Közti vérzés

Tisztelt Doktornő/Doktor úr! 42 éves vagyok, nem szültem, és évek óta közti vérzésem van. Ez néha csak barna folyással jelentkezik, néha véres nyákkal, de van, hogy pici vérzéssel is. Soha nem erős, de zavaró. Van, amikor csak reggel és egy alkalommal, de van, amikor egész nap rózsaszínes, barnás a folyásom. Ez általában a menstruáció előtti 16-10. napon fordul elő. Ám, ami nagyon megijeszt, hogy ez bár rövid ideig tart, nem mindig csak 1 napig. Van, hogy két, három napig is egymás után találok vért a wc-papíron vagy a bugyimon, de az is előfordul, hogy nem egymás utáni napokon vérzek kicsit, de egy héten belül többször is. És ettől ijedek meg igazán, mert mindenhol azt olvasom, az ovulációs vérzés nem ilyen. Akkor ez mi? Ráadásul észrevettem azt is, sokszor valamilyen megerőltetés után van kis vérzés (lépcsőn felfutás, wc-n erőlködés, erős torna) illetve ha orgazmusom volt (behatolás nélkül!). Ebben a hétben bármikor előfordulhat. Nem tudom, ez véletlen, vagy tényleg van összefüggés. Az évek alatt sok nőgyógyásznál jártam, mindenki mást mondott. A rákszűrésem mindig negatív volt. Nemrégen, orvosi javaslatra elkezdtem szedni a Femodem tablettát, de csak 3 hónapig, mert közben kiderült a III. antitrombin értékem a ref. tartomány legalján volt, így a hematológus azt mondta, nekem ez veszélyes. (Amíg szedtem, vérhígítót szedtem mellette kis dózisban a tanácsára) A tabletta szedésének második és harmadik hónapjában nem volt közti vérzésem. Most abbahagytam a tablettát, és máris volt két vékony vércsík a wc-papíron a szokott időben. Nem tudom, annak, hogy pajzsmirigy alulműködésem van, de szedek gyógyszert, van-e köze ehhez a jelenséghez. Én mindenesetre kétségbe vagyok esve, nagyon zavar ez a dolog és nem tudom, van-e remény arra, hogy ez elmúljon. Köszönöm előre is válaszát! Kata

Dr. Herman Tünde válasza közti vérzés témában

A legfontosabbnak egy un. méhtükrözést tartok, előfordulhat a méh üregében myoma vagy polyp, ami ezt okozhatja. Erre ambuláns körülmények között is van lehetőség, ezt egyedül, Debrecenben a Női Klinikán Dr. Török Péter végzi, további információt az interneten talál.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. május 12.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Közti vérzés
Tisztelt Doktorúr/nő! 31 éves nő vagyok. 2 gyermekem van, 3 és 1 évesek. Nagyobb gyermekem császarmetszessel született, a második már természetes úton. Nem...
Vérzés peteéréskor
Üdvözlöm! Az a problémám, hogy pár havonta körülbelül a peteérésemkor barnás-véres folyásom van, ami csak pár napig tart. Már voltam nőgyógyásznál a...
Nőgyógyászati probléma
Tisztelt Szakértő! Külföldön dolgozom, jelenleg nincs lehetőségem orvoshoz eljutni, ezért kérem az Ön segítségét. 12 nappal a menstruációm előtt barna...
Közti vérzés
A problémám, amivel Önhöz fordulok a következő: harmadik fajta fogamzásgátlót kezdtem el szedni (sensonette 30) és közti vérzésem van a 10. nap óta. Pecsételő...
Közti vérzés utalhat méhtestrákra?
Tisztelt szakértő. Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy november i menzeszem is rendben megjött, mint mindig, de 22-én szintén novemberben újra megjött a...
Közti vérzéssel küzdök három hónapja
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Már lassan több, mint 3éve "küzdök" a hónap közepén fellépő közti vérzéssel. Sok fogamzásgátlót kipróbáltam már (yadine, Yasminelle,...