Nem tudom

tisztelt doktorúr/nő
olyan kérdéssel fordulnék önhöz, szokott-e ön hinni a betegének? pszichiátereknél ez bevett szokás, hogy minden ésszerű ok nélkül nem hisznek? múltkor sem hitte el egy nő, hogy voltam a gyermekvédelmisnél, mert azelőtt nem beszéltem neki erről vagy nem tudom. nem szoktam hazudni. nem is értem. szóval nem járok senkihez, muszáj valakitől megkérdeznem, én vagyok a baj, ha eluntam magam? nem tudom, depresszióval magyarázni, habár tavaly elvileg mániás depresszióval voltam pszichiátrián, többnyire zyprexát szedtem (meg sok egyéb mást) volt pár remek öngyilkossági kísérletem, aztán jött a nyár, abbahagyták a gyógyszert és immár olyan 3 hónapja szabad vagyok. mondjuk soha nem fogom megérteni, mégcsak a hipománia közelében sem jártam soha, pszichotikus sem voltam, de ők biztos sok pénzt kaptak érte. viszont most egészen máshogy érzem magam, mint kéne. a szeptemberek a legszebb hónapjaim szoktak lenni, de most még csak fel sem kelek az ágyból. szinte mindenkinek megmondtam pár hónapja, hogy akassza fel magát. akkor inkább dühös voltam. most már viszont felkelni sincs kedvem napi 13-15 órát alszom, de előfordul, hogy egy-egy pár ébren töltött forgolódós órát leszámítva egész nap alszom. először azt hittem valami, depresszió-féleség, igazából semmihez nincs kedvem, fürdeni sem nagyon meg hasonlóakhoz. viszont nem érzem magam szomorúnak, vagy értéktelennek. inkább üresnek, nem tudom, mi van, mit szeretnék., de tényleg, mi ez az egész? azt sem tudom megmondani, min gondolkoztam ma, amikor ébren voltam. eddig minden vágyamat az tette ki, hogy visszamenjek a kútvölgyibe, még anyukámat is megpróbáltam megmérgezni, de valószínűleg kidobta vagy nem tudom mert nem történ semmi. most nem tudom már, mit szeretnék, lenne-e értelme visszamenni, vagy ez csak egy olyan dolog, hogy miért nem szedi össze magát. és ha jobb lesz akkor mi lesz?

Dr. Deli Tamás válasza depresszió témában

Tisztelt Levélíró! Az első személyes kérdése után nem láttam azzal összefüggésben a további sorokat, ezért elsősorban a számomra feltünő dolgokra reflektálnék, hogy a döntési bizonytalanságban segítsem. Először is: kezelésének menetében vannak vakfoltok (vagy nem emlékszik, vagy nem tájékoztatták, vagy nem tartotta lényeges közlendőnek)., Amit hiányolok: ha valakit osztályon kezeltek, ráadásul komoly gyógyszerekkel, annak a kezelése folytatódik ambulánsan. Nem tudom, ez kinek a mulasztása...? Ehhez kapcsolódik, hogy tájékoztatjuk a betegeket, amennyiben bármilyen problémát észlelnek, kihez (milyen Intézethez fordulhatnak). Ezt jobb, ha Önként teszi, mint pl. hozzátartozók nyomására, netán kényszerre. A "vakfolt" alatt azt is értem, hogy a diagnózis is tisztázásra szorul. Csak ezután kaphat személyre szabott "kezelési útmutatót" önmagához. Az első (második általánosító) kérdése mögött én azt látom, hogy valamiért Ön nem bízik a pszichiáterekben. Talán ez is akadályát képezi a gyógyulásának! Egy általános válasz: nem betegek oldaláról sokszor pont azt kapjuk, hogy mi pszichiáterek mindent elhiszünk a betegnek. Az igazság valószínűleg a két általános megállapítás között van... Üdvözlettel.

Itt kérdezhet