Poszttrombotikus szindróma

Tisztelt Dr. Nő/Úr! Tanácsát kérném, mert bár minden leletemen ott van diagnózisként a poszttrombotikus szindróma, nem foglalkoznak velem és súlyos tüneteimmel. 7 éve volt mélyvénás trombózis+tüdőembóliám. Az állapotom nem, jobb, hanem még rosszabb. A bőrtünetek is nagyon erősek. / feszülés, elszineződés, lilás fekélyt megelőző állapot stb../. Azóta szedem a syncumárt, amit életem végéig javasoltak. Gumiharisnya hordása mellett is dagadok. Délre már mozdulni sem tudok, mert kályhacső méretűre dagad a lábam. Ezzel együtt jön a szédülés, veritékezés, szivdobogás, ájulásszerű rosszullét. Ha nem tudnék azonnal lefeküdni, elájulnék. Voltam érsebésznél, aki szabályszerűen kiakadt rám, hogy minek megyek én oda, ez nem műthető és ő ezzel nem foglalkozik. Találtam egy cikket, ami azt mondja, hogy a vérrögöt általában nem oldják fel teljesen csak megakadályozzák a továbbterjedését és ez okozza a súlyos szövődményt a betegek 20-30 százalékánál alakul ki a PTS. A másik dolog, amit szeretnék megkérdezni, hogy ilyen lábbal lehet-e napozni vagy szoláriumozni? Meleg gyógyvizbe lehet-e menni? Gyantázni lehet-e a lábat? Sok orvost megkérdeztem már, de egyik ezt mondta, a másik azt. Kiváncsi lennék az Ön véleményére! Szeretnék változtatni, jobbitani az életminőségemen. Dr. Nő/Úr mit tanácsol? Hova kéne még fordulnom? Köszönettel várom válaszát!

Dr. Tomonkó Magdolna válasza poszttrombotikus szindróma témában

Kedves Kérdező! Sajnálattal olvasom levelét, állapotán valóban javítani kellene., Amit olvasott, az tényleg előfordul, hogy a trombózis gyógyulása után a vénák belső átmérője szűkül, nem a teljes eredeti csatorna áll rendelkezésre a vérkeringés számára. Tisztázni kellene, hogy egyéb eltérések vannak-e a lábában (pl. érszűkület), van-e egyéb kísérő betegség (pl cukorbetegség, magas vérnyomás, szívelégtelenség), pillanatnyilag, mennyire átjárhatóak a vénák. Én azt gondolom, ha a mély vénák nem átjárhatóak, a felületeseket pedig leszorítja gumiharisnyával, csak még inkább romlik a láb vérkeringése. A gumiharisnya akkor hasznos, ha a kanyargós vagy részben átjárható vénákból az ép mély vénák felé lehet terelni a keringést. Ha más kísérőbetegségek is vannak, mindegyiket kezelni kell, a lehető legjobb elérhető eredményig. Kúraszerűen lehet szedni a vénák falára ható gyógyszereket (pl. Venoruton, Detralex, szőlőmag kivonat), ha arteriás érszűkület is van, Aspirint vagy Astrixot, Trentált. Nagyon fontos lenne megnézni, hogy a lábdagadás egy részét esetleg nem egy szívelégtelenség okozza-e, a tüdő állapota (pulmonalis nyomás) milyen, nem az terheli-e a szivet (különös tekintettel a szívdobogásos, verítékezéses rosszullétekre. Kerülni kell mindent, ami tovább rontja a keringést a lábában illetve a bőr sérülésével, felázásával járhat. Ha kialakul a lábszárfekély, azt sokkal nehezebb meggyógyítani, mint megelőzni. Ezért a szolárium, meleg fürdő, gyantázás egyáltalán nem tanácsos. Csökkentheti a lábban a vér pangását a láb felpolcolásával ülő és fekvő helyzetben egyaránt, fekvő helyzetben végzett izommunkával, óvatos masszírozással az ujjaktól indulva a combhajlatig haladva, ami megnyithatja a nyirokutakat, csökkentve a feszülést. Mindenképpen szüksége van egy jó érsebészre, belgyógyászra, tüdőgyógyászra, akik komolyan foglalkoznak az Ön állapotával. Üdv: dr Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 20.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Vizesedés (hasüri folyadék) és...
Tisztelt Doktor nő! Férjem 11 éve bypass műtött. Egyre rosszabb az állapota. Pangásos szívelégtelensége van. A szíve most már csak 30 száz.-ban működik....
Miért esik le a vérnyomásom evés...
Jó napot kívánok! Pár hónapja magas pulzussal szenvedek (160-170) Bisoprololt szedek emiatt, a vérnyomásom így általában 100/60 körül mozog., Amikor elkezdek...
Mennyire nagy a baj az szív ultrahang...
Tisztelt Weborvos! Kedves doktor nő! Szeretnék egy kérdést feltenni! Édesapám 44 éves! (1980-as születésű). Foglalkozása: kamionvezető. 188cm magas, és 85kg...
Magas koleszterin
Tisztelt Doktornő! 6,15 a laboreredményemben a koleszterin szint, az sTSH 1,34 , már kb. egy éve szedem a Letroxot. Tegnap kérdeztem Öntől, hogy szedhető-e...
Gyógyszerek együttes szedése
A következő gyógyszereket szedem jelenleg: Frontin 2x1, Scippa 10 mg 1+1, Letrox 0,75 1x1 A labor eredményem szerint a koleszterin szintem 6,3 és a...
Szívultrahang
Tisztelt Doktornő! Mai nap voltam szívutlrahangon mivel kb. 1éve sok a pulzusom és fáradékonyabb vagyok. A vizsgálat eredménye a következő: RR: 137/94Hgmm...