Gyermek ér-duzzanat

Kedves Doktornő! 3 éves kislányom füle mellett az arcán megjelent egy lila duzzanat, ami kb.borsó nagyságú és nem türemkedik ki, hanem tapintásra érzem. Néha erősebb színe van, máskor halványabb, van, hogy szinte nem is látszik, de a duzzanatot mindig érzem. Hirtelen jelent meg, először azt hittük megütötte, hiszen a környéke egyszer kicsit be is sárgult, mint sérülések után. Ez azonban elmúlt, a lila szín és a kis duzzanat megmaradt. Nem érzékeny neki. A gyermekorvos szerint lehet, hogy ütés vagy épp megerőltette magát, ettől duzzadt meg az ér. Egyébként ha kiemelegszik vagy sír, akkor máshol is nagyon látványosan kiduzzadnak az erei, de egyik ponton sem marad lila. Csípésre is gondoltunk, mert egyszer a közepén egy pici lila pont is látszott, de az elmúlt. 3 hete van már ott ez a duzzanat. Ön szerint ezzel hova kellene fordulni? Vagy alkalti sajátosság lehet? Köszönöm válaszát!

Dr. Parrag Hanga válasza csomó értágulat témában

Kedves Szülő! A levél alapján úgy értelmezem, hogy a háziorvos is megvizsgálta ez az elváltozást, így leginkább ő az, aki ezt együtt tudja értékelni az észlelt elváltozást a gyermek teljes belszervi státuszával. Véleményem szerint egy kontrollvizsgálat 3 hét múlva fontos lenne a háziorvosuknál, addig is egy ultrahangos vizsgálatra tudna kérni Önöknek időpontot a területileg illetékes szakrendelésen. Ha az ultrahangvizsgálat eredménye esetleg nem egyértelmű, a háziorvosuk tud segíteni a további vizsgálatokkal kapcsolatban (pl. vérvétel laboratóriumi vizsgálathoz). Fontos lenne, hogy mindig ugyanaz az orvos (jelen esetben a háziorvosuk) vizsgálja a gyermeket és vele egyeztessenek a további vizsgálatokról is, mert ő tudja folyamatában értékelni az elváltozást és a gyermek állapotát. Az erek erőteljes kiduzzadása alkati sajátosság lehet a gyermeknél, ez nem igényel további vizsgálatot, ha más tünet nem társul hozzá. Üdvözlettel

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. április 20.

Kérdések és válaszok: Hematológiai megbetegedések

Trombophilia leletből
Tisztelt Doktornő! Tavaly Lieden mutációt (heterozigóta típus) diagnosztizáltak nálam. Párommal gyermeket tervezünk, ezért idén...
Magas vörösvértest, sportos élet
Tisztelt Doktornő! Fiam vérvétel eredményének értékelésében szeretném a segítségüket kérni. A fiam 17 éves lesz a nyáron, 189 cm magas, 78...
Trombózis panel - lelet kétoldali...
Kedves Doktornő! Kétoldali tüdőembóliám volt, azóta Eliquist szedek 2x2,5mg adagolásban, hematológus javaslatára. Mitől volt a...
Vas, transzferrin szaturáció
Üdvözlöm! Mostanában fáradékonyság, hasfájás miatt (sokszor kiegyenesedni sem bírok annyira fáj) elmentem egy vérvételre ahol a következő...
MTHFR homozygota
Tisztelt Doktornő! 39 éves (162 cm, 68 kg), 2x szült nő vagyok. Gyermekeim 16 és 12 évesek. Lombik programban veszünk részt, eddig 2...
Kék foltok
Tisztelt Doktornő! Van e olyan, hogy valaki hajlamosabb a kék foltokra, mint mások? Sokszor veszek észre a lábamon kisebb hematomákat,...