Nem tudok nyugodt maradni!

Kedves Doktornő/Doktorúr! Először is nagyon köszönöm, hogy meghallgat. Nagyon sok problémám van gyerekkorom óta, bár 2 évig gyerekként jártam pszichológushoz azóta ismét problémáim vannak. 5 éves koromban elvesztettük édesapámat, nem emlékszem rá anyukám egyedül nevelt fel engem és 2 nővéremet, meg a süketnéma nagybátyám, meg apai nagypapám is velünk voltak, mindent megkaptam tárgyi dolgokat, de soha nem volt akivel megbeszélhettem volna a problémáimat, egyedül talán nagypapámmal néha, de ő is meghalt sajnos. 13 éves korom óta magas a vérnyomásom, pajzsmirigy alulműködésem, csökkent glucose toleranciám, petefészek cystám, vesekövem, asthmás allergiám van, az orvosok mindig azt mondták, hogy fogadjam el, édesapámtól örököltem, nagyon sokszor elvitt a rohammentő az középiskolából is. Én mindig olyan ember voltam, aki akkor is azt mondja, hogy jól van, ha nincs is jól, mindig mindenkitől többre akartam vinni, nagyon makacs, ideges mostanában elég agresszív vagyok. 1 éve elköltöztünk a vőlegényemmel Budapestre, segítséggel találtunk munkát, de sajnos nekem már nincs lassan 3 hónapja és nem bírom ezt, anyagiak miatt sem, de idegileg főként nem, állandóan önéletrajzokat adok be, de semmi nem jön össze, már nem tudom, hogy mihez kezdjek, csak azt érzem, hogy nem bírom ezt a helyzetet. Nagyobb okból emiatt élesedett ki a konfliktus a párom és én köztem, nem tudom valahogy nem tudjuk egymást elfogadni, neki akárhányszor mondom, hogy mit, hogyan kellene csinálni, csak pár napig van úgy aztán minden folytatódik tovább. / nem igazán beszélget velem, tudom, hogy fáradt a munka miatt, de attól még, nem nagyon szokott dícsérni /ez nekem nagyon fontos, tudom magamról, hogy nagyon sok szeretetre van szükségem, nem igazán érzem magam nőnek mellette/, nem mindig jó vele, boldog sem igazán vagyok vele, csak nagyon ritkán, de soha nem tudnánk egymást elhagyni. Egyszerűen nem menne. Ő nem igazán olyan beszédes mint én, én meg mondom mindenkinek a véleményem / nagyon sokat csalódtam már sokan kihasználtak, kevés igaz barátom van/, ő nem mondja meg senkinek végighallgatja és kész. A családommal soha nem volt jó a viszony, az idősebbik nővéremmel főként. Még mikor elköltöztünk édesanyámnak megígértem, hogy segítem, de sajnos nem tudom nagyon nehezen élünk meg mi is, pedig mindent megpróbálok, hogy munkát találjak, de nem megy. Annyira szerencsétlennek és nyomorultnak érzem magam, valahogy soha semmi nem sikerült az életemben. Nincs apám, nem volt mellettem senki aki figyelt volna rám, beteg vagyok, anyával nem tudok beszélni / rossz anyagi helyzetben van hiába a nővérem családjával él a családi házunkban, állandó lelkiismeret furdalásom van, hogy nem tudom segíteni, ráadásul nagyon sokáig veszekedtek velem és lehordtak mindennek, amiért elköltöztem otthonról/, annyira idegesít ez a helyzet nem találok kiutat, mindig egy ideig túl lépek rajta, de aztán ugyanúgy visszaesek. Mikor pszichológushoz jártam még gyerekként akkor jobb volt, de most ismét nem tudok megküzdeni a problémákkal. Olyan, mintha 2 lenne olykor belőlem egy rossz, és egy jó. Nem tudom, hogy miben vagyok jó, mindig kivülről látom magam…. Gyerekként is és az amúgy is mindig azt mondták, hogy sokkal komolyabban gondolkodok másoknál, szeretek beszélgetni, emberekkel foglalkozni, nekik segíteni, bárkit szívesen meghallgatok most mégis befelé vagyok fordulva, nem érzem magam jól, és reménytelen a jövőképem nem tudunk ennyi pénzből megélni és nem ezért jöttünk el, hanem, hogy félrerakjuk a pénzt, de így, hogy? Mindennap sírok, csak úgy rám jön, de ritkán könnyebbülök meg tőle, nagyon sokat vitatkozunk a párommal mindenen, nem tudok aludni, nincs kedvem semmihez, félek attól ha hazaköltözünk ugyanúgy nem lesz jobb, nem tudom, hogy mit tegyek. Kérem segítsen nekem, érzem, hogy baj van és ezért is fordultam magához. Mit tanácsol mit csináljak, hogy jobb legyen? Kérem segítsen!

Dr. Veress Dóra válasza pszichés probléma témában

Kedves Kérdező! Azt gondolom, hogy a jelenlegi állapotábanszüksége lenne orvosi segítségre. Az alvászavar, a kilátástalanság, a sírdogálás, a befelé fordulás, a reménytelenségérzés mind arra utal, hogy ön, depressziós. A másik dolog, hogy jó lenne újra felkeresni egy pszichoterapeutát, aki segít oldani ezt a megfelelési kényszert, lelkiismeretfurdalást és az önértékelési zavart. Érdemes lenne azon is elgondolkodnia, hogy mit is vár a jelenlegi párkapcsolatától? Nem kap meg tőle egy csomó mindent, ami boldoggá tehetné, sokat veszekednek, a jellemük is eletérő, ennek ellenére mégis ragaszkodik hozzá és semmiképp sem hagyná el.. 21 évesen ön még a keresgélés időszakában van, ne kötelezze el magát idő előtt.

Itt kérdezhet