Strokkal kapcsolatos.

Több, mint egy hónapja egy munka utáni napon haza felé, útközben éreztem, hogy az arcom lebénul. Másnap még dolgoznom kellett menni, de A MUNKA UTÁN, este beszaladtam a sürgőre, akkor már a jobb szemem is nyitva volt teljesen és nem tudtam enni, inni, nyelni és a szám teljesen félre húzódott. Nem tudtam a "P-B" BETŰKET KIEJTENI, ÉS ÉRTELMETLENÜL MONDTAM SZAVAKAT.éS NEM TUDTAM A NYELVEM SEM KIÖLTENI NORM, és most az Önök által leírtak szerint ez egy Strokra utal, lehetséges-e? .. Károsodott a hallásom, és a látásom is. Most még kezelésre járok a 16 fizio terápiás kezelésnél tartok, de még nem teljes a gyógyulás és a szemem még mindig néha rángatózik, mint a lebénulás előtt, és néha most is szédülök. AZ ORVOS SZERINT" KOMPLEX ARC IDEG BÉNULÁS" A fejem állandóan görcsösen és idegesítően fáj " Analgin" gyógyszert szedek, de kettesével, és napi 2 tablettát, van olykor, hogy háromszor is, az éjszakát is ide számítva, . SZERETNÉM MEG KÉRDEZNI LEHET E EZ A STROK?,

Dr. Kalóczkai Andrea válasza arcidegbénulás témában

Kedves Kérdező! Nagy valószinűséggel arcideg bénulása van, de persze az csak akkor lenne biztos, ha neurológiai vizsgálatát is láthatnám. Amennyiben stroke-ről lenne szó, más tünetének is kellene lenni. Fej és fülfájás csatlakozhat az arcideg bénulás képéhez. A gyógyulás egyéni változásokat mutat. Van aki szinte nyomtalanul meggyógyul, de van, akinél jelentős tünetek maradnak vissza. Amennyiben hosszas kezelés után sem gyógyul az arca, a biztonság kedvéért képalkotó vizsgálatot is lehet végezni (koponya MRI). Ajánlatos lenne neurológus gondozásába kerülnie.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. november 08.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Arcideg bénulás nem javul
Jóságot kívánok. 3 hete bal oldalon arcideg bénulásom lett. Koponya CT.történt, ami semmi rendelleséget nem mutatót. Füll orr gégészetre utaltak. Itt fel...
Lelet értékelése
Tisztelt DoktorÚr.! A bőrfeszülés és zsiborgás érzése még midnig fennáll, a testem több pontján. Arc, hátközép, bal láb, fejbőr. Neurologia nemtalál...
Arcidegbenulas
Kedves Doktorno, Balodali arcidegbenulasom van. Sajnos a virusra valo tekintettel nem tudtak kezelni illetve az izomstimulator is kesve erkezett igy az elso...
Bál oldali arcbénulás
Tisztelt Doktornő! Egy olyan kérdéssel fordulnék önhöz.. 9évvel ezelött szülés után kaptam egy bal oldali arcbénulást . Kaptam gyógyszert, kezelést és...
Vélemény
JÓ napot DRúr. Orrmelléküreg röntgen felvételen voltam, mert régen volt egy cysztám az arcüregemben, amit ellenöriztetni akkartam, de most nem igazolodótt....
Bell arcidegbénulás
Jó napot! 1, 5 hete az arcom jobb oldalán lett egy bell arcideggyulladás.Kaptam rá Herpesin ill. Medrol gyógyszert. Kapom a szelektív ingeráram kezeléseket. A...