkezdte rángatni a fejét vízszintes irányban és ha ilyenkor felemeljuk meg hátra is csapja a fejét. Elég ijesztő...