Gyakori CT-vizsgálatok káros hatásai

Dr. Laki András radiológustól szeretnék kérdezni: Tisztelt Doktor Úr! A kezelőorvosom több, mint 1 éven át, 6 hetente akar CT-re küldeni. Ez összesen 10 db CT-vizsgálatot jelentene. Mindegyik alkalommal mellkasi és hasi CT is lenne, és mindegyik CT-nek natív és kontrasztanyagos változata is. (Később pedig, az egy év elteltével, kéthavonta akarnak CT-vizsgálatokat végezni rajtam.) A mellkas-hasi CT-felvételem utolsó képén az 1474,7 mGy*cm DLP-érték olvasható. Úgy számoltam, hogy ez kb. 23 mSv sugárdózist jelent. 10 db ilyen CT után a sugárterhelésem már kb. 230 mSv lesz. (A testsúlyom 55 kg.) Azt olvastam, hogy 100 mSv felett már jelentős a rák kialakulásának kockázata, és hogy a mellkas CT különösen rizikós, mert a tüdő és emlő sugárérzékeny szervek. Egy radiológus doktornő -akihez évek óta járok egyéb uh-vizsgálatokra- azt mondta, hogy már az eddig kapott CT-sugárdózisom is elég soknak számít (2 db mellkas-hasi CT és 1 koponya CT), ezért nagyon oda kéne figyelni ezek után a további CT-vizsgálatok, mennyiségére. Szeretném megkérdezni, hogy: - a 6 hetes gyakorisággal kapott kontrasztanyagok nem okozhatnak-e károkat a szervezetben? (gyomorban, vesében, májban stb.) Ráadásul a szájon át elfogyasztott és a vénásan is beadott kontrasztanyagokat egyidőben kapom, mivel a hasi és a mellkas CT egyszerre történik. - És hogy a sugárérzékeny szerveket nem szükséges-e védeni valamilyen eszközzel a CT-vizsgálatok során? (pl. szemet, pajzsmirigyet, ivarszerveket) - A tüdő és emlő is sugárérzékeny szervek. Szabad ilyen sok mellkas-CT-vel terhelni őket? Nem okozhatnak ezek újabb daganatokat ezekben a szervekben? - És a legfontosabb kérdésem, amire szeretnék választ kapni, hogy legkorábban hány hónap vagy hány év múltán alakulhat ki újabb betegség vagy daganat, ha ilyen sok CT-sugárzás éri a szervezetet, mint, ami engem ér? - Olvastam róla, hogy léteznek sugárdózis-csökkentő technikák, pl. a natív felvétel elhagyásával, alacsonyabb csőfeszültséggel stb. Kérdezném, hogy van-e joga a betegnek ezeket kérni az orvostól? (kezelőorvostól vagy radiológustól?)

Dr. Laki András válasza CT sugárterhelés témában

Kedves Kérdező! A sugárterheléssel kapcsolatban alaposan tájékozódott, aggodalma érthető. Egy vizsgálat esetleges rizikóját azonban mindig a haszon függvényében kell értékelni. Nem szerepel a kérdésében, hogy a kezelőorvos miért kért ilyen gyakori CT vizsgálatokat, ezt megbeszélték-e. Az kiderül, ,hogy Önnél tüdődaganatot diagnosztizáltak. Tapasztalatom szerint ilyen ütemezésű CT sorozatvizsgálat bizonyos speciális kezelés, kemoterápia során indokolt, hogy a változásokat minél hamarabb észleljék, ami a kezelés menetét befolyásolja. Ennek szempontjából egy már meglévő ismert rosszindulatú elváltozás követése fontosabbnak számíthat, mint egy újabb tumor esetleges kialakulása. A sugárzás miatti daganatkockázat életkor függő, és csak valószínűségi számítások alapján becsülhető, az egyébként fennálló kockázathoz hozzáadódva értékelhető. A fiatalabbaknál magasabb a rizikó. Léteznek a kockázatbecslésre nézve számítások, melyek alapján ennyi CT vizsgálatot tekintve, az Ön esetében néhány, de inkább 1-2 százalékkal emelkedhet az általános tumor rizikó, persze ez sem elhanyagolható, de semmiképpen nem jelent egyértelmű következményt. Amennyiben a CT-kre egy speciális gyógyszer miatt van szükség, a vizsgálatra vonatkozó protokollok viszonylag megkötöttek. Ezen túl, ,ami a vizsgálat lefolytatását illeti –, hogy milyen sorozatok készülnek-, azt az adott munkahely protokollja és a vizsgáló radiológus határozza meg, ezt a beteg kevéssé tudja befolyásolni; a kezelőorvos esetleg beszélhet a radiológussal. A kontrasztanyagok a jó ábrázolás, a helyes értékelés miatt szükségesek, az intravénás kontrasztanyag adásához írásos beleegyezés szükséges. Jól működő vesék, jó vesefunkciók esetén a vénás kontrasztanyag egy-két nap alatt teljesen kiürül a szervezetből, késői szervi következményekkel emiatt nem kell számolni. A szájon át adott kontrasztanyagnak a viszonylag gyakori hasmenésen kívül csak kivételes esetekben van általános hatása., Ami a sugárérzékeny szervek (leginkább az emlő, pajzsmirigy, szemlencse) CT vizsgálat alatti védelmét illeti, léteznek már speciális takaró eszközök, de nincs információm arra nézve, hogy Magyarországon hol használnak ilyent. A körben forgó röntgencső miatt azonban ezekkel is csak részleges védelem érhető el. A szem védelme inkább koponya CT vizsgálat során jön szóba, a test CT során nem éri direkt sugár a szemlencsét és a szórt sugárzás is kevés. A modern berendezésekben már benne vannak a sugárdózist csökkentő mérési módszerek, ezeket egyre szélesebb körben alkalmazzák. Arra nem lehet egyértelmű választ adni, hogy a fentiekben említett kockázat években kifejezve, mennyit jelenthet, mindenesetre sok év távlatáról lehetne beszélni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. április 04.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

2 CT vizsgálat után megalapozott...
Tisztelt Doktor Úr! 22 éves lány vagyok, már 2 CT vizsgálaton átestem, 2021-ben érszűkület gyanúval angiográfiás ct-t, majd idén 2022-ben mellkasi ct...
CT-k sokasaga
Tisztelt Doktor Ur! Februarban tudoembolia miatt volt ct-m, marciusban majciszta miatt kell mennem, augusztusban kontrol ct a tudoembolia miatt. Nem sok ez?...
Mellkas RTG hyperdenzitás
Tizstelt Doktor Úr, ma voltam éves kontrollon tüdő röntgenen, ezt az eredmény kaptam. Szükséges további vizsgálat? (is kiterjedésû foltos hyperdenzitás...
Tüdőgyulladás utáni állapot és röntgen...
Jónapot kívánok olyan problémám lenne, hogy kb 1 hónapja 02.06 csináltak egy mellkasröntgent mert erősen köhögtem száraz köpet nem is jött meg hőemelkedésem...
MRI vizsgálatnál okozhat-e gondot...
Jó napot kívánok! Zárt MRI felvétel elküldésére küldtek mely 20 percet vesz igénybe. Mivel a fém tárgyakat mellőzni kell, szeretném megkérdezni, hogy a...
Koponya angio mr
Tisztelt Doktor Úr! Fejfájás miatt koponya angio mr vizsgálatra utalt be az orvos. Ez a vizsgálat csak az erek állapotát mutatja meg vagy más elváltozást, pl....