FONTOS lenne. (here színelváltozása, újabb kérdések)

Tisztelt Dr. Úr!  
Köszönöm válaszát, de lenne még kérdésem!
Azóta nem változott neki semmit, ugyan akkora maradt a folt, nem nőtt tovább. És már nem fáj neki! Meg kijavított engem, és azt mondta, hogy nem a heréje, hanem inkább a herezacskó. Szóval inkább csak ott a bőre alatt...
Nem lehetséges, hogy csak egy ér pattant el? Vagy olyan, mint mikor az ember beüti valamijét és bekékül, azután sötétebb lesz, majd elkezd halványodni, és végül elmúlik! És annak a gyógyulási ideje is 1, 5-2 hét. neki holnap (pénteken) lesz egy hete.
Most érettségizik, és az érettségi előtt biztos nem menne ezzel orvoshoz, legfeljebb csak utánna. Addig ennek lehetnek súlyosabb következményei?
Ha netán nem múlna el neki, az erettségi utánra, akkor milyen szakorvoshoz forduljunk?

Előre is köszönöm a válaszát!

Tisztelettel: Encsy

 

Dr. Mészáros Lajos válasza herezacskó témában

Tisztelt Kérdező! A herezacskón valóban előfordulhat apró vénák sérülése. Teljesen más a helyzet, mint ha a here színe változott volna meg. Ebben az esetben nincs azonnali teedő és urológust kell később felkeresni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Mészáros Lajos
Dr. Mészáros Lajos
Megválaszolva: 2010. április 22.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Pattanás a herezacskón
Tisztelt Doktornő! A herezacskómon kb. rizsszemnyi sárga színű "pattanás" jelent meg mostanában. Kb. 2 hete vettem észre, nem fáj, nem viszket...
Dudor herezacskón
Tisztelt Doktor Úr! Körülbelül egy éve jelentek meg a herezacskómon pattanáshoz hasonló pöttyök. Mára ebből már elég sok lett. Sárga színűek, vannak köztük...
Mi a teendő?
Üdv! 20 éves egészséges férfi vagyok, rendszeresen sportolok, helyesen táplálkozok. Egy jó ideje már megjelent egy sárga kinyomhatatlan pattanás a...
Sötét folt a herezacskón
Másfél hete metélték körül a péniszemet. És most vettem észre, hogy van a herezacskómon egy sötétebb volt, ami nem tudom mi lehet. Semmi fájdalmat nem érzek...
2 apró csomó a herén/hereburokban
Tisztelt Doktor Úr! 23 éves nem dohányzó férfi vagyok. Néhány hete fedeztem fel a bal oldali herém oldalán (biztos, hogy a herén van és nem a herezacskóban) 2...
Herezacskó rák?
Tisztelt Doktor Úr! Aggodalmamat szeretném Önnel megosztani, egybe tanácsot is kérni. Herezacskómon egy kis gömbostűfejnyi/kisebb borsónyi duzzanatot vettem...