A párom gyermekei nem szólnak hozzám, ami engem nagyon megvisel

Tisztelt Doktornő/Úr! Ez év, dec. 1-jén lesz két éve, hogy együtt élek egy özvegyemberrel, akinek 3 gyermeke van, már felnőtt emberek. A 20 éves ikrek (fiú-lány) még itthon laknak, felnőttképzés keretén belül tanulnak., Amikor ideköltöztem, a kapcsolatom - különösen a párom lányával - nagyon jó volt. Sokat beszélgettünk, nevettünk. Alig vártam, hogy hazajöjjön az iskolából, mindig a kedvenc ételét főztem. Olyan volt, mintha a saját lányom lett volna. (nekem is van 2 felnőtt gyermekem). Később kezdődtek a problémák, hogy a házimunkában már nem segített semmit, és én mindig nagyon fáradt voltam, mire végeztem mindennel. Ő csak ült a számítógépnél vagy a tv-t nézte. Ezt én szóvá tettem, talán nem kellett volna. Mondtam, hogy én sem bírok mindent, és egy kicsit segítsen be a munkába. Megjegyzem, hogy, amikor iskola és gyakorlat volt, egész héten nem kértem tőle semmi segítséget, csak annyi, t, hogy vasárnap ebéd után rakják a bátyjával rendbe a konyhát és mossanak fel. Ezt talán három alkalommal meg is tették, azután megint nem lett semmi a dologból. Most már hónapok telnek el, és a gyerekek nem szólnak hozzám semmit. Én még eleinte kérdezgettem Évikét, hogy mi a baj, a válasza csak annyi volt, hogy nincs semmi olyan téma, amit megoszthatna velem, nincs számomra mondanivalója. Most már a köszönésen kívül semmilyen kapcsolat nincs köztünk, átnéz rajtam és ez engem lelkileg nagyon megvisel. Hiszen nem volt ilyen, mindig egy édes, mosolygós lány volt, akivel jó volt együtt lenni. Úgy érzem, hogy a helyzet nem fog változni, és én nem tudom, hogy meddig fogom bírni. A párom -, amikor délutánra megy dolgozni - hiánya nagyon megvisel, hiszen 2 órától nincs kihez szólnom. Az édesapjukat nagyon szeretem, ő azt mondja, hogy ne törődjek vele, csináljam azt, amihez kedvem van. Én 4 éve le vagyok százalékolva súlyos depresszióval és személyiségzavarral, valamint nagyon erős szorongásos rohamokkal. (én elég erős akarattal rendelkezem, tehát tudok vidám is lenni, jókat nevetni, és szeretek róluk gondoskodni). Nagyon feszült vagyok emiatt a fent leírt dolgok miatt. Olyan érzésem van, hogy talán azért csinálja ezt a párom gyermeke, hogy elüldözzön innen. Van otthonom, hazaköltözhetek a gyerekeimhez, mert jelenleg ők laknak a családi házunkban., De szeretek a párommal élni, viszont már menekülök az Évi közeléből. Büntetésként élem meg ezt a némaságot, amit irányomban tanúsít., Amikor meglátom a lakásban, már a gyomrom görcsbe rándul és a szorongás olyan erővel vesz rajtam erőt, hogy már lassan gondolkodni sem tudok normálisan. Elnézését kérem, hogy hosszúra sikerült a levelem, lehet, hogy én "fújom" fel a dolgot és nincs jelentősége annak, hogy átnéznek rajtam a gyerekek. Úgy érzem magam, mintha egy házvezetőnő lennék, aki minden t megcsinál, de semmit nem jelentek a számukra. Várom szíves válaszát, hogy Ön mit javasolna a helyzetemben. Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel: Mária

Ujpál Zsófia válasza pszichés probléma témában

Kedves Mária! Teljesen természetes, hogy időként megkéri a felnőtt gyermekeket, hogy segítsenek be, nem állhat abból csak az élete, hogy utánuk takarít, és róluk gondoskodik. Annál is inkább, mert ők már felnőtt gyermekek. A párjának részben igaza van, találja meg azokat a dolgokat, amiket szívesen csinál, minden olyan tevékenység, ami csak Önről szól, csak arról, hogy Ön jól érezze magát. Nem feladata és nem is kötelessége, hogy a párja felnőtt gyerekeiről gondoskodjon. Emellett a párjának igenis foglalkoznia kellene a problémával, és segítenie kell abban, hogy a lánya és Ön között ezt aki nem mondott konfliktust rendezzék, hiszen ez az Ön boldogságát, kiegyensúlyozottságát veszélyezteti. Mondja el ezt neki, kérje meg, hogy vegye ezt komolyan, beszéljen a lánnyal, hogy mi baja van! Nem kell jóban lenni a lánnyal, de az elvárható, hogy ne némaságban teljenek a mindennapok. Azt viszont Önnek kell tudnia elfogadni, hogy talán a lány nem akar már olyan nagyon jóban lenni, megvannak a barátnői, velük megbeszél minden fontosat. Próbáljon meg Ön is nyitni a külvilág felé, hogy ne csak ezek a gyermekek jelentsék az időtöltést, legyenek barátok, barátnők, akikkel el lehet délutánonként beszélgetni, akikkel meg lehet inni egy kávét, és akkor máris nem lesz olyan terhes a gyermekek viselkedése! Minden jót kívánok!

Itt kérdezhet