MÉHSZÁJSEB

Kedves Doktor Úr/Nő! 3 hónappal ezelőtt megpróbálkoztam a hüvelygyűrűvel, mint védekezési móddal, és sajnos az eredménye az lett, hogy 2 hét használat után összeszedtem valami fertőzést. Mindhárom alkalommal hüvelygombát állapítottak meg leoltás nélkül; kaptam Gyno. Pevarylt, Kliont, Betadin kúpot., De gyakorlatilag egyiktől sem múlt el rendesen a fertőzés. Közben a legutolsó kezelés után egy héttel elmúlt az égés és a viszketés, helyette az orvosi leletem szerint közepes mennyiségű világos folyásom lett. Visszamentem egy másik orvoshoz a kórházba, ő az elmondottak alapján rögtön leoltással kezdte, de annyit előrebocsátott, hogy nem lát gombára utaló tüneteket;, de van egy 20 forintos nagyságú méhszájsebem, amit le kellene fagyasztani, és elvégezte az ezévi rákszűrést is egyúttal. A kérdéseim a következők lennének: 1., Mennyi idő alatt alakulhat ki egy ekkora méhszájseb? Mert eléggé kételkedem benne, hogy egy hónappal ezelőtt még nem volt ott; hiszen az elmúlt három hónapban három alkalommal voltam nőgyógyászaton és eddig még senki sem szólt nekem erről. 2. Mindenképpen fagyasztani kell egy ekkora méhszájsebet, vagy érdemes lenne-e próbálkozni előtte kúpokkal és más lehetőségekkel? 3. Ha eddig nekem nem volt semmilyen tünetem sem (vérzés, sem semmi egyéb), a beavatkozásig fennmaradó időben folytathatok nemi életet a párommal? Válaszát előre is köszönöm!

† Dr. Szalóczy Péter válasza méhszájseb témában

Kedves Kérdező! Menjünk sorba: Méhszájsebe, bár helytelen a népies elevezés, hiszen hám fedi ezt a felszínt is, bár nem odavaló laphám, hanem a nyakcsatornából kitelepedett mirigy szerkezetű köbhám, gyakori jelenség, hatására eöz a védő feladatot ellátni nem tudó hám többlet váladékot termel, ez a funkciója, amibe másodlagosan szívesen elszaporodik akár gonba, akár baktérium. nem rögtn keletkezik, de nincs igazán jeletősége. Ha NAGY KITERJEDÉSŰ, ÉRDEMES LEFAGYASZTANI, GYORSABBAN GYÓGYUL. Hosszú hónapok alatt hüvelyi probiotikumok heti 1-2x-i felhelyezésével is van esély a gyógyulására. Ez a nem odavaló hám lugos váladékot termel, ami a hüvely kifejezett savas és kívánatos légkörét rontva könnyebben fertőződővé teszi a hüvelyi környezetet. Ha megtörténne a fagyasztás, akkor is hosszúm távon 2-3 héttel a műtét után szokjon hozzá a hüvelyi, recept nélkül kapható valamelyik probiotukumhoz.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
† Dr. Szalóczy Péter
† Dr. Szalóczy Péter Nőgyógyász
Megválaszolva: 2013. december 15.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Mennyi esélyem lehet a méhnyakrákra?
Tisztelt Doktornő/Úr! A héten voltam rákszűrésen nőgyógyásznál. A doktornő azt mondta, hogy akkora méhszájsebem van, mintha szültem volna két gyereket. Nincs...
Méhnyakrák is lehet?
Rákszűrés során kiderült, hogy gyulladt a méhszájam és eléggé vérzett a, mintavételkor, mintavétel után. 2012-ben voltam csak szűrésen, és most 2017-ben....
Méhszájseb
Üdvözlöm! 34 éves nő vagyok, 2009-ben szültem hüvelyi úton. Szülés előtt 1 évvel méhszájsebet állapított meg az orvosom, melyet akkor fagyasztással kezelt....
Ect. iránti érdeklődés
Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy voltam nőgyógyászati vizsgálaton, alhasban jelentkező tompa fájdalom miatt, és éjszakánkénti...
Évek óta méhszájsebem van, vállalhatok...
Tisztelt doktornő/úr! Néhány éve méhszájsebem van. Tünete nálam, hogy kicsit bővebb folyásom van, de az sem állandóan, hanem rendszertelenül. Több orvos is...
Mi, milyen tényezők okozhatják a...
Hétfőn voltunk együtt párommal, miután vérzést tapasztaltam. Mivel sajnos volt már méhszájseb gyanúm rohantam orvoshoz. Megállapította, hogy méhszájsebem...