Miért csak két havonta mensturálok? Fekete vérzés mire utal?

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Mentruációs problémával fordulnék Önhöz. Havi vérzésem eleve rendszertelen, ami sokak szerint még normális az én koromban, és huszonéves kor fölött kell emiatt aggódnom. Ennek ellenére engem mindig aggodalommal tölt el ha késik, mert nemi életet is folytatok már. Másrészről érdekes módon mindig 2. hónapra szokott megjönni. Első kérdésem tehát ez volna, hogy mitől lehet ez a 2 havi vérzés? A következő kérdésem pedig: Mindig védekezünk a párommal, ám júniusban volt egy alkalom, amikor ez kimaradt. Az ezt követő menstruációm kimaradt, az július közepére esett volna. Több tesztet is csináltam azóta, mind negatív lett, ami egy időre megnyugtatott. Ám tegnap jelentkező mensturációm (ami a naptár szerint jókor jött meg) a mai napra feketévé vált. Nem sötétvörös, határozottan fekete. Tegnapelőtt hasi görcseim voltak, éktelen, szúró fájdalom. Nem kifejezetten alhasi, szinte egész törzsre terjedő, hát felé sugárzó érzés. A napokban mindenképp ellátogatok nőgyógyászhoz, ám addig is szeretném kikérni véleményét. Előre is hálásan köszönöm a segítséget!

Dr. Pétervári László válasza rendszertelen menstruáció témában

A leírt vérzési rendellenesség a peteérés hiányát veti fel. A fájdalom a menstruáció idején a méhnyálkahártya leválásakor felszabaduló prostaglandin okozza. Minél jobban megvastagodik annál nagyobb mértékben szabadul fel, nagyobb a fájdalom.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. augusztus 17.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Petefészek-gyulladás
Tisztelt Doktor Úr! A kérdésem az lenne, hogy 3 éve született a kislányom! 2 éve viszont rendszertelen a menstruációm, késik mindig.. vagy kimarad,...
Rendszertelen menstruáció / ciszta
Tisztelt Doktor Úr! Az utóbbi időben rendszertelen a ciklusom (a legutóbbi alkalommal 18 nap után jött meg, erős görcsökkel) és ezért 2 hete felkerestem a...
Mi lehet ez?
Üdvözlöm! Kérdés a következő lenne, szept 10-én mondhatni pontosan megjött a mensesem (előző hónapba késett 2 hetet, amit rámerek fogni a...
Miért késik?
Kedves Dokor úr/nő! Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy már két hete késik a menstruációm. A ciklusom jellemzően 24 napos, ha ehhez képest számítom,...
Vérzés a nem megszokott időben
Egy hete, hogy utoljára menstruáltam, előtte voltam nőgyógyászati vizsgálaton, ahol nem állapítottak meg semmilyen problémát. Most pedig szinte a...
Barnás folyás
Tisztelt doktor Úr! Június óta mindig két-három nappal előbb jön meg a mensesem (5-6) ráadásul előtte és utána 3-4 napon keresztül barnás folyásom van....