Méhnyakrákszűrés eredményében mit jelentenek a rövidítések?

Tisztelt Szakértő! Méhnyakrák-szűrésem eredménye P2 lett (hozzáteszem, hogy volt már két éve is P2-esem, az utána következő évben, meg már teljesen rendben volt). Az orvos azt mondta, hogy kis gyulladás, kaptam rá Klion hüvelytablettát. (emiatt em kell megismételni a rákszűrést? az orvosom szerint nem.) Az eredményeim között (a P: P2-n kívül) a következő rövidítéseket találtam oszloponként: Cyt TBS The 2GY C2A T2 A kérdésem az lenne, hogy ezek mit jelentenek, illetve a rákszűrésem eredményéből kiderül-e, hogy hordozom-e a hpv vírust. Mert én úgy tudom, hogy ha hordozom, akkor nem érdemes magam beoltatni a méhnyakrák elleni oltással., De gondolom, hogy rendben lehet minden, mert a nőgyógyászom beadta az oltóanyag első részét. Azt mondta nincs akadálya.. Igazából egy megerősítést szeretnék, hogy nyugodtan folytathassam a megkezdett oltás-szériát.. Köszönettel és tisztelettel: Szné K. Tünde

Dr. Pétervári László válasza méhnyakrák szűrés témában

A P2 cytológiai eredmény az rendben van, jó. Mellette lehet gyulladás amit kezelni szükséges, valószínű ezért kapott gyógyszert. A leírt rövidítéseket ebben a formában nem tudom értelmezni. HPV fertőzést a lelet nem mutat. Ezt külön leszokták írni, amennyiben annak gyanúja látható. HPV védőoltást érdemes alkalmazni hordozóként is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. december 19.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Cytologia
Tisztelt DR Úr az lenne a kérdésem, hogy rakszűrésen voltam februárban az eredményen kenet általános értékelése hamsejtrendelenesegek. Reszletes diagnozis Nem...
HPV fertőzés, méhnyakrák szűrés...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Tavaly kaptam az ANTSZ-től egy behívót méhnyakrák szűrésre, amire azóta sem mentem el. Nőgyógyásznál is régen nem jártam, évek óta....
P3 állapot, HPV oltás után
Tisztelt Doktor úr! Tavaly télen beoltottak méhnyakrák ellen (nyáron volt az utolsó oltás -hozzáteszem úgy, hogy az orvos nem vizsgálta, hogy hordozom-e a...
Bakteriális vaginózis diagnosztikai...
Kedves Doktorúr, egy gyorsteszt alapján a hüvelyi flórám ph értéke megnövekedett és a teszt szerint fennáll a bakteriális vaginózis lehetősége. Sajnos a...
Kimaradt menstruáció fogamzásgátló...
Üdvözlöm! 5 éve szedem a velgyn nevű fogamzásgátlót 2 hónapja (októberben) előbb jött meg egy héttel én viszont elkezdtem egy új levelet szedni és ezután...
Citológiai lelet atipusos sejtek
Tisztelt Doktor úr! Citológiai leletemmel kapcsolatban lenne kérdésem, ami a következő eredménnyel érkezett: Kóros hámelváltozások Reaktív és reparatív...