Befelé forduló lábfej, külső talpélen járás
Tisztelt Szakértő! Kislányom főleg a bal lábán befelé forduló lábfejjel született, rövid ideig használt bebax cipőt, hordtuk gyógymaszírozásra, nagyon sokat javult a lába, de időnként még befelé tartja a lábfejét. A kérdésem az lenne, voltunk két ortopédusnál, az egyik a cipőt adta, a másik pedig gyógycipőt írt fel. Kislányom a külső talpélén jár, ezért neki a szupinált cipő nem jó, mit javasol milyen cipőt vegyünk neki, nem jó ez a gyógycipő csináltatás, mivel 1, 5 hónap mire megjön a cipő, addig nőhet is a lába, és szezonját is vesztheti az elkészült cipő. Lehetne már az ő esetében talpbetéttel korrigálni ezt a problémát? Ezt ki fogja nőni? Mivel tudom segíteni a helyes járásban? Valamint kérdezném, hogy bentre kell-e cipőt, szandit használni? Egyik orvos ezt mondja, másik azt, nem tudom mi a helyes, kire hallgassunk. Köszönöm megtisztelő válaszát!
Dr. Bogdán Aurél válasza láb rendellenesség témában
Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Ha vizsgálat után azt javasolták, hogy gyógycipőre van szükség, azt valószínűleg fizikális vizsgálat, ultrahang, esetleg röntgen vizsgálat után mondta. Így nem vonhatom kétségbe így látatlanul a véleményét., Ami biztos, hogy enyhe eltérésnél elég lehet a mezítláb járás és a fejlődése során kinövi a gyermek. közepes elváltozásoknál betét és cipő választandó, míg előrehaladott folyamatoknál gyakran műtét is szükséges lehet. Mindenképpen javasolt gyermekortopédiai szakvizsgálat valamelyik ortopédiai klinikán (Debrecen, Pécs, szeged, Budapest).
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.