Szoptatás és alvászavar

Borzasztó nehéz körülmények, sok-sok mesterséges beavatkozás és még több lelki szenvedés után 42 évesen csodálatos, egészséges kislányt hoztam a világra, aki most 5 hónapos. Szoptatni próbálom, de kevés a tejem, naponta órákig fejek, hogy pár csepp anyatejhez jusson. Végtelenül szeretem őt, de vannak, és mindig is voltak súlyos depresszív időszakaim, nagyon komoly inszomniám, korábban gyógyszereket is szedtem, szakorvosnál is jártam. A terhességem alatt és a szoptatás kezdeti időszakában azonban semmiféle gyógyszert nem szedtem, pedig pszichésen szörnyű állapotban voltam, szinte soha nem aludtam. A kicsi születése utáni 1-2 hónap egészen jó idegállapotban telt, de az utóbbi időben -mióta ő végigalussza az éjszakát- én ismét talpon vagyok éjjel., De most napközben neki szüksége van rám. Mivel semmiféle nyugtató tea és homeopátiás szer nem segített, néhányszor bevettem a 7mg-os Dormicumból felet, így aludhattam pár órát. Reggel aztán lefejtem és kiöntöttem a keservesen kipréselt anyatejet, mivel nem vagyok tisztában a gyógyszer kiürülésével, és nem akartam ártani a babának. A pszichiáter már terhesen is felírta a Helexet, amit én persze nem szedtem be, most meg elintézi azzal, hogy ne szoptassak., De én borzasztóan ragaszkodnék a szopizáshoz. Szeretném kérni a segítségét abban, hogy kicsit tájékozottabb legyek: ha egyszer-egyszer beveszek egy altatót, mennyi időt várjak a kiürülésére, megoldás-e, szükséges-e a reggeli tej kiöntése. Egyáltalán, hogy a Dormicumnak, Rivotrilnek, Szeduxennek, Helexnek, mennyi a kiürülési ideje, mert erre vonatkozóan semmiféle adatot nem találok. Köszönettel: Lili

Dr. Varga Tamás válasza szorongás témában

Tisztelt Kérdező! Mindegyik gyógyszer eljut az anyatejben, koncentrációjuk változó. Általában töredéke a bevett, mennyiségnek. Az első hónapokban a gyengébb kiválasztó működés miatt eljuthat a baba központi idegrendszerébe is, később már kevésbbé. Általában hosszú ideig-csökkenő mértékben maradnak a vérbe-ezzel párhuzmosan természetesen egyre kevesebb jut a tejbe. Felezési idő szempontjából a dormicum a legrövidebb felezési idejű a fentiek közül. Ha van más mód, módszer természetesen mindegyik kerülendő.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. október 03.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Pánik/gyógyszer
Kedves Doktornő, Évekkel korábban többször volt pánikrohamom, amire 0,25-ös Frontint kaptam. Rohamok elmúltak, gyógyszert letettem, pár elkerülő "manőver"...
Szorongás okozta gyomorpanasz?
Tisztelt Doktornő! Olyan problémám van, hogy április legeleje óta gyomorpanaszaim vannak. Kezdetben csak, fura rossz érzés volt, “mocorgott”, hangokat...
PÁNIKBETEGSÉG?
Tavaly tavaszal volt egy nagyobb lelki megrázkodtatásom, azóta sokszor mostanában naponta többször is remegés jön rám. Elsőnek csak gyomor idegra gondoltam, de...
Szédülés MRI lelet
Kedves Doktor úr! 2 éve szédüléses panaszom.ami enyhe egyensúlyzavarral jár, imbolygó járással. Ebből 6 hónap tünetmentes voltam. Tavaly nyáron. Számtalan...
Miért érzem rossznak magam és az...
Tisztelt doktornő/úr! 21 éves lány vagyok. Egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy miért becsülöm le ennyire magam és miért érzem rossznak az életem! Egész...
Depresszió
Kedves Doktornő! Nekem az a problémám, hogy refluxom és gasztritiszem van, ami már másodjára újult ki. Nem értem miért, hiszen szedtem kellő ideig a...