Menstruáció

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Augusztusban volt szexuális kapcsolatom a párommal, akivel időközben elváltak útjaink. Védekezés nélkül történt az eset, ami igen felelőtlen dolog volt. Viszont idejében kivette és nem bennem ment el. Augusztusban még meg is jött a, nem volt semmi gond. Szeptemberben kicsit késve, de megjött, nem volt olyan elárasztó vérzés, de jött. A késés nem volt gond, nekem szokott egyébként is. Majd most októberben kimaradt, november 1-én mikor kitöröltem véres volt, viszont semmi több. Tettem fel tampont, de azon szinte semmi nem volt, így éjszakára nem is tettem fel. 2-án kora délután megint, amikor kitöröltem, láttam, hogy véres, de ezen kívül semmi.. Viszont augusztus vége óta semmi változást nem érzékeltem magamon. Lehetséges-e, hogy terhes vagyok, vagy csak esetleg az idegességtől (egyetemi zh-sorozat) vagy valami mástól maradt ki? Válaszát előre is köszönöm!

† Dr. Szalóczy Péter válasza vérzészavar témában

Kedves Kérdező! Mindíg elcsodálkozom, hogy nem egy tanyasi, hanem egy egyetemista hölgy ennyi hosszútávú izgalom és nyugatalanság áldozata a feltárt kérdésben, ahelyett, hogy egy becsaphatatlan terhestesztet vett volna a patikában és egy első reggeli vizeletet a leírtak szeint megvizsgált volna. Egyedül ez ad pontos választ most is a kérdésére, azon túl, hogy kezdjen el egy korszerű fogamzásgátlást a jövőre nézve a problémamentes együttlétek érdekében. Már csak a pontatlan ciklus helyrehozása miatt is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
† Dr. Szalóczy Péter
† Dr. Szalóczy Péter Nőgyógyász
Megválaszolva: 2012. november 04.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Méhnyakrák műtét utáni menstruációs...
Üdvözlöm. 45 éves nő vagyok, menstruációm rendben van. 2021 augusztusban konizációs műtétem volt P3-P4, Hpv 35 miatt. Szövettan épben metszett. 6 hónapos...
Gyógyszer adagolás
Jó napot kívánok! Szeretném megkérdezni, hogy a Progesterone Exeltis gyógyszert a menstruáció első napjától, vagy a végétől számított 12 nap után kell...
Szükség van-e küretre?
Kedves Doktornő! Tavaly májusban vérzészavar miatt küretet végeztek rajtam, ami hyperplasiát igazolt. A szövettani eredmény sem mutatott rosszindulatú...
Mi lehet a baj?
Ma van a 61. napja., Hogy nem jött meg a menstruációm, ráadásul semmi jele sincs, hogy megfog jönni. Ma csináltam egy tesztet (mert nővérem annyira be volt...
Megvonásos vagy menstruációs vérzés
Kedves Doktor úr! Először szedek fogamzásgátlót most az 1 hetes szünetben vagyok. Azonban pénteken vettem be az utolsó tablettát ma van a 4.napja, hogy nem...
Mi lehet a baj?
Tisztelt Doktor úr! olyan gondom lenne, hogy egy már 5 hónapja keztem el szedni egy új fogamzásgátlót, méghozzá velgyn tablettát. Eleve nem a megszokott...