Vércsoport összeférhetetlenség

Tisztelt Doktornő! Segítségét szeretném kérni: 2010-ben megszületett első gyermekem, viszont szülés másnapján sajnos elvitték tőlem a kórház másik épületébe kék fény kezelésre, mert súlyosan besárgult, szoptatni sem szabadott, nem vehettem ki a fény alól. A bilirubin szintje nagyon magas volt. Azt mondták az orvosok, hogy vércsoport összeférhetetlenség miatt történt ez. Férjem vércsoportja B Rh+, enyém pedig 0 Rh+, kisfiamé is B Rh+ lett. Másfél hétig kórházban voltunk ezután, antibiotikum kúra is kellett. Mikor két év múlva várandós lettem kislányommal, megkérdeztem a nőgyógyászomtól, hogy van-e lehetőség valahogy megelőzni ezt, hogy újra előforduljon a kislányom születése után, de azt mondta, hogy sajnos nincs. Kislányom születésénél ugyanezt átéltük, de neki már vércserére is szüksége volt. Most újra várandós vagyok (védekezés mellett), nemsokára kell mennem a nőgyógyászomhoz, de nagyon félek, és előtte szeretnék segítséget kérni Öntől, hátha van valami módja annak, hogy megelőzzük a bajt. Nagyon köszönöm előre is a segítségét!

Dr. Farkas Ágnes válasza vércsoport témában

Kedves Hölgyem! Az Ön esete egyben szerencsés a szerencsétlen véletlenben. Az ABO vércsoportrendszer összeférhetetlensége kevésbé súlyos probléma, és nem súlyosbodik a következő terhesség során, mint az Rh vércsoportrendszernél. Megelőzni azonban sajnos nem lehet. Kezelni az újszülöttet viszont igen, ahogy Ön is tapasztalta, hatásosan. Egyet tudok javasolni, hogy olyan kórházban szüljön, ahol van újszülött intenzív (neonatologiai) osztály, hogy korai diagnózissal a leghamarabb, és a leggyorsabban kezeljek majd a gyermekét. Egyben tudom Önt biztatni, hogy mar van 2 egészséges, jól kezelt gyermeke, bar tovabb kellett bent lenniük a kórházban, mint egy szövődménymentes esetben, de ezen túl minden rendben volt. Előre készüljön fel erre tudatosan, hogy biztosan nagyobb odafigyelést és adott esetben többféle kezelésre is szükség lesz, es akkor talán nem lesz annyira traumatikus az élmény. Remélem sikerül kicsit megnyugodnia. Sok sikert kívánok! Üdv.: Dr. Farkas Ágnes

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. április 16.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Vércsoport-szerológiai lelet értelmezés
Tisztelt Doktor nő! Visszér műtét miatt vércsoport meghatározásra került sor. Immunhematológiai státusz: Vércsoport B Rh (D) pozitív Ellenanyagszűrés...
Vércsoport
Üdvözlöm A tanácsát szeretném kérni, a minap el kellet menjek az üzemorvoshoz mert új munkahelyem van, az orvos rákérdezett, hogy tudom-e a vercsoportomat és...
Gyermek vállalás
Tisztelt doktor úr /nő Ha az apa 0Rh pozitív és az anya is 0Rh pozitív azt hallottam, hogy nagy a kockázat a down szindrómás gyermek születésének? Köszönöm...
Vércsoportegyezőség és terhesség
Tisztelt Doktor Úr, a terhességi vércsoportegyezőség érdekelne. Ha az én vércsoportom A+ és a párom (férfi) vércsoportja 0-ás RH "-", akkor ez, mennyire...
A szüleim 0 vércsoportúak én lehetek a...
Kedves Doktornő? Kérem segítsen! szeretném megtudni o vércsoportú szülők gyermeke vagyok és az én vércsoportom b lett?, Hogy lehet ez?, Hogyan tudnám megtudni...
Vércsoport-meghatározási hiba
Tisztelt doktornő/úr! Születésemnél (19 éve), illetve mandulaműtétemnél (3éve) is meg lett határozva a vércsoportom, a zárójelentésekben is 0+-osként vagyok...