Állandó hüvelyfertőzés

Tisztelt Doktornő! Évek óta küzdök hüvelyfertőzéssel, mely már teljesen megkeseríti az életemet. Nem csak a szexuális életemet, hanem a hétköznapjaimat is, illetve a pénztárcámat is igencsak megviseli. Lassan már kéthavonta járok vissza a nőgyógyászhoz, aki véleményem szerint az összes létező gyógyszert, kenőcsöt, kúpot stb. készítmény felírta nekem teljesen eredménytelenül, hiszen ezeket csak “ránézésre” tette. Egyszer bakteriális fertőzés, utána gomba, utána mindkettő, aztán kezdjük a kört előröl. Teljesen tönkre tette az életemet az utolsó két év és úgy érzem sose lesz vége. Hormonális problémákkal is küzdök, az orvosom a kezdetekben erre fogta a hüvelyi panaszokat. Majd miután egyre rosszabb lett, mindenféle készítményekkel kezelt. 2020 októberében mentem vissza hozzá, hogy elviselhetetlen már ez a helyzet és ne mindenféle “gyors tesztekkel” próbáljon rájönni mi a gond, hanem szeretném pontosan tudni mégis mi történik velem. Akkor végre kenetet vett, ,amit laborban értékeltek ki. Viszont, mielőtt megjött volna az eredmény mondta, hogy használjak el még egy “1 napos hüvelykrémet”, mert ez biztos gomba. Így is történt, majd a kezembe kaptam a lelet, mely szerint e coli van a hüvelyembe. Ekkor jöttem rá, hogy egészen eddig összevissza lettem kezelve, ami lényegében odáig vezetett, hogy elviselhetetlenek a mindennapjaim és a szexuális életem is teljesen megszűnt, többek között ennek köszönhetően. Legfőbb panaszaim továbbra is: elviselhetetlen szag, nagy, mennyiségű fehéres-sárgás folyás. Korábbi szexuális együttlétek során sokszor éreztem fájdalmat, melyet gyakran vérzés is kísért. Az e coli okozhat ilyen mértékű problémákat vagy lehet más a gond? Nem tudom mi tévő legyek, ezért szeretném a segítségét kérni. Csatolom a legutolsó kenetvizsgálatról a leletemet is. E colira kaptam antibiotikumot, amit végig szedtem (10 napos kúra), majd próbáltam vissza állítani a hüvelyflórát, azonban most még rosszabbnak érzem a helyzetet. Rendszeresen járok szűrésekre is, vitaminokat is szedek az immunrendszerem erősítése miatt. Segítségét előre is hálásan köszönöm!

Dr. Farkas Ágnes válasza visszatérő hüvelyfertőzés témában

Kedves Hölgyem! A leírás, és a tenyésztés alapján krónikus hüvelyfertőzése van, amit nagy valószínűséggel a talált Coli baktérium tart fent. Sajnos nem könnyű kikezelni egy ilyen fertőzést. Az egyik, hogy mivel továbbra is panaszos, kellene csinálni egy ismételt tenyésztést a méhszájból, és a vizeletből egyszerre, mert a baktérium sokszor ott is megtelepszik, és nem mindegy, melyik antibiotikumot kapja. Hiába mutatja ki a teszt, hogy érzékeny minden antibiotikumra, mégis lehet, hogy csak egy másikkal tudják kiirtani azt. A probléma másik része a normál hüvelyi viszonyok helyreállítása, ami szintén trükkös lehet, és sok kitartást igényel. Nem egy doboz kúp fogja helyrehozni, hanem kitartó, több hónapos, folyamatos kezelés. Az is gyakori jelenség, hogy egy adott flórapótló, vagy tápláló készítmény Önnek nem válik be, meg kell találni abból is a megfelelőt. Sokszor ez csak kombinációban sikerül. Ha az orvosa 2 évig nem tudott segíteni, és további vizsgálatot is csak kérdésre végzett, akkor keressen egy másikat nyugodtan, bizalom már gondolom úgy sincs sok. Sokat fog segíteni a következő orvosnál, ha összeírja az eddigi kezeléseket, hogy milyen gyógyszereket használt már, én mindig átnézem azokat is, hogy ne olyat adjak, amit már 100-szor használtak az Ön esetében. Mielőbbi javulást! Ha végképp semmi ötlete, irjon újra, és gyűjtse össze az eddigi gyógyszereket, hogy legalább egy új irányba el tudjam indítani. Üdv.: Dr. Farkas Ágnes

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. január 11.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Bakteriális vaginózis diagnosztikai...
Kedves Doktorúr, egy gyorsteszt alapján a hüvelyi flórám ph értéke megnövekedett és a teszt szerint fennáll a bakteriális vaginózis lehetősége. Sajnos a...
Kimaradt menstruáció fogamzásgátló...
Üdvözlöm! 5 éve szedem a velgyn nevű fogamzásgátlót 2 hónapja (októberben) előbb jött meg egy héttel én viszont elkezdtem egy új levelet szedni és ezután...
Citológiai lelet atipusos sejtek
Tisztelt Doktor úr! Citológiai leletemmel kapcsolatban lenne kérdésem, ami a következő eredménnyel érkezett: Kóros hámelváltozások Reaktív és reparatív...
Kamaszkori kiszámíthatatlan menstruáció
Kamasz panasz Üdvözlöm! Kislányomnak 3. alkalommal jelentkezett a menstruációja. Egy hónapig tartott már, amikor felkerestünk egy gyermeknőgyógyászt, aki...
Női nemi hormonok babatervezés
Tisztelt Doktor Úr! Kisbabát szeretnénk a párommal, de sajnos 7 hónapja nem járunk sikerrel. 3-4 éve pajzsmirigy alulműködésem van, pár hónapja emelt az...
Szemölcsök a kisajkakon, Hpv vagy sem?
Tisztelt Doktor úr, Nemrégiben szemölcsöket fedeztem fel magamon a kisajkaim környékén, elmentem nőgyógyászhoz, ahol HPV teszt is készült, ami ha jól...