Méhszáj seb

jo napot kivánok az volna a kérdésem, hogy méhszáj sebem van 4cm nem szeretnék mutétet a doktor no azt mondta, hogy nem is muszály, de de azt mondta, hogy akkor oltassam be magam hpv ellen mert hpv fertozésem is van es az elobb utóbb a seb mellett méhnyakrákot okoz szeretném tudni, hogy ilyen esetben fontos e a hpv elleni oltás és hogyha beadatom nem kapok méhnyak rákot? elore is koszonom

Dr. Pétervári László válasza méhszájseb témában

A méhszájseb nem igazi seb, ezért ne várjuk, hogy pár nap alatt meggyógyulunk belőle. A lényege, hogy az állandó irritáció miatt, amit a visszatérő folyások okoznak, a méhnyak belső nyálkahártyája kikerül a méhszáj felszínére és ezáltal ott egy vérzékeny más kinézetű hám alakul ki. Ennek a következményei egyrészt a bővebb váladékozás, ami a folyás melegágya. Másrészt pedig, bármi megsérti ezt a nyálkahártyát, vérzést okozhat. Így fordulhat elő, hogy szex után vérzés jelentkezik. A másik fő probléma a méhszájsebbel, hogy ezen keresztül a baktériumok felmehetnek a méhbe vagy a hasüregbe, ahol már sokkal súlyosabb fertőzést okozhatnak. A méhszájseb jelentősége a terhesség alatt nő meg, ugyanis a krónikus fertőzések a terhesség alatt vetélést és koraszülést okozhatnak. A méhszájseb gyógyítása több módon lehetséges. Mivel kialakulása hosszú idő, ezért a gyógyulása is az. A gyógyulást meg lehet gyorsítani a méhszáj fagyasztásával vagy pedig lézeres vagy elektromos égetéssel, vagy pedig ecseteléssel. A kezelés gyakorlatilag minden esetben hatásos, akkor, ha mellette a megelőző óvintézkedések is megtörténnek. Tehát nem szabad engedni és tenni kell ellene, hogy a hüvelyben a savas pH eltolódjon a lúgos tartományba. A másik, hogy amennyiben mégis hüvely gyulladás alakul ki, azt mihamarabb gyógyszerrel kezelni kell. A méhszájseb nem igazi seb, ezért ne várjuk, hogy pár nap alatt meggyógyulunk belőle. A lényege, hogy az állandó irritáció miatt, amit a visszatérő folyások okoznak, a méhnyak belső nyálkahártyája kikerül a méhszáj felszínére és ezáltal ott egy vérzékeny más kinézetű hám alakul ki. Ennek a következményei egyrészt a bővebb váladékozás, ami a folyás melegágya. Másrészt pedig, bármi megsérti ezt a nyálkahártyát, vérzést okozhat. Így fordulhat elő, hogy szex után vérzés jelentkezik. A másik fő probléma a méhszájsebbel, hogy ezen keresztül a baktériumok felmehetnek a méhbe vagy a hasüregbe, ahol már sokkal súlyosabb fertőzést okozhatnak. A méhszájseb jelentősége a terhesség alatt nő meg, ugyanis a krónikus fertőzések a terhesség alatt vetélést és koraszülést okozhatnak. A méhszájseb gyógyítása több módon lehetséges. Mivel kialakulása hosszú idő, ezért a gyógyulása is az. A gyógyulást meg lehet gyorsítani a méhszáj fagyasztásával vagy pedig lézeres vagy elektromos égetéssel, vagy pedig ecseteléssel. A kezelés gyakorlatilag minden esetben hatásos, akkor, ha mellette a megelőző óvintézkedések is megtörténnek. Tehát nem szabad engedni és tenni kell ellene, hogy a hüvelyben a savas pH eltolódjon a lúgos tartományba. A másik, hogy amennyiben mégis hüvely gyulladás alakul ki, azt mihamarabb gyógyszerrel kezelni kell. A méhszájseb nem igazi seb, ezért ne várjuk, hogy pár nap alatt meggyógyulunk belőle. A lényege, hogy az állandó irritáció miatt, amit a visszatérő folyások okoznak, a méhnyak belső nyálkahártyája kikerül a méhszáj felszínére és ezáltal ott egy vérzékeny más kinézetű hám alakul ki. Ennek a következményei egyrészt a bővebb váladékozás, ami a folyás melegágya. Másrészt pedig, bármi megsérti ezt a nyálkahártyát, vérzést okozhat. Így fordulhat elő, hogy szex után vérzés jelentkezik. A másik fő probléma a méhszájsebbel, hogy ezen keresztül a baktériumok felmehetnek a méhbe vagy a hasüregbe, ahol már sokkal súlyosabb fertőzést okozhatnak. A méhszájseb jelentősége a terhesség alatt nő meg, ugyanis a krónikus fertőzések a terhesség alatt vetélést és koraszülést okozhatnak. A méhszájseb gyógyítása több módon lehetséges. Mivel kialakulása hosszú idő, ezért a gyógyulása is az. A gyógyulást meg lehet gyorsítani a méhszáj fagyasztásával vagy pedig lézeres vagy elektromos égetéssel, vagy pedig ecseteléssel. A kezelés gyakorlatilag minden esetben hatásos, akkor, ha mellette a megelőző óvintézkedések is megtörténnek. Tehát nem szabad engedni és tenni kell ellene, hogy a hüvelyben a savas pH eltolódjon a lúgos tartományba. A másik, hogy amennyiben mégis hüvely gyulladás alakul ki, azt mihamarabb gyógyszerrel kezelni kell. A méhszájseb nem igazi seb, ezért ne várjuk, hogy pár nap alatt meggyógyulunk belőle. A lényege, hogy az állandó irritáció miatt, amit a visszatérő folyások okoznak, a méhnyak belső nyálkahártyája kikerül a méhszáj felszínére és ezáltal ott egy vérzékeny más kinézetű hám alakul ki. Ennek a következményei egyrészt a bővebb váladékozás, ami a folyás melegágya. Másrészt pedig, bármi megsérti ezt a nyálkahártyát, vérzést okozhat. Így fordulhat elő, hogy szex után vérzés jelentkezik. A másik fő probléma a méhszájsebbel, hogy ezen keresztül a baktériumok felmehetnek a méhbe vagy a hasüregbe, ahol már sokkal súlyosabb fertőzést okozhatnak. A méhszájseb jelentősége a terhesség alatt nő meg, ugyanis a krónikus fertőzések a terhesség alatt vetélést és koraszülést okozhatnak. A méhszájseb gyógyítása több módon lehetséges. Mivel kialakulása hosszú idő, ezért a gyógyulása is az. A gyógyulást meg lehet gyorsítani a méhszáj fagyasztásával vagy pedig lézeres vagy elektromos égetéssel, vagy pedig ecseteléssel. A kezelés gyakorlatilag minden esetben hatásos, akkor, ha mellette a megelőző óvintézkedések is megtörténnek. Tehát nem szabad engedni és tenni kell ellene, hogy a hüvelyben a savas pH eltolódjon a lúgos tartományba. A másik, hogy amennyiben mégis hüvely gyulladás alakul ki, azt mihamarabb gyógyszerrel kezelni kell. HPV védőoltás a méhnyakrák és szemölcsök kialakulása ellen nyújt védelmet. Bizonyított a HPV szerepe kialakulásukban.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. szeptember 25.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Mennyi esélyem lehet a méhnyakrákra?
Tisztelt Doktornő/Úr! A héten voltam rákszűrésen nőgyógyásznál. A doktornő azt mondta, hogy akkora méhszájsebem van, mintha szültem volna két gyereket. Nincs...
Méhnyakrák is lehet?
Rákszűrés során kiderült, hogy gyulladt a méhszájam és eléggé vérzett a, mintavételkor, mintavétel után. 2012-ben voltam csak szűrésen, és most 2017-ben....
Méhszájseb
Üdvözlöm! 34 éves nő vagyok, 2009-ben szültem hüvelyi úton. Szülés előtt 1 évvel méhszájsebet állapított meg az orvosom, melyet akkor fagyasztással kezelt....
Ect. iránti érdeklődés
Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy voltam nőgyógyászati vizsgálaton, alhasban jelentkező tompa fájdalom miatt, és éjszakánkénti...
Évek óta méhszájsebem van, vállalhatok...
Tisztelt doktornő/úr! Néhány éve méhszájsebem van. Tünete nálam, hogy kicsit bővebb folyásom van, de az sem állandóan, hanem rendszertelenül. Több orvos is...
Mi, milyen tényezők okozhatják a...
Hétfőn voltunk együtt párommal, miután vérzést tapasztaltam. Mivel sajnos volt már méhszájseb gyanúm rohantam orvoshoz. Megállapította, hogy méhszájsebem...