Szédülés, rosszullét: milyen kivizsgálás felé induljunk el?
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Az édesanyám egészségügyi problémájával kapcsolatban fordulok Önhöz. Édesanyám 68 éves, kb. 25 éve magas vérnyomást állapítottak meg nála, melyre azóta mindennap szedi a gyógyszert, melyet már többször megváltoztattak az évek folyamán. Az Ő édesanyja asztmás volt az édesapja gyomorrákban hunyt el. Kb. 4 éve kezdődött, először egy évben csak egyszer, aztán sűrűbben, mostanra pedig már szinte havonta egyszer legalább előfordul, hogy minden előjel nélkül a reggeli felkelés esetén hány, akár többször is a nap folyamán, szédül, nagyon magas a vérnyomása (198/100). Van, hogy a vérnyomáscsökkentő rendbe teszi a magas vérnyomást, de olyan is volt, hogy egész nap ingadozott, vagy csak két-három nap alatt tudta lehúzni. Olyankor édesanyám egész nap fekszik, nem tud felkelni a rosszullét miatt. Arra gyanakodtunk, hogy időjárás változás, esetleg valamilyen felső légúti betegség kezdete okozza ezeket a tüneteket, de nem vált be. Volt a házi orvosánál, a vérnyomás problémára kapott már gyógyszert, de a probléma továbbra is fennáll. Neurológusnál, röntgenen is járt, de ott sem találtak semmi eltérést. Mindig irodai munkát végzett. Kb. húsz éve volt először meszesedéssel reumatológusnál, azóta is jár és szokott kezeléseket kapni évente kétszer. A kérdésem az lenne, hogy tudna-e tanácsot adni, esetleg mi okozhatja ezeket a tüneteket vagy merre, milyen kivizsgálás felé induljunk el, ami talán eredményre vezet. Köszönettel várom válaszát.
Dr. Szanyi Andrea válasza magas vérnyomás témában
Kedves Kérdező! Javasolnám, hogy az édesanyjánál történjen nyaki érvizsgálat (artéria Carotis Doppler), valamint 24 órás ambulans vérnyomásmérés(ABPM). Amennyiben a nyaki verőéren szűkület, elzáródás van, az is okozhatja szédüléses panaszait. A 24 órás vérnyomás monitorozással kideríthető, hogy mely napszakra jellemző a magasabb vérnyomás és a gyógyszerszedést ehhez lehetne beállítani. A leírtak alapján valószínű, hogy a jelenlegi gyógyszerbeállítás módosításra szorul. Tanácsolnám, hogy legyen otthon sürgősségi gyógyszer a vérnyomás gyors csökkentésére.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.