NK ölősejt

Tisztelt Doktor Nő! IVF kezelésben veszek részt, májusban volt a stimuláció és június 12-én elvetéltem. Ez volt az első vetélésem. Elmentem Nk vizsgálatra az utolsó hotmongyógyszertől eltelt 2 hónap+2 hét, azaz a vetéléstől a második ciklusban voltam. Rémísztően magasak az értékek, mitől lehet? Lehet túl korán volt a vérvétel és még nem tisztult ki a szervezetem? Nem éreztem magam betegnek, igaz nem vizsgálgattam magam talán 3 napig fájt a fogam. Most kezdenénk szepremberben a fet-et, de nem tudom mi tévő legyek? Nem szeretnék még egy vetélésen átmenni. Szeretném a segítségét kérni az alábbi lelet értelmezésében. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Pétervári László válasza témában

A vérben lévő NK sejtek arányát számos tényező befolyásolhatja, többek között a nem, az etnikai hovatartozás, a stressz vagy az életkor, ugyanakkor semmi nem utal arra, hogy a normáltartomány felső határát meghaladó értékek károsak lennének. Normális körülmények között az uterinalis NK sejtek száma a peteérést követően, az LH szintjének változásával gyorsan változik. Nem meglepő, hogy az eredmények ellentmondásosak. Az alkalmazott kezelések javallataként sokan a NK sejtek kórosan megemelkedett számát és aktivitását tekintik, ami azonban még jóval belül esik az egészséges nőknél észlelhető tartományon. A leírt értékek miatt gyógyszeres kezelésre lehet szüksége. Ezt az IVF végző helyen megszakértik.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. szeptember 09.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Gyomornyálkahártya gyulladás mellett...
Tisztelt Doktor Úr! Testvérem állapotával kapcsolatban írom jelen kérdésem. Úgy 8 évvel ezelőtt kialakult nála egy gyomornyálkahártya...
Hpv fertőzés
Üdvözlöm! Segítségre lenne szügségem sajnos a férjemmel kiderült a kapcsolatunkban, hogy nekem 31,56 hpv fertőzésem van neki pedig 31,82....
Std teszt eredmény
Tisztelt Doktornő! Egy védekezés nélküli orális szex után (amit nekem csináltak) a nemigyógyász a 14. napon húgycső, mintás pcr teszteket...
Ibs? Vagy esetleg valami komolyabb?
Tisztelt Doktor Úr. 45 éves nő vagyok. 3 éve, 42 éves koromban kezdődött az egész probléma. Egyik reggel hirtelen sürgető, pépes széklet....
Veseelégtelenség mellett magnézium...
Üdv: Szeretném Kérdezni, milyen magnéziumot szedhetek, ami nem bántja a vesét . A káliumom 5 egész és 5,9 tized között mozog a Resonium...
Használható biztonsággal a drogériákban...
Pl. a DM sajátmárkás desztillált vize, ami háztartási gépekbe, labormunkához stb. megfelelö. VDE0510 szabvány szerint.