Lehetek-e terhes?

Tisztelt Doktor Úr! Érdeklődni szeretnék, tegnap a párommal két alkalommal szeretkeztünk egymás után, óvszerrel védekeztünk mindkét alkalommal. Az első alkalom után, amikor levette magáról az óvszert, megérintettem őt, spermás lett a kezem. Ezután ő kiment megmosakodni, de, amikor visszajött, nagyjából 15 perc múlva, folytattuk az együttlétet, és én elfelejtettem megmosni a kezem. Újra óvszert húzott, és én is megfogtam az óvszert egy pillanatra, hogy magamhoz igazítsam őt. Ekkor már száraz volt a kezem. A kérdésem az, hogy a kezemről így kerülhetett-e sperma az óvszerre, az óvszerről pedig belém? A ciklusom 20. napján történt egyébként mindez, általában 28-32 napos ciklusaim vannak, de azt nem tudom, hogy ebben az időpontban volt-e peteérésem. Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel: N

† Dr. Szalóczy Péter válasza Fogamzás esélye témában

Kedves Kérdező! Csak annyit mondhatok, hogy ezer százalékig nyugodjon meg, nem történhetett baj., De nem kéne átállni a jövőben egy korszerű, hormonális fogamzásgátlásra stabil kapcsolat esetén?

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
† Dr. Szalóczy Péter
† Dr. Szalóczy Péter Nőgyógyász
Megválaszolva: 2015. december 14.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Fogamzásgátló hatásai
Tisztelt Doktor úr! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy a pharmatex hüvelykúp fogamzásgátlót használtam, amikor a párommal együtt voltunk. Elsö alkalommal...
Teherbeesés?
Tisztelt Doktor Úr! Az a helyzet, hogy ma miután orálisan kielégítettem a párom, 4-5 óra után óvszer nélkül szeretkeztünk, úgy, hogy nemiszerve már...
Lehetek-e terhes?
Jó napot! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy az aktus során a védekezés elmaradt, nem szedek fogamzásgátlót és az e hónapi ciklus változatosan megjött,...
Bakteriális vaginózis diagnosztikai...
Kedves Doktorúr, egy gyorsteszt alapján a hüvelyi flórám ph értéke megnövekedett és a teszt szerint fennáll a bakteriális vaginózis lehetősége. Sajnos a...
Kimaradt menstruáció fogamzásgátló...
Üdvözlöm! 5 éve szedem a velgyn nevű fogamzásgátlót 2 hónapja (októberben) előbb jött meg egy héttel én viszont elkezdtem egy új levelet szedni és ezután...
Citológiai lelet atipusos sejtek
Tisztelt Doktor úr! Citológiai leletemmel kapcsolatban lenne kérdésem, ami a következő eredménnyel érkezett: Kóros hámelváltozások Reaktív és reparatív...