Dr. Dinya Zoltán részére 4 hónap után

Tisztelt Dr. Dinya Zoltán pszichiáter doktor Úr! Kicsit módosítok egy imakérésemen, ezért lehet kicsit furcsa lesz néhol, pedig törlök belőle. 3.x írok Önnek, a 2 aug.-it is elküldtem, h. érthetőbb legyen, esetleg lát-e változást Ön? Ugyanazt gondol-e az állapotomról? (És diagnózisról) A meg nem értett zseni nem igaz rám, csak kisebbségi érzéssel vagyok tele, nem tartom magam zseninek, sőt inkább "semmire kellőnek", mert azt sokat hallom apukámtól a teljesítményemre, ami azért jogos, de nagyon bántó! És csak ront az állapotomon. Mások mondják rólam, h. értelmes vagyok, én nagyon rosszul gondolkodom magamról. Ja és Debrecenben nem a diagnózis miatt kezelnek, (mint Ön említette magyarázatként), azt én intézem, itt Szolnokra utalnának, mert itt lakom. (Csak ott begyógyszereznek, és nem pszichoterápia!) Haragszanak is érte, mondják, azt én intézzem. És a hívő pesti pszichoterapeutám ad beutalót. Sajnos aug. 25-e óta kórházban vagyok, Debrecenben, idén másodszor. Eleinte úgy nézett ki, soha többé nem vállal az orvos, mert nem segít a pszichoterápia. Szüleimtől sem fogadta el a pénzt, (ateista orvos, és apukám úgy beszélt vele, h. a hitemre -Jézus K.-ban, mint személyes Megváltómban hiszek, megtértem- fogta a betegséget), de megmondta, nem lehet 1 dologra fogni. Azt mondta igaz, hogy fiatal felnőttkorban jött ki, de gyermekkorban kezdődhetett. Elmagyarázta a szülőknek, h. általában Szolnokon szkizoaffektív zavar diagnózist adtak, de szerinte érzelmileg labilis személyiségzavar. És látta a hatalmas feszültséget, ami a családban van; javasolta is apukámnak, h. keressen egy terapeutát, mire apukám azt mondta, de hát én vagyok a beteg, és az orvosom mondta, de az ön problémája. (És bipoláris affektív zavar, jelenleg kevert tünetekkel - a másik diagnózis) 3 hónap volt megbeszélve, és hogy, amit elérek az lesz. Közben 5 hétre elment szabadságra. Mire visszajött csodálkozott, (az egész stáb jelezte neki a változásom), és elfogadta, ateistaként, h. hitből változtam. Mondta, ne gondoljam, h. haragszik, ha én akarat, és hit által változom. (Előtte ezzel "kivertem a biztosítékot".) Megengedte, hogy tovább maradjak, mert ő is értelmét látta., Dec. 19-ig lettem volna. (Először nov. végéig), De közben 2 beszédes régebbről ismert szobatársam lett. Kiborított, h. én egyrészt ebből változtam, és ismét beleesek, és feszült a légkör. A 4. szobatársam is mondta nekem, h. azóta lettem rosszabbul, és neki is rossz. Rendkívüli szobacsoport lett, mert odamentem a nővérhez sírva, gyógyszert kérni. Mondtam inkább én mondom el nekik., De ő ragaszkodott hozzá, és mondta, h. ezt el is fogja mondani. (Legkedvesebb nővér számomra.) Gyorsan elmondtam a szobatársaknak előtte. Rosszul esett nekik, de talán megértették, amit a nővér mondott. Elkezdtem gyűlölni magam ismét, jobban, mint valaha, hogy miért nem bírtam ki a légkört., Amit nem én csinálok, azért is magamra haragszom. Teljesen bejött az öngyűlölet, halálvágy, stb. Az orvosom, pszichológusnő is azt mondta akkor is látnak változást, fejlődést., De én nem hiszem el. Csakhogy önmagam felé irányul az agresszióm, előtte magamba fojtottam. Azóta újból kedves lett velem a terapeutám, nem szigorú. Most szeretne kihúzni ebből a mókuskerékből. (Én meg nagyon szégyenlem magam!) Volt olyan dolgom, amiért le is tehetett volna az akutra. Nem öngyilkossági kísérlet volt, de önagressziónak sincs helye a Pszichoterápiás O.-on. Széttört a parfümös üvegem - már kb. 4.x esett le, mert a doboz alja kinyílt, mire kivettem, és nem tanultam belőle. És végighúztam a tenyeremen, öngyűlölet miatt, mert utálom magam. (Tudom az Urat megszomorítom, pedig annyira szeretném, h. tiszta legyen a szívem! Úgy érzem, nekem, csak az ÚR van!, De most Ő sem!) Ezt így nem sokáig bírom! Nagyon szeretném az Urat! Tőlem tudta meg reggel, mert szerdánként nem dolgozik, keddi ügyelet miatt. Csütörtökön reggel korán volt az egyéni beszélgetés, és előtte nem beszélt a nővérekkel osztályátadáson. Azzal kezdte, h. látom nagyon szenved, olvastam a naplóját, készültem. Megkérdeztem tudja-e, h. mit csináltam, mert nem kérdezte, miért van bekötve a kezem. (Az előző naplót távolléte ideje alatt írtam, amiben elhiszem, h. látja a változást, azt az önismeretet, célokat, amit ő helyesnek látott.) És mondta, elhiszem, amit most mondani fog? Felnéztem, és nagyon szeretettel mondta, h. nem haragszik. Még jobban sírtam. Később az összes gyógyszert el kellett vinnem, de összefutottam vele, és mondtam ígértesse meg velem, mert úgy érzem, nem hoznám be mindet. Kb. 40 doboz gyógyszer volt, nem direkt gyűjtöttem össze, odaadtam a kórháznak nagy részét. Volt vagy 10 doboz Zeldox 56 szemes, kaptam, aki nem szedte barátnőm, a pesti pszichiáterhez összehangolva megyünk. (Mert előző nap mondtam a nővérnek, h. előzőleg otthon, megijedtem, h. baj lesz, és kapok-e plussz gyógyszert -amit szükség esetén adnak- mert a múltkori "késztetésnél" gyorsan bevettem az estit.), Mint a, dedóba, megígértem. Pedig ez most, nem direkt ellenszegülés lett volna, most még ha megkérdez vmit az orvos, h. mit szeretnék, akkor is reá bízom. (A múltkori kezelésnél össze-vissza alkudtam a gyógyszereket, szabályszegésem is volt. Most eldöntöttem, nem szólok bele a dolgokba, pedig sokszor kérdezi mit szeretnék? És néha oda-vissza megy, h. én reá bízom, ő meg kérdezi, de én mit szeretnék.) Bár mással, azt ígérteti meg, h. nem csinál öngyilkossági kísérletet. (A szobatársamnak megmondta, h. ezért tiszteli, mert azóta nem volt öngyilkossági kísérlete.) Volt, h. viziten nem mertem elmondani, h. vagyok, és utána rögtön összefutottam vele a folyosón, és megmondtam, h. nem mertem elmondani a nővérek előtt, és elsírtam magam, h. úgy érzem nem bírom tovább! Mondta jöjjön csak vissza a kezelőbe! Megkérdezte, h. vannak-e öngyilkossági késztetéseim. Azt mondtam csak félelem. (Bár később szóltam az egyik nővérnek, h. most olyan jött rám, ami nemcsak félelem, és az orvossal beszélt, és mondta mondjam meg, ha nem vagyok biztonságban, lerakat az akutra, és nem küldet haza Szolnokra. Tudja félek a szolnoki begyógyszerezéstől. És a semmit nem érő csoportoktól. És bekerüléskor meg lett beszélve, h. öngyilkossági viselkedés esetén akut, majd Szolnok.), De ismét csak kényszergondolatnak veszi, amit úgyis leküzdök, bár a gyógyszert utána kellett bevinnem., De szerintem, kedves tőle, h. megbízik bennem, de én félek egyedül. Azért van nálam, amit ki kellett váltani, meg vannak veszélyek 1 lakásban. Jan. 5-én kell visszamenni (Azt beszéltük jan. 30-áig leszek.), bezárt a Pszich. O., de ha baj van azt mondta az orvos, 2 ünnep között ügyeletes., De ki kellene bírni! Nem élhetek a kórházban! Úgy érzem nem tudom elfogadni Isten kegyelmét. Igaza van, soha nem tapasztaltam meg teljesen, h. megbocsátottak. Most sehol nem érzem magam biztonságban. Szülőknél, apukám célozgatásai miatt -h. 15 éve tönkretettem, stb. volt, h. úgy éreztem, ami gyógyszer nálam van, beszedem, de nem akarattal. Az biztos késztetés volt. A kis Önkormányzati lakásban szintén nem. A kórházban sem. Nyílt Osztály, pont szemben van egy 6 emeletes épület. Néha késztetéseim vannak. (Persze szólok, ha úgy látja a nővér, ad egy injekciót, de inkább gyógyszert.) Meg szeretnék szabadulni. Olyan gonosznak érzem magam. (De most egy év alatt 7 hónapot, Debrecenben voltam. Szégyen!) Ez volt az imakérés, néhol törölve. Az kimaradt, h. pl. 3x nem engedtek kimenőre a beszédem miatt, az 1. fél órás lett volna. 1x nem adták oda a hajszárítót, mert előtte 2 órahosszával azt mondtam, h. félek, h. kiugrok a szemközti épületből. Kaptam gyógyszert, de a másik nővér -persze megtudta-, azt mondta az előzmények után csak holnap kaphatja meg. És egyszer a golyós dezodorom tényleg szintén véletlenül leesett, és akkor is direkt nyúltam bele az üvegbe, amit a kukából szedtem ki. (Ez a parfümös előtt volt -egyedül ezt nem mertem megmondani az Osztályon. Tudom ez hiba volt, de utólag nem mondhatom el, mert akkor nem fog megbízni bennem az orvos. Most már mindent elmondok az orvosnak, amit tudnia kell.) Az 1. szobatársamtól akartam megóvni, aki nem is tudja hány öngyilkossági kísérlete volt, 10-nél több. 1x intuitív módon megéreztem, h. gyógyszer van nála, (mert akkor ő mondta, h. késztetése van, és eltűnt), és a fiókjában volt, elmondta, h. be akarta venni, ebéd után. Ez még az állapotom javulása előtt volt, és utána mindig én is rosszul lettem, ha más is. Bár ez ismét így van, részben biztos., Amikor a barátnőm 91 éves nagymamája, meghalt, én utána kiborultam, és gyógyszert kaptam, mert eszembe jutottak az én nagyszüleim, akik nagyon hiányoznak, és ez most jön ki.… Azért kérek imát, mert a " …és halj meg" kényszergondolattól -hetente többször órákig- is a hívők imája által szabadított meg Isten. Semmi akár átlag fölötti gyógyszer sem segített. És én nem tudtam semmit tenni, h. elmúljon. Sajnos előre megbeszélve jan. 5-30-ig még kórházban leszek., De lehet nem lesz elég az idő, mert teljesen magamba fordultam, és ennyi rossz gondolat, és késztetés nem volt. Nagyon utálom és szégyenlem magam. Így nem bírom ki!, De az orvosom, megint azt mondja, csak kényszergondolat, nem lesz baj, nem fogom megtenni., De sokszor nagyon félek, mert 1x, amikor nagyon eltávolodtam Istentől, olyan késztetésem volt, h. alig úsztam meg. És nem szeretnék elkárhozni! És ez már 5 hónap lesz, és mint aki feladta! Pedig nem szabad, főleg hívőként. Az orvos is mondta, ha a lelkész, mondta nekem (A pszichoterápián még Bibliacsoport is van, csak én nem járok, mert tavasszal visszamondtam; most pedig későn szóltam, nem kapcsolódhatnék-e be? Mindenki szerint az a legtanulságosabb csoport) "a szeresd felebarátodat, mint önmagad" -akkor legyen ez egy hitcélom. (Ateistaként ilyeneket mond nekem.) Már a nővérek is, ha rosszul vagyok, azt mondják, h. hallgasson olyan zenét, amit szeret, vagy olvasson azt, amit szeret, már a hitre céloznak, annyira próbálnának segíteni. Én meg egyre jobban szégyenlem magam, és önagressziót érzek. Honnan tudjam, h. tényleg tudom kontrollálni? A tömény öblítőnél is eszembe jutott…. meg sok minden. Most itthon az adaptáció alatt. Néha olyan gondolataim vannak, amit szégyenlek kimondani is -rossz gondolat. Anyukám nemrégen írt egy SMS-t (ma), h. ne menjek vissza hamarabb! (19-étől jöttem el a kórházból, és 6 napot szülőknél voltam, hugom is a családjával, de nem szeretnék ott aludni megint, nem bírom apukám beszólásait, most nem vagyok erős hozzá. Volt, h. ott majdnem beszedtem gyógyszert, a veszekedés miatt.) Amúgy kaptam szükség esetére 5 szem Spitomint. Kérdezte az orvos elég lesz-e, és nem szóltam, h. nem.), De van nálam több, mint 40 szem Ketilept…, sajnos! A gyógyszereim: 2x300 mg Thimonil ret. 1-1-2 mg Rivotril, és este 100 mg Ketilept. (Ez az alvásra van, bemeneteltől, és nem lett változtatva, bár így is sokat alszom tőle) Hangulatjavítót továbbra sem szedhetek a felpörgés veszélye miatt -gondolom. Bocsánat a hosszú levélért. Ha lehet az Ön válaszát várom. Nagyon boldog új évet kívánok Önnek és Szeretteinek! Őszinte szívből: Barna Beáta Köszönettel! Szolnok, 2008., december 31.

WEBBeteg Szakértő válasza pszichiátria témában

Tisztelt Kérdező! Sajnos ennyire részletekbe nem lehet látatlanban belemenni, nem is lenne értelme. Az internet egy anonim felület, ahol kérdéseket lehet feltenni, többnyire betegségekkel, gyógyszerekkel kapcsolatban, de inkább elvi síkon. Gyakorlati kérdések, élettörténetek kibogozására javaslom, kezelőorvosát, pszichológusát keresse meg! A sok részlet hosszú leírása sem tudja pótolni azt a tényt, hogy a diagnózisok felállítása és a gyógyítás egy személyes (!) orvos-beteg kapcsolat, ezt látatlanban nem lehet végezni. Így bár köszönöm, hogy megtisztel bizalmával, de terápiás utánkövetésbe nem áll módomban belefolyni! Jó egészséget kívánva: Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter

Itt kérdezhet