Internetes játékfüggőség

kedves Olvasó! Férjem édesanyja 51 éves. Mára már (mi) súlyos internet játékfüggőnek nyilvánítottuk. 2 évvel ezelőtt a családban bírósági ügyek voltak, amelybe Ő is bele lett keverve. Azóta játszik különböző játékokkal, mintha bele menekülne a valóság elől. Járt orvosnál, de ott csak azt mondta el, hogy neki ideg összeroppanása van.. (?) Ezért az őt kezelő orvos xanax gyógyszer szedését írta fel neki. Ezt a gyógyszert minden nap szedi, sajnos néha alkoholt is fogyaszt mellé. Férjem édesapjával folyamatosan romlik a kapcsolata, mert már az otthoni munkáját sem végzi el, nem, hogy rendesen, sehogy. Munkahelyén már nem jelenik meg (saját irodája van), nem törődik semmivel. Éjszakánként összevesznek azon., hogy már megint ott ül. Apósom ilyenkor elveszi a számítógép monitor zsinórját és elviszi otthonról, általában ekkor felhív minket, akár az éjszaka közepén is zokogva, hogy: "meghalnak így a katonái"! Úgy gondolom, nem jó megoldás a kábelt elvenni, vagy akár a gépet "tönkre" tenni semmi, mert attóltartunk, hogy ártana magának emiatt. Nem lakunk egy fedél alatt, de mára már nagyon zavaró ez a helyzet, hiszen éjszakánként felébresztik a családunkat, amikor ők ezeken a dolgokon összevesznek. Van egy 1 éves kislányunk, akit szintén nem látogat a játék miatt. És az éjszakai "rohamokkal" is megzavarják őt. A kérdésem a fenti információk alapján már csak az lenne, hogy mi, családtagok mit tehetnénk érte, úgy, hogy közben ne sértsük őt, lökjük még mélyebbre ebben a gödörben? Azt, hogy ő orvoshoz menjen vele szinte kizárt, mert nem ismeri el, hogy szenvedély beteg! Válaszát nagyon szépen köszönöm előre is!

Nagy Rudolf válasza szenvedélybetegség témában

Kedves Kérdező!, Mint hozzátartozó azzal segíthetnek legtöbbet, ha viselkedése miatt tartózkodnak a bűntudatkeltéstől. Próbáljanak minnél több közös programot szervezni. Beszélgetések során hallgassák meg, még akkor is ha a témája a számítógépes játék. A tiltásnak, a kábel elvételének nem sok értelmét látom. Lehet az csak további feszültségeket teremt. Fogadják el, hogy vele "ez van", persze ez nem azt jelenti, hogy egyet is kell érteni vele. Keressék tudatosan a jó, szeretnivaló értékeit és a szembesítések helyett ezeket igyekezzenek szóban is erősíteni. Szép lassan, ez a viselkedés pozitív változásaihoz vezethet. Próbálkozhatnak szakorvosi segítség igénybevételére való ösztönzéssel is annál is inkább mert a legmegfelelőbb gyógyszer beállításában is ő az illetékes. Ez laghatásosabb úgy tud lenni, ha saját érzelmeiket fejezik ki és nem azt hangsúlyozzák, hogy ő beteg. Kivánok sok kitartást és türelmet!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 Nagy Rudolf
Nagy Rudolf Addiktológiai konzultáns
Megválaszolva: 2013. július 18.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Szenvedélybetegek rehabilitációs...
Üdvözlöm doktornő, Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy Csongrád megyében vagy a szomszéd megyékben milyen Szenvedélybetegek rehabilitációs intézetek vannak...
Szenvedélybetegség kezelése
A párom nyerögépezik és nem tudok neki segiteni a leküzdésben. Azt mondta ha gyermek lenne akkor jobb lenne és nem játszana. Mit tegyek lehet kezelni...
Antioxidánsok a Rák Ellen; Küzdelem a...
Kedves Doktor Úr/Nő, Két kérdésem lenne. Az egyik az, hogy tudomásom szerint, a mai orvoslás egyetlen kezelési módszere a rákkal szemben a kemoterápia....
Alkoholfüggőség, felépülés - testi...
44 éves nő vagyok, 16 éves koromtól kezdve életem jelentős részében jelen volt az alkohol, ahogy az gyakran lenni szokott, évről évre nagyobb fogyasztással....
Jelenleg felíratható varenicline...
Tiszteletem! Jelenleg Magyarországon forgalomban van, illetve felírható varenicline (Champix) a dohányzásról való leszokást elősegítő terápiaként? Amennyiben...
Hogyan juttassunk orvoshoz egy...
Tisztelt Címzett! Egy, a családban előforduló alkoholista beteggel kapcsolatban teszem fel kérdésemet. Kb. fél éve havi rendszerességgel előfordul, hogy 1-1...