Menstruáció elmaradása

Előszőr 9 évesen jött meg a menstruációm akkor még havonta majd egy idő után mindig 1-2 hónap kimaradt, ahogy telt az idő egyre több hónap maradt ki most már ott tartok, hogy évente egyszer jön meg. Több orvosnál jártam, de semmi érdemlegeset nem csináltak, petevezeték átfújáson voltam az egyik elvan záródva, régen még felírták a norkolutot minek hatására megjött, most már azt sem írják fel és már másfél éve nem jött meg rendesen. Többször érzek enyhe éles szúrást most már nagyon megvagyok ijedve, hogy nem tud senki segíteni, pedig már gyermeket is szeretnénk, de természetesen így az sem sikerül, egy alkalommal a PCO szindromát említették meg, de nem történt semmi. A kérdésem az lenne mit lehetne tenni a menses helyreállítására és kihez fordulhatnák. Előre is köszönöm

Dr. Pétervári László válasza menses zavar témában

Kivizsgálása szükséges: nőgyógyászati, labor vizsgálat, ultrahang. Ezek bírtokában határozható meg a szükséges kezelés. Lehet gyógyszeres, esetleg műszeres beavatkozás is szükséges lehet. Nőgyógyászati szakrendelést keressen fel, olyat ahol gyermekvállalásban is segítenek.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. április 21.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Menstruáció
Tisztelt dokotornő/úr! 43 éves vagyok 16-án jött meg a menstruációm es ma 26-án is tart! Folyamatosan ég fáj verzek hol piros hol barnás de nem mulik el! Ez...
Menstruációs probléma
Tisztelt Doktor! 9 nappal hamarabb jött meg a menzeszem, mint szokott. Fogamzásgátót szedek eddig mindíg napra pontosan jött meg.
Teherbe eshettem?
Üdv! A párommal együttlétkor a hüvelyemben történt az ejakuláció. Rá 5 percre elkezdtem vérezni, menstruációs vér lehetett, menzeszem nincs beállva rendesen....
Mi lehet a baj?
Kérdésem a következő lenne! Az utolsó menstuációm rendes idöben volt, de az erősebb és élénkebb szinű volt! Elmult, de rá 15 napra ujra megjött nagy darab...
Menstruáció után újra vérzés
Tisztelt Doktor úr! Az alábbi problémával fordulok Önhöz. A menstruációm általában 24-27 naponta jön meg és 3 napig szokott tartani. Legutóbb Január 18-21...
Menszeszel való
Jo Napot! Azér irok mert szeretnék kérdezni valamit mi lehet az oka, hogy 1-2 napos a menszeszem és van, amikor csak barnás. Már régota ilyen, de amikor...