Mell váladék kérdés

Tisztelt Doktornő! A gyerekemet 10 hónapos koráig szoptattam, de hirtelen kellett leválasztani egy betegség miatt, és utána kevés fejéssel állt el a tej. Ennek már 6 éve. Néhány éve szedtem salagen gyógyszert nyálmirigy gyulladásra, viszont mellékhatásként elindult a tejem. 2020 májusban vettem észre, hogy a főként a bal mellemben fehér beszáradt dolog van, amelyet egy törölközővel le lehet szedni. És ha megnyomtam, álátszós fehér dolog jött belőle, de nem mindig. Ez három éve tart. 2020 májusban és 2021 szeptemberben a prolaktin érték 155 és 210 lett. 2021 szeptember volt hormon vizsgálat, is amely szintén rendben volt. 2021 ben voltam tomoszintézises mammográfián és ultrahangon is, uh n legutóbb 2023 januárban. Illetve minden évben háromszor mell ultrahangon. Semmi eltérést nem állapítottak meg., Mintát nem tudtak kipréselni egyetlen alkalommal sem. Olvasgattam a témában is, intraductalis papilomáról, lehetséges, hogy három év alatt egyetlen vizsgálaton sem ábrázolódik ez, vagy egyszerűen ártalmatlan jelenségről van szó? Bőrgyógyász szövet szaporulatnak és szövet folyadéknak látta. Mi lehet Ön szerint és mi tévő legyek? Nyomásra nem minden esetben jön váladék, csak ha a beszáradt darab kijön kézzel. Próbáltam megfigyelni, hogy ciklushoz, hogyan köthető, pl menstruáció előtt.

Dr. Farkas Ágnes válasza emlő váladákozás témában

Kedves Hölgyem! Én azt javasolnám, hogy, amikor látja a beszáradt váladékot, akkor menjen el vizsgálatra. Távolítsák el és úgy préseljenek váladékot, amit el tudnak küldeni vizsgálatra. Nem tartom valószínűnek, hogy ennyi vizsgálat után lenne az emlőkben elváltozás, de akár egy MR vizsgálat is szóba jön, hogy még biztosabb legyen. Aggodalomra nincs oka, de azért jó lenne utanajárni mi okozza a váladékozást. Az nem volt egyértelmű, a bőrgyógyász mit látott, miről mondott véleményt, illetve szerintem nem fejezte be a kérdést. Üdv.: Dr. Farkas Ágnes

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. május 09.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Mell váladékozása?
Kedves Webbeteg! Néhányszor tapasztaltam olyan jelenséget, hogy a reggeli órákban (nem rögtön ébredés után) a pizsamámon a bal mellbimbóm környékén megjelent...
Bakteriális vaginózis diagnosztikai...
Kedves Doktorúr, egy gyorsteszt alapján a hüvelyi flórám ph értéke megnövekedett és a teszt szerint fennáll a bakteriális vaginózis lehetősége. Sajnos a...
Kimaradt menstruáció fogamzásgátló...
Üdvözlöm! 5 éve szedem a velgyn nevű fogamzásgátlót 2 hónapja (októberben) előbb jött meg egy héttel én viszont elkezdtem egy új levelet szedni és ezután...
Citológiai lelet atipusos sejtek
Tisztelt Doktor úr! Citológiai leletemmel kapcsolatban lenne kérdésem, ami a következő eredménnyel érkezett: Kóros hámelváltozások Reaktív és reparatív...
Kamaszkori kiszámíthatatlan menstruáció
Kamasz panasz Üdvözlöm! Kislányomnak 3. alkalommal jelentkezett a menstruációja. Egy hónapig tartott már, amikor felkerestünk egy gyermeknőgyógyászt, aki...
Női nemi hormonok babatervezés
Tisztelt Doktor Úr! Kisbabát szeretnénk a párommal, de sajnos 7 hónapja nem járunk sikerrel. 3-4 éve pajzsmirigy alulműködésem van, pár hónapja emelt az...