Szorongás fizikai tünetei?

Üdvözletem! 21 éves lány vagyok, az utóbbi időben (kicsivel több, mint 2 hete) rendkívül szorongok, nehogy valami szervi megbetegedésem legyen. Nagyon hipochondernek tűnhetek, mivel mindenfajta tünetét a testemnek a neten keresem vissza, és hát olykor nem túl szívderítő válaszokat találok. Tudni kell, hogy dolgozom, egyetemre is járok, valamint saját háztartást vezetek, így nem túl egyszerű az életem, az elmúlt egy évben gyökeresen megváltozott, plusz 13 évig úsztam versenyszerűen, 2 éve hagytam abba. Vizsgaidőszak után, talán június végén volt egy "rohamom" munka közben, ugyanis éles fájdalmat éreztem bal oldalt hátul a fejemben, majd egy zsibbadás futott végig rajta, elkezdett iszonyatosan verni a szívem, nem kaptam levegőt, idegennek éreztem a testem és azt hittem, ott fogok meghalni. Majd ez pár perc múlva elmúlt, iszonyatosan remegtem, sírva fakadtam. Ezután az eset után semmi bajom nem volt egy ideig. Később, július elején kaptam egy hólyaghurutot, mire antibiotikumot szedtem, iszonyat nagy dózisban, viszonylag rövid ideig, de éreztem, hogy se a testem, se a lelkem nem bírja ezt a megerőltetést, amit az antibiotikum kiváltott belőlem. Ahogy befejeztem a gyógyszer szedését, onnantól kezdve lettem iszonyatosan szorongós. Nap 24-ben figyelem a testem minden rezdülését, félek az infarktustól, az agyvérzéstől, félek egyedül lenni, halálfélelmem van. Bár a napokban egyre jobban érzem magam a testemben, szedek magnéziumot meg vitaminokat, ismét járok úszni, akkor teljesen gondtalan vagyok, 2 háziorvos azt mondta, hogy csak pszichésen vagyok nagyon kész, de nem tudok megnyugodni. Olyan tüneteket produkál a testem, hogy nagyon megijedek. Most pl. legjobban a néha-néha fejem tetejébe hirtelen hasító, szúró fájdalomtól tartok, ami a mai napon is párszor már megesett, nyugalmi állapotban, mindenfajta utóhatás nélkül., De nagyon félek! Hétfőn megyek belgyógyászatra, teljes kivizsgálásra, de nagyon félek, hogy addig mi lesz velem! Köszönöm a választ!

Dr. Kalóczkai Andrea válasza szorongás témában

Kedves Kérdező! Nagy valószinűséggel valóban lelki oka van a panaszainak. Valami lelki törés, lelki trauma érte, ezt hosszas beszélgetések után lehet csak kideriteni, vagyis javaslom, hogy a kivizsgálásoktól és Frontin szedésétől függetlenül kezdjen el pszichoterápiára járni. A fejtetői fejfájás tipusosan lelki eredetű. Addig is keressen valami biztos pontot vagy személyt az életében. pl járjon rendszeresen úszni. Talán a versenyszerű úszás abbahagyásával van összefüggésben a problémája. Otthon foglalja le magát, hogy elterelje a figyelmét a túlzott önmegfigyeléstől. Beszélgessen sokat a barátaival, de ne csak a bajairól. Ha fejfájásos panaszok hónapokig nem múlnak, és ez rontja a szorongását, keressen fel neurológus szakorvost is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. augusztus 08.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Pánik/gyógyszer
Kedves Doktornő, Évekkel korábban többször volt pánikrohamom, amire 0,25-ös Frontint kaptam. Rohamok elmúltak, gyógyszert letettem, pár elkerülő "manőver"...
Szorongás okozta gyomorpanasz?
Tisztelt Doktornő! Olyan problémám van, hogy április legeleje óta gyomorpanaszaim vannak. Kezdetben csak, fura rossz érzés volt, “mocorgott”, hangokat...
PÁNIKBETEGSÉG?
Tavaly tavaszal volt egy nagyobb lelki megrázkodtatásom, azóta sokszor mostanában naponta többször is remegés jön rám. Elsőnek csak gyomor idegra gondoltam, de...
Szédülés MRI lelet
Kedves Doktor úr! 2 éve szédüléses panaszom.ami enyhe egyensúlyzavarral jár, imbolygó járással. Ebből 6 hónap tünetmentes voltam. Tavaly nyáron. Számtalan...
Miért érzem rossznak magam és az...
Tisztelt doktornő/úr! 21 éves lány vagyok. Egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy miért becsülöm le ennyire magam és miért érzem rossznak az életem! Egész...
Depresszió
Kedves Doktornő! Nekem az a problémám, hogy refluxom és gasztritiszem van, ami már másodjára újult ki. Nem értem miért, hiszen szedtem kellő ideig a...