Évszázados tanácsok
A BLOG LEÍRÁSA
Hol tartott az orvostudomány az 1800-as években? Mennyit tudtak az emberi testről, az egészséges életmódról, a gyermek fejlődéséről? Mi volt a gyakorlat a betegségek megelőzésében, gyógyításában? Mik voltak a leggyakoribb betegségek és az elsősegélynyújtás irányelvei? Ezekre és még sok egyéb kérdésre kaphatunk választ sorozatunkban.
Látogatás: 945284 alkalommal
A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.
Szépségápolás - A haj ápolása
"A haj az ember egyik legszebb ékessége és ámbár ez köztudomású, mégis igen gyakran ugy vagyunk vele, mint az egészségünkkel, hogy csak akkor kezdjük megbecsülni, mikor már fogytán van, holott ha többet törődnénk vele, bizonyára késő öregségig megtarthatnók fejünknek ezt a szép diszét.
Betegápolás - Fertőző betegségek 3. rész
"A fültőmirigy gyulladása, amely Mumps néven ismeretes, járványosán jelentkező ragályos fertőző megbetegedés. Csecsemőknél és öregeknél ritka. Leggyakoribb 3-12 éves korban. Jóindulatú, bár néha kellemetlen szövődményei vannak. A láz ellen csak akkor kell beavatkozni, ha 39 C.-on tul emelkedik. Tartsuk a beteget ágyban vagy legalább is szobában. Az elkülönítés itt sem felesleges. Amíg a gyermek fájdalomról panaszkodik, csak folyékony táplálékot adjunk neki.
Görvélykóros gyermeknél az a legfontosabb, hogy szervezetének erejét és ellentállóképességét célszerű táplálással megerősitsük, mert az ilyen gyermekeknek igen nagy a fogékonysága a hevenyfertőző betegségek iránt. Távolítsuk el a nedves, zsúfolt, esetleg rosszul szellőztethető lakásból és tartózkodjék minél többet a friss, szabad levegőn. Adjunk neki hust, tejet, tojást, makk-kávét, gyümölcsöt és zöld főzelékfélét.
Betegápolás - Fertőző betegségek 2. rész
"Vannak olyan fertőző betegségek, amelyek kiütéssel járnak. Ilyen például a kanyaró (morbilli), a vörheny (scarlatina), a hólyagos himlő (variola), a rózsás kiütés (rubeóla) és a bárányhimlő (varicella).
A kanyaró nagymértékben ragályos. Ámbár felnőttek is megkaphatják, mégis inkább a gyermekkor betegsége. Hogy mi okozza, nem tudjuk, de tapasztalati uton megállapították, hogy a beteg orr- és torokváladéka, könnye és a bőréről lehulló, lisztporhoz hasonló korpa terjeszti. Első teendő a betegnek elkülönítése. Az orr- és torokváladékával bepiszkított holmikat fertőtleniteni kell. Minthogy a kanyaró megtámadja a lélegzési szerveket, gondoskodni kell a betegszoba alapos szellőztetéséről. A beteg legalább egy hétig feltétlenül maradjon ágyban és, ha aztán jól érzi magát, felkelhet, de nyáron három, télen pedig négy hétig maradjon a szobában, amelynek a hőmérséke 16-18° C. legyen. Magas láz esetén csakis tejet szabad neki adni. Limonádéval és egyéb hűsítő itallal bátran kínálhatjuk. A betegszobát nem kell elhomályosítani. Mérsékelt hasmenés nem okoz zavart, ha azonban napjában 4—6-szor is van székletétele, ezt tudatni kell az orvossal. Szorulás esetén ricinusolajjal vagy beöntéssel igyekszünk a bajon segíteni. Jó, ha a beteg gyakran kiöblíti a száját és a torkát. Néha a szemet 3%-os bórsavoldattal kell borogatni. Ezt azonban csak az orvos utasítására szabad megtenni. A fürösztés dolgában is meg kell várni, hogy mit javasol az orvos. Korpázás ellen kis zsiradékkal kell a bőrt bekenni. A kanyaró azért olyan gyakori megbetegedés, mert a kanyarós beteg már a baj kezdetén fertőzi a környezetét, mikor a kiütésnek a bőrön még nyoma sincs. A védekezés tehát csak akkor lehetne eredményes, ha akkor tudnók a gyermeket elkülöníteni, amikor kiütése ugyan még nincs, de hurutos tünetek már jelentkeztek nála. Ilyen tünet az, hogy a gyermek köhécsel, tüsszent és a szeme könnyezik. A szülőknek és a tanítóknak ezeket a tüneteket ismerniök kellene és ha az iskolában valamelyik gyermeknél jelentkeznek, rögtön haza kellene küldeni az iskolából.
Betegápolás - Fertőző betegségek 1. rész
"A fertőzőbetegségeket élő, kórokozó csiráknak a testbe való benyomulása, illetve anyagcsere-termékeik idézik elő. A kórokozó csirák csak többszázszoros nagyítás mellett láthatók. Ezek az apró élősdiek (mikroorganizmusok) részint az állat-, részint pedig a növényvilágba tartoznak. A növényi csirák a hasadó gombákhoz, baktériumokhoz tartoznak. Ezek a legalsóbbrendű növényi lények. Vannak olyan ragadós fertőző betegségek, amelyeknek kórnemző csiráit eddig még nem sikerült megismerni. Ilyen betegség például a kanyaró, a vörheny, a himlő és az egyiptomi szembetegség. A fertőzésnek legfőbb forrása a fertőző bajban megbetegedett ember és állat testében, továbbá környezetében van és feltalálható minden tárgyon, amellyel a beteg érintkezett. így válik érthetővé, hogy a baktériumok, mint kór-nemző csirák a szervezetbe igen különböző módon juthatnak be, igy például tápszerekkel és folyadékokkal és igen gyakran ruhanemüek, bútorok, könyvek és játékszerek a fertőzés vivőanyagai. A fertőzés csiráit elég gyakran közvetítik a rovarok is.
Betegápolás - Lázas beteg ápolása
"A láz nem önálló betegség, hanem különféle betegségeknek kisérő tünete. Nem egyéb, mint a szervezetnek gyógyítása céljából való védekezése a benyomult kóros anyagokkal: a baktériumokkal szemben, tehát a testnek küzdelme a betegség okozói ellen. Ha a lázas betegség csak néhány napig, esetleg néhány hétig tart, hevenynek, akutnak nevezzük, ellentétben azokkal a betegségekkel, amelyek hónapokon, sőt éveken keresztül húzódnak és amelyeket idülteknek, azaz krónikusoknak mondunk.
Az eredetileg akut betegség idővel krónikussá válhat, mig a krónikus alakban fellépett bántalom akuttá lehet. Az akut betegségek esetleg kivételesen láz nélkül folyhatnak le, a krónikus bajban szenvedőknél pedig heves láz léphet fel. Az ilyen tüneteket az ápoló figyelje meg és észleleteiről tegyen jelentést az orvosnak. Lázas beteget mindig nagyon gondosan kell ápolni, mert a betegnek sokféle panasza lehet. Hol a tagjaiban érez fájdalmat, hol meg a feje vagy a háta fáj; szomjazik, szivdobogása van, didereg és néha teljesen étvágytalan; az érlökése és a lélegzése szaporább; magas láz esetén néha félrebeszél és ki akar ugrani az ágyából. Minthogy ilyenkor könnyen kárt tehetne magában, az ápolónak éber figyelemmel kell mellette őrködnie.
Betegápolás - Vérző beteg ellátása
"Az ápolónak ismernie kell a mindennapi életben előforduló kisebb és nagyobb vérzéseknél való eljárást is. Néha akkora a vérzés, hogy miatta a beteg élete komoly veszedelemben forog. Ha az ápoló a vérzést veszélyesnek gondolja, azonnal hivasson orvost. Jobb, ha korán jön az orvos, mintsem késve. Az ápoló ilyen esetben a beteggel szemben ugy viselkedjék, hogy sejtelme se legyen bajának aggodalmas voltáról. Inkább arra kell törekedni, hogy a beteg ne féljen és ne nyugtalankodjék, hanem bizzék benne, hogy mihelyt megérkezik az orvos, állapota azonnal teljesen jóra fog fordulni. A beteg félelme, ijedtsége és mindenféle mozgása hevesebb szívműködéssel jár, ami megnehezíti a vérzés megszűnéséhez szükséges vérrög képződését. Az ápolónak, mikor az orvost elhivatja, egyúttal meg kell üzennie, hogy miféle vérzésről van szó, hogy magával hozhassa az esetleg szükségessé váló orvosságokat és műszereket.
Az orrvérzés aránylag igen gyakori baj fiataloknál és gyermekeknél, kivált ha vérszegények. Orrvérzést okozhat például, ha megütik az orrunkat, vagy ha piszkáljuk. Szív- és vesebajnál nem ritka és előfordulhat érelmeszesedésnél is. A kezelését orvosra kell bizni. Az ápolónak az a feladata, hogy a vérzést addig is, míg az orvos megérkezik, megszüntetni igyekezzék. Az oly gyakran szokásos eljárás, tudniillik hideg víznek vagy pedig valamely összehúzó szernek a felszívása inkább káros, mint hasznos, mert ilyen módon az esetleg már képződött véralvadék kisodortatik. Ezen eljárástól tehát tartózkodni kell. Leghelyesebb a külső orrnyilásnak két ujjal való összenyomása. A fejet fektessük magasra és tegyünk a vérző beteg szivére jégtömlőt, esetleg egészen hideg vizes ruhát. Nagyon jó a tömés (tampon) alkalmazása is. Csavarjunk össze kis vattadarabkát és csavaró mozgásokkal illesszük be az orrnyilasba. Jó feszesen álljon, mert különben mellette fog a vér tovább folyni vagy szivárogni. Ugy illesszük be, hogy a vége az orrlyukon kivül maradjon, hogy ki tudjuk húzni, mikor már nem lesz rá szükség. Nézzük meg a garat hátsó falát is, mert megeshetik, hogy a vér hátrafelé folyik és a beteg ezt észre sem veszi. Ilyenkor az orvos az úgynevezett Bellocque-féle csővel tamponálva állítja el a vérzést. Vérzéskor a nyakat szorító ruhadarabokat meg kell oldani. A beteg vegyen mély lélegzetet. Nem szabad az orrot fújni. Régen vaskloridvattát használtak. Ez nem helyes.
Betegápolás – Az orvosság beadása 3. rész
"Szemcseppek. Ha a szembe kell orvosságot csepegtetni, azt cseppentő üveggel kell tenni. Ez ugy törénik, hogv az ápoló balkezének mutatóujjával lefelé húzza a beteg külső alsó szemhéját, jobbkezével pedig becseppenti a gyógyszert a szem külső alsó részébe. A cseppentésnél a cseppentő üveg alsó szélének nem szabad a szemhez, illetve a szemhéjhoz hozzáérnie. Ha már elég cseppent a szembe, a szemhéjat természetesen el kell ereszteni. A szembecseppentésnél ügyelni kell arra, hogy a gyógyszer a beteg szemből át ne csurogjon az egészségesbe és hogy a könnyezés folytán a szemzugok bőre ki ne maródjék. Ez utóbbinak megelőzése céljából a zugokat kis száraz és tiszta, csakis erre a célra szolgáló vászonruhácskával gyakran le kell szárítani, amit azonban nem dörzsöléssel, hanem gyengéden végzett rányomogatással kell tenni.
Orröblitésnél a folyadéknak csak csekély nyomással szabad az orrba kerülnie. A használandó folyadék langyos legyen. Vigyázni kell, hogy az orröblités révén ne támadjon fülgyulladás. Az öblítés végrehajtására vagy az orr-dus vagy pedig az irrigátor használtatik. Orröblitésnél a használt folyadéknak mindig a másik orrlyukon kell kifolynia, ezt pedig csak ugy lehet elérni, ha a beteg az öblítés folyamata alatt nem végez nyelési mozgásokat és nyugodtan vesz lélegzetet a száján keresztül. Mindaddig, mig az öblítő folyadék egészen ki nem szivárgott, ne fújja ki az orrát és azután is előbb az egyik oldalon és aztán a másikon, nehogy folyadék nyomuljon a középfülbe.
Betegápolás – Az orvosság beadása 2. rész
"A szokásos teákat rendszerint nem a gyógyszertárban készittetjük el, hanem vagy az ápoló főzi meg, vagy pedig az ápoló felügyelete, illetve ellenőrzése mellett a beteg valamelyik hozzátartozója. Levelekből, füvekből, virágokból, vékonyabb gyökerekből és általában véve illatos olajokat tartalmazó növényi részekből forrázatot, keményebb gyökerekből és kérgekből főzetet készítünk azért, hogy belőlük a hatóanyagokat kivonjuk. A forrázatnál az az eljárás, hogy az orvos által rendelt mennyiséget egy teáskannában forró vizzel leöntjük, a főzetnél pedig a teát 10—15 percig főzzük az orvos által megállapított mennyiségű vizzel. Az utasítás többnyire ugy szól, hogy egy tetézett kanálnyi teát veszünk egy csésze vizhez.
Pirulát gyermeknek nem szoktunk adni. Sokszor még a felnőttek is panaszkodnak, hogy nem tudják lenyelni. Pasztillára nézve is ugyanez áll. Ilyen esetben össze kell rágni és kis vizzel kell lenyelni. Ha ez is nehezen megy, össze kell törni és ostyába téve próbálja a beteg lenyelni.
Betegápolás - Az orvosság beadása
"Minden vényre, vagy mint közönségesen mondani szokták: recipére az orvos ráirja a használati utasítást is. Ráirja tehát például azt, hogy napjában háromszor 1 port bevenni, vagy kétóránkint 1 evőkanállal. A gyógyszerésznek az orvosságos üvegre ragasztott tájékoztatóra, vagy a porokat tartalmazó skatulyára sohasem szabad más utasítást írnia, mint amit az orvos irt a recipére. Ennek a szigorú rendnek az a célja, hogy akár a beteg, akár pedig az ápolója részéről minden tévedésnek lehetőleg eleje vétessék. Ezért van az is, hogy az orvosnak nem szabad a vényre azt irnia, hogy: «Utasitás szerint». Ha az orvos csupán csak szóval mondaná meg a betegnek, vagy a hozzátartozójának, vagy pedig az ápolójának, hogy milyen időközökben és mennyit kell az orvosságból bevenni, könnyebben lehetséges volna a tévedés. Az ilyen tévedés pedig esetleg alkalmas lehet rá, hogy a beteg egészségét még jobban megkárosítsa, sőt az életét is veszélyeztesse. Leghelyesebben akkor cselekszik az ápoló, ha mindig elolvassa az utasítást, mielőtt az orvosságot beadja a betegnek. Néha folyékony gyógyszert rendel az orvos, de nem belső, hanem külső használatra. Ilyenkor az üvegre ragasztott kis tájékoztatóra, aminek signatura a neve, az van ráirva: «Külsőleg». Különben is minden orvosságos üvegről, ha csak ránézünk, rögtön meg lehet mondani, hogy a benne lévő orvosság belső vagy külső használatra való-e? Tudniillik a belsőleg beveendő gyógyszert tartalmazó üveg simafalu és kerek, a rajta lévő felirat pedig fehér papírra van írva, holott az üveg, amelyben külsőleg használandó orvosság van, hatszögletes és a rajta lévő felírás piros papíron van.
Betegápolás - A beteg étkezése
"Az étkezés súlyos fekvő betegnél sok nehézséggel van összekötve. Ha a beteg nem tud mozdulni és az ételt és italt nem tudja a szájához vinni, az ápolónak kell etetni és itatni. Ilyenkor az ápoló balkezével emelje fel a beteg fejét, jobb kezével pedig adja neki az ételt és italt. Arra kell törekedni, hogy a beteg ülő vagy legalább is félig ülő helyzetben legyen és ezen helyzetét a hátához rakott párnákkal lehet biztosítani. Arra kell gondolni, nehogy az étel vagy ital véletlenül a nyelőcső helyett a beteg gégéjébe vagy a lélegzőcsövébe jusson.
Ha a beteg az ágyában segítség nélkül magától is fel tud ülni, akkor természetesen nem kell etetni-itatni. Ilyen estben az ápoló az ételeket kis négylábú asztalkán adja a betegnek. Ezt bele lehet tenni az ágyba. Lehet azonban a betegnek úgynevezett ágyasztalra is teríteni. Ezt oda kell tolni az ágy elé. Ez az asztal azért jó, mert meggátolja az ágynemű bepiszkolódását és megakadályozza, hogy a kenyérmorzsák az ágyba jussanak. Pedig mindenki tudja, hogy ezek az ágyban igen kellemetlenek. Az asztalra tiszta teritőt kell tenni és a terítés legyen mindig tetszetős, mert ez alkalmas a beteg étvágyának a fokozására. Magától értetődik, hogy a tálaknak, tányéroknak, kanálnak, késnek, villának és általában mindannak, ami az asztalkára kerül, ragyognia kell a tisztaságtól. A beteget az étkezésnél nem szabad siettetni. Hadd rágja meg az ételeket alaposan, mert teljesen igaza van a közmondásnak, hogy aki az ételt jól megrágja, már félig meg is emésztette. Sohasem szabad a betegnek olyan ételt vagy italt adni, amit az orvos eltiltott. Egyszerre inkább keveset adjunk neki és ha jól esik, kérhet még egy keveset. Evés közben pedig ne beszélgessen. Poharat, csészét csak félig kell tölteni, nehogy a beteg véletlenül magára öntse. Ha a beteg inni kiván, annyi vizet kaphat, amennyi jól esik neki. Orvosi rendeletre málna-szörpös vizet, szódavizet, gyenge hideg vagy langyos orosz teát és limonádét ís ihatik. Ha a beteg szomjúsága annak ellenére, hogy sokat iszik, még sem akar csökkenni, mossa ki neki az ápoló a száját kis tiszta citromos vizzel. Néha ennek az állapotnak az ellenkezője áll, hogy tudniillik a beteg nem iszik eleget. Ilyen esetben az ápoló kínálgassa a beteget kis friss vizzel és itassa meg.