Térd mútét

Tisztelt Doktor Úr! Ez év január óta folyamatosan erősödő térd panaszaim voltak. Ortopédiai és reumatológiai vizsgálatokon, fizikoterápiás kezeléseken vettem részt. De nem igazán javult. A térd hajlatom, a belső térd ív és az egész térdkalácsom fájt, és ropogott, majd 2 ampulla Diprophost után tudtam még 1 hónapot dolgozni, végül műtére jegyeztek elő. Most, november 12.én Lateralis release műtétem volt. A lábam már másnap terhelnem kellett. Varratszedés után sajnos semmi tájékoztatást nem kaptam az ilyen jellegű beavatkozás gyógyulási folyamatáról. A lépcsőzés rettentő nehezen megy, és fájdalmas is, gyaloglástól bedagad a térdem, egyenesre nyújtani csak fájdalom árán tudom. Porcelánfestő vagyok és a folyamatos ülés/ behajlított lábbal/sem igazán probléma mentes még.lassan feleslegesnek tartom a beavatkozást, mert többet kínlódok a térdemmel, mint előtte. A gyógyuló varrat alatt pedig legalább diónyi kemény duzzanatot érzek. Nem tudom, hogy ez normális folyamat-e? Tisztelettel kérném a magyarázatát és tájékoztatását a problémámmal kapcsolatban.

Dr. Bogdán Aurél válasza térdműtét témában

Vizsgálat nélkül, illetve a korábbi dokumentációk nélkül nem tudok pontos választ adni. Panaszai alapján az is elképzelhető, hogy nem a megfelelő beavatkozás történt meg Önnél, vagy nem megfelelő mértékű. Lassan 3 hét telt el a műtét óta. Ennyi idő után még duzzadhat a térd. Lehet, hogy porckárosodása is van, ami nem gyógyul meg a műtéttel azonnal, gyakran hónapok kellenek, amíg a műtétet követően a porcerősítő beépül és kifejti hatását. Valószínűbb, hogy ez áll panaszai hátterében. Mindenképpen keresse fel operáló orvosát panaszaival, és ha nem kap megfelelő választ kérdéseire és kezelést a panaszára, akkor keressen fel egy másik ortopédust, vagy baleseti sebészt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. december 03.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Térd fájdalom
üdvözlöm, . mütöték a térdemet patelloformális rendellenesség miat, 2015, 10.02 retinaculum bemetszést végeztek, kb 3 hónapja újra fáj a térdem, a csípőm,...
Ismét megköszönném válaszát!
Korábban már kérdeztem Öntől, most ismét megtenném. A térdemből távolították el a fél hold alakú porcot. Köszönöm a tanácsát, egy komponensű porc erősítőt...
Javaslatok
Tisztelt Doktor Úr! Régóta bajlódtam a térdemmel és végül egy focizás tette fel a pontot az I-re. A tegnapi napon meg is műtötték a térdemet, arthroscopos...
Asc műtét után
Tisztelt dr. Bogdán Arél Úr! Két hete a bal térdemen, ASC-t műtétet végeztek, melynek során a medialis meniscus hátsó szarvának lebenyes szakadását valamint...
Gyógyulás.
Tisztelt Doktor Úr! 30 éves nő vagyok. 5 napja volt arthroszkópos térdműtétem. Részleges szalagszaladásom volt, kivették az érintett részt. Még mindig nem...
Lateralis release műtét
Üdvözlöm! Most Júliusban lesz egy lateralis release műtétem artoszkóposan, és szeretnék érdeklődni, hogy mire számíthatok ezzel kapcsolatban?, Mennyi idő míg...