Intim probléma

Tisztelt Doktor Úr! Egy komoly és régóta húzódó problémával fordulok Önhöz. A kisajkak mentén és a hüvelybemenet illetve a gát környékén kisebb-nagyobb repedések vannak a bőrömön. Kisebb hámsérülésekkel kezdődik, majd egészem mély, fájdalmas repedésekké válnak. Kb. 5 hónapja küzdök ezzel a problémával. Néha hetekig semmilyen tünet nem jelentkezik, azután újból kezdődik. Eleinte nedvesedési problémákat is tapasztaltam, olyannyira, hogy sem az együttlétek, de még a tampon felhelyezése sem működött. Hosszabb időszakra az együttléteket szüneteltettük is. A nedvesedési probléma megoldódott, viszont a repedések visszatérnek. Olyan érzés, mintha a bőr teljesen rugalmasságát vesztette volna és papírszerűen szakad. Voltam ezzel a problémával két különböző magánrendelésen és egy normál SZTK-s rendelésen is. Az egyiken pont nem voltak repedéseim (de az látható volt, hogy az intim tájékon teljesen el volt vékonyodva a bőr), de az orvos azt mondta nem lát problémát és kenetet sem vett. Egy későbbi kezelésen a másik orvos konkrétan látta a problémát egy súlyosabb fázisban. Vett kenetet is. Azt mondta kandida, így felírt gyógyszert nekem is és a páromnak is (Fluconazole-Q Pharma 150 mg, 2-2 tabletta), illetve nekem Ovestin 1mg/g krémet, amit a betegtájékoztató elolvasása után nem is használtam. Miután a probléma 1-2 héten belül ismét visszatért, próbáltam Gynoxin kúpot és krémet, illetve Cikatridina krémet is., Ami még használtam az körömvirág kérm, a bőr rugalmasítása miatt illetve a sebekre kis mennyiségben teafa olajat ecsetelve a baktériumok ellen (furcsán hangozhat, de ez utóbbi kettő segített eddig legtöbbet), de ezek is csak a tüneteket enyhítik. A páromnak egyébként semmilyen tünete nincs, és nekem sincs semmilyen tipikusan gombára utaló problémám. Az együttléteket hetekre szüneteltettük, ilyenkor elmúltak majd ismét jelentkeztek a tünetek. Utoljára kb 2 hetes kihagyás után próbálkoztunk újra, ami után 2 napra ismét kirepedezett a bőröm, de mivel ez az együttlétek nélkül is jelen van, és a páromnak nincsenek tünetei, nem találtunk a kettő között összefüggést. (egyébként 3 éve élünk együtt, egyikünknek sincs egyéb kapcsolata) A legutóbbi nőgyógyász akinél jártam, azt mondta, hogy ha a Fluconazole nem használ, akkor biztosan hormonális probléma és abba kell hagynom a gyógyszer szedést. A probléma kialakuláskor Jadine-t szedtem (kb. 8 évig), majd az orvos tanácsára váltottam egy alacsonyabb hormontartalmúra (Jangee 3mg/0, 02mg), amely bevált és azóta is szedem. A leírtak alapján tudna javasolni valamit? Már tényleg nagyon el vagyok keseredve. Üdvözlettel.

Dr. Törő Bálint válasza nemi szerv panasz témában

Tisztelt Kérdező! Tekintettel arra, hogy nem láttam, hogy mi a probléma a leírt intim területen, az Ön leírására vagyok utalva. E szerint a bőr elvékonyodott, melyet valószínű az ösztrogén hormon hiánya okoz. Ilyenkor jó hatású szokott lenni az Ovestin krém, melyet esténként kell felkenni az érintett területre. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Törő Bálint
Dr. Törő Bálint Szülész-nőgyógyász
Megválaszolva: 2014. április 02.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Ekcéma más tünetekkel?
Kedves Doktor Úr/Nő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, h nemi szervemen hónapok óta nagyon viszket a bőr. Egyéb nőgyógyászati panaszom nincs, de nőgyógyásznál...
Bakteriális vaginózis diagnosztikai...
Kedves Doktorúr, egy gyorsteszt alapján a hüvelyi flórám ph értéke megnövekedett és a teszt szerint fennáll a bakteriális vaginózis lehetősége. Sajnos a...
Kimaradt menstruáció fogamzásgátló...
Üdvözlöm! 5 éve szedem a velgyn nevű fogamzásgátlót 2 hónapja (októberben) előbb jött meg egy héttel én viszont elkezdtem egy új levelet szedni és ezután...
Citológiai lelet atipusos sejtek
Tisztelt Doktor úr! Citológiai leletemmel kapcsolatban lenne kérdésem, ami a következő eredménnyel érkezett: Kóros hámelváltozások Reaktív és reparatív...
Kamaszkori kiszámíthatatlan menstruáció
Kamasz panasz Üdvözlöm! Kislányomnak 3. alkalommal jelentkezett a menstruációja. Egy hónapig tartott már, amikor felkerestünk egy gyermeknőgyógyászt, aki...
Női nemi hormonok babatervezés
Tisztelt Doktor Úr! Kisbabát szeretnénk a párommal, de sajnos 7 hónapja nem járunk sikerrel. 3-4 éve pajzsmirigy alulműködésem van, pár hónapja emelt az...