Hüvelyi méheltávolítás

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 59 éves nő vagyok, pár szóban leírnám az ultrahang eredményét: Kis uterus szabad környezetben. Erőlködés nélkül a szeméremrésben mutatkozó portio, boltozata simult. Záródott nyakcsatorna. Jav.: hüvelyi méheltávolítás. Endometrium: 3 mm Bal ovarium: 24 x 20 mm Jobb ovarium: 27 x 16 mm Érdeklődni szeretnék, hogy Ön egyetért-e az orvosom javaslatával és Ön lát-e esetleges bármilyen más megoldást mindamellett, hogy a vizsgálatok alapján a petefészkek és a méh egészséges. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Pétervári László válasza nőgyógyászat témában

A panasza döntő jelentőségű az esetleges műtéti javaslatban. A méhsüllyedése miatt javasolták a műtétet. A legtöbb érintett hölgy panaszként a tipikusnak nevezhető idegentest érzést a hüvelyben, az álló helyzetben jelentkező húzó, derék vonalában is kiható fájdalmat, illetve az un. „kiesési érzést” említi, mely lépcsőzésnél, futásnál jelentős panaszt okoz. A kellemetlenség nem csak fizikai jellegű, hanem komoly pszichikai panaszokban is megnyilvánulhat, annál is inkább, mivel nagyon sok beteg, többek között, a szexuális érintkezés drasztikus minőségi romlásáról is beszámol. Sokan érzik úgy, hogy a betegség női mivoltukat, önértékelésüket rombolja.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. június 28.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Mehszajseb fagyasztás utánin panaszok
Tisztelt doktor Úr! Október 2 an mehszajseb fagyasztasom volt október 20 an kellett volna megjojjon a menstruációm, de nem jött meg párom nincs terhes nem...
Loop-conisatio Eredmény értékelés
Tisztelt Doktorúr! Loop-conisatio Műtéten voltam, melynek a szövettani eredménye, lent látható. Ennek az értelmezésében kérném a segítségét. Előzményként HPV...
Nehéz döntés
Tisztelt Főorvos Úr! Elszórtan előforduló, kisebb vérzések miatt kerültem vizsgálatra és utána méhkaparást végeztek nálam. Szövettani eredmény: I. Polypus...
Nőgyógyászat
Ma voltam nőgyógyásznal és azt mondták, hogy petezsák nagysága 8, 41mm, de bal o.on 33×35mm vékony falú echomentes képlet! Ezt szeretném tudni, hogy mit jelent...
Loop konizáció
Tisztelt Doktor Úr! A héten terveznek nálam loop konizációt, a leleteim a következőek voltak: 2015., December - Cin II HSIL 2016. Február - Cin II HSIL, HPV...
Kinöves, csomó intim zónában
Kedves doktorúr/ doktornő! Néhány napja a hüvelyem végénél kívül, majdnem a gát részen, a kisajak végén, abból kinőve egy viszonylag puhább, a bőrömmel...