Lehet terhesség?

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Május 25-én szültem, augusztus 6-án jött meg a szülés utáni első menstruációm, rá 26 napra, augusztus 31-én a második, majd szeptember 30-án a harmadik, ami 5 napot késett (soha nem késik, eddig 3-szor késett életemben, mindháromszor terhes voltam, ezekből két gyermek egészségesen született meg, a harmadik terhesség missed ab-val végződött). 5 nap késés után barnás folyás jelentkezett, ahogy én láttam, darabos is, ami kb. egy hétig tartott, majd ezt "rendes" menstruáció követte, ami eléggé elhúzódott (kb. másfél-két hét). Ebből spontán vetélésre következtettem. Ezután a következő menstruáció szintén pár nap késéssel jelentkezett, de nem a normális módon, hanem ugyanaz a barnás váladék volt, mint az előző ciklusban. Azóta többször is hol volt némi váladék, hol nem, most csütörtökön jött meg legutóbb, 14-én, de most sem a megszokott módon, hanem szintén barnás, és hol több, hol kevesebb, össze-vissza. Előfordult, hogy reggelenként éreztem néha szédülést, hányingert, illetve görcsöltem, de nem sokszor, és nem is voltak ezek jelentősek. Kérdésem az, hogy fennállhat-e terhesség, illetve, mennyire nagy a valószínűsége annak, hogy tényleg vetélés történt, és feltétlenül el kell-e mennem orvoshoz, vagy várjak még egy-két ciklust, hátha rendeződik? És normális-e az, hogy vetélés után - ha tényleg az történt - megváltozik a menstruáció, és ha igen, visszaáll-e és mennyi idő múlva? Válaszát előre köszönöm!

Dr. Törő Bálint válasza menses zavar témában

Tisztelt Kérdező! Panaszai alapján lehetséges, hogy lezajlott egy vetélés, de sajnos az sem kizárt, hogy méhenkívüli terhessége van. Nyomatékosan javaslom, hogy sürgősen jelentkezzen nőgyógyászati vizsgálatra! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Törő Bálint
Dr. Törő Bálint Szülész-nőgyógyász
Megválaszolva: 2013. november 19.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Menstruáció
Tisztelt dokotornő/úr! 43 éves vagyok 16-án jött meg a menstruációm es ma 26-án is tart! Folyamatosan ég fáj verzek hol piros hol barnás de nem mulik el! Ez...
Menstruációs probléma
Tisztelt Doktor! 9 nappal hamarabb jött meg a menzeszem, mint szokott. Fogamzásgátót szedek eddig mindíg napra pontosan jött meg.
Teherbe eshettem?
Üdv! A párommal együttlétkor a hüvelyemben történt az ejakuláció. Rá 5 percre elkezdtem vérezni, menstruációs vér lehetett, menzeszem nincs beállva rendesen....
Mi lehet a baj?
Kérdésem a következő lenne! Az utolsó menstuációm rendes idöben volt, de az erősebb és élénkebb szinű volt! Elmult, de rá 15 napra ujra megjött nagy darab...
Menstruáció után újra vérzés
Tisztelt Doktor úr! Az alábbi problémával fordulok Önhöz. A menstruációm általában 24-27 naponta jön meg és 3 napig szokott tartani. Legutóbb Január 18-21...
Menszeszel való
Jo Napot! Azér irok mert szeretnék kérdezni valamit mi lehet az oka, hogy 1-2 napos a menszeszem és van, amikor csak barnás. Már régota ilyen, de amikor...