Évszázados tanácsok

"A fültőmirigy gyulladása, amely Mumps néven ismeretes, járványosán jelentkező ragályos fertőző megbetegedés. Csecsemőknél és öregeknél ritka. Leggyakoribb 3-12 éves korban. Jóindulatú, bár néha kellemetlen szövőd­ményei vannak. A láz ellen csak akkor kell beavatkozni, ha 39 C.-on tul emelkedik. Tartsuk a beteget ágyban vagy legalább is szobában. Az elkülö­nítés itt sem felesleges. Amíg a gyermek fájdalomról panaszkodik, csak folyékony táplálékot adjunk neki.

Görvélykóros gyermeknél az a legfontosabb, hogy szervezetének erejét és ellentállóképességét célszerű táplálással megerősitsük, mert az ilyen gyermekeknek igen nagy a fogékonysága a hevenyfertőző betegségek iránt. Távolítsuk el a nedves, zsúfolt, esetleg rosszul szellőztethető lakásból és tar­tózkodjék minél többet a friss, szabad levegőn. Adjunk neki hust, tejet, tojást, makk-kávét, gyümölcsöt és zöld főzelékfélét.

   "Vannak olyan fertőző betegségek, amelyek kiütéssel járnak. Ilyen például a kanyaró (morbilli), a vörheny (scarlatina), a hólyagos himlő (variola), a rózsás kiütés (rubeóla) és a bárányhimlő (varicella).

A kanyaró nagymértékben ragályos. Ámbár felnőttek is megkaphatják, mégis inkább a gyermekkor betegsége. Hogy mi okozza, nem tudjuk, de tapasztalati uton megállapították, hogy a beteg orr- és torokváladéka, könnye és a bőréről lehulló, lisztporhoz hasonló korpa terjeszti. Első teendő a betegnek elkülönítése. Az orr- és torokváladékával bepiszkított hol­mikat fertőtleniteni kell. Minthogy a kanyaró megtámadja a lélegzési szer­veket, gondoskodni kell a betegszoba alapos szellőztetéséről. A beteg legalább egy hétig feltétlenül maradjon ágyban és, ha aztán jól érzi magát, felkelhet, de nyáron három, télen pedig négy hétig maradjon a szobában, amelynek a hőmérséke 16-18° C. legyen. Magas láz esetén csakis tejet szabad neki adni. Limonádéval és egyéb hűsítő itallal bátran kínálhatjuk. A betegszobát nem kell elhomályosítani. Mérsékelt hasmenés nem okoz zavart, ha azonban napjában 4—6-szor is van székletétele, ezt tudatni kell az orvossal. Szorulás esetén ricinusolajjal vagy beöntéssel igyekszünk a bajon segíteni. Jó, ha a beteg gyakran kiöblíti a száját és a torkát. Néha a szemet 3%-os bórsavoldattal kell borogatni. Ezt azonban csak az orvos utasítására szabad megtenni. A fürösztés dolgában is meg kell várni, hogy mit javasol az orvos. Korpázás ellen kis zsiradékkal kell a bőrt bekenni. A kanyaró azért olyan gyakori megbetegedés, mert a kanyarós beteg már a baj kezdetén fertőzi a környezetét, mikor a kiütésnek a bőrön még nyoma sincs. A védekezés tehát csak akkor lehetne eredményes, ha akkor tudnók a gyermeket elkülöníteni, amikor kiütése ugyan még nincs, de hurutos tünetek már jelentkeztek nála. Ilyen tünet az, hogy a gyermek köhécsel, tüsszent és a szeme könnyezik. A szülőknek és a tanítóknak ezeket a tüne­teket ismerniök kellene és ha az iskolában valamelyik gyermeknél jelentkez­nek, rögtön haza kellene küldeni az iskolából.

   "A fertőzőbetegségeket élő, kórokozó csiráknak a testbe való benyomu­lása, illetve anyagcsere-termékeik idézik elő. A kórokozó csirák csak több­százszoros nagyítás mellett láthatók. Ezek az apró élősdiek (mikroorganiz­musok) részint az állat-, részint pedig a növényvilágba tartoznak. A növényi csirák a hasadó gombákhoz, baktériumokhoz tartoznak. Ezek a legalsóbbrendű növényi lények. Vannak olyan ragadós fertőző betegségek, amelyek­nek kórnemző csiráit eddig még nem sikerült megismerni. Ilyen betegség például a kanyaró, a vörheny, a himlő és az egyiptomi szembetegség. A fer­tőzésnek legfőbb forrása a fertőző bajban megbetegedett ember és állat testében, továbbá környezetében van és feltalálható minden tárgyon, amellyel a beteg érintkezett. így válik érthetővé, hogy a baktériumok, mint kór-nemző csirák a szervezetbe igen különböző módon juthatnak be, igy pél­dául tápszerekkel és folyadékokkal és igen gyakran ruhanemüek, bútorok, könyvek és játékszerek a fertőzés vivőanyagai. A fertőzés csiráit elég gyak­ran közvetítik a rovarok is.

"A láz nem önálló betegség, hanem különféle betegségeknek kisérő tünete. Nem egyéb, mint a szervezetnek gyógyítása céljából való védekezése a benyomult kóros anyagokkal: a baktériumokkal szemben, tehát a testnek küzdelme a betegség okozói ellen. Ha a lázas betegség csak néhány napig, esetleg néhány hétig tart, hevenynek, akutnak nevezzük, ellentétben azok­kal a betegségekkel, amelyek hónapokon, sőt éveken keresztül húzódnak és amelyeket idülteknek, azaz krónikusoknak mondunk.

Az eredetileg akut betegség idővel krónikussá válhat, mig a krónikus alakban fellépett bánta­lom akuttá lehet. Az akut betegségek esetleg kivételesen láz nélkül foly­hatnak le, a krónikus bajban szenvedőknél pedig heves láz léphet fel. Az ilyen tüneteket az ápoló figyelje meg és észleleteiről tegyen jelentést az orvosnak. Lázas beteget mindig nagyon gondosan kell ápolni, mert a beteg­nek sokféle panasza lehet. Hol a tagjaiban érez fájdalmat, hol meg a feje vagy a háta fáj; szomjazik, szivdobogása van, didereg és néha teljesen étvágytalan; az érlökése és a lélegzése szaporább; magas láz esetén néha félrebeszél és ki akar ugrani az ágyából. Minthogy ilyenkor könnyen kárt tehetne magában, az ápolónak éber figyelemmel kell mellette őrködnie.

   "Az ápolónak ismernie kell a mindennapi életben előforduló kisebb és nagyobb vérzéseknél való eljárást is. Néha akkora a vérzés, hogy miatta a beteg élete komoly veszedelemben forog. Ha az ápoló a vérzést veszélyes­nek gondolja, azonnal hivasson orvost. Jobb, ha korán jön az orvos, mint­sem késve. Az ápoló ilyen esetben a beteggel szemben ugy viselkedjék, hogy sejtelme se legyen bajának aggodalmas voltáról. Inkább arra kell törekedni, hogy a beteg ne féljen és ne nyugtalankodjék, hanem bizzék benne, hogy mihelyt megérkezik az orvos, állapota azonnal teljesen jóra fog fordulni. A beteg félelme, ijedtsége és mindenféle mozgása hevesebb szívműködéssel jár, ami megnehezíti a vérzés megszűnéséhez szükséges vérrög képződését. Az ápolónak, mikor az orvost elhivatja, egyúttal meg kell üzennie, hogy mi­féle vérzésről van szó, hogy magával hozhassa az esetleg szükségessé váló orvosságokat és műszereket.

Az orrvérzés aránylag igen gyakori baj fiataloknál és gyermekeknél, kivált ha vérszegények. Orrvérzést okozhat például, ha megütik az orrun­kat, vagy ha piszkáljuk. Szív- és vesebajnál nem ritka és előfordulhat ér­elmeszesedésnél is. A kezelését orvosra kell bizni. Az ápolónak az a feladata, hogy a vérzést addig is, míg az orvos megérkezik, megszüntetni igye­kezzék. Az oly gyakran szokásos eljárás, tudniillik hideg víznek vagy pedig valamely összehúzó szernek a felszívása inkább káros, mint hasznos, mert ilyen módon az esetleg már képződött véralvadék kisodortatik. Ezen el­járástól tehát tartózkodni kell. Leghelyesebb a külső orrnyilásnak két ujjal való összenyomása. A fejet fektessük magasra és tegyünk a vérző beteg szivére jégtömlőt, esetleg egészen hideg vizes ruhát. Nagyon jó a tömés (tampon) alkalmazása is. Csavarjunk össze kis vattadarabkát és csavaró mozgásokkal illesszük be az orrnyilasba. Jó feszesen álljon, mert különben mellette fog a vér tovább folyni vagy szivárogni. Ugy illesszük be, hogy a vége az orrlyukon kivül maradjon, hogy ki tudjuk húzni, mikor már nem lesz rá szükség. Nézzük meg a garat hátsó falát is, mert megeshetik, hogy a vér hátrafelé folyik és a beteg ezt észre sem veszi. Ilyenkor az orvos az úgynevezett Bellocque-féle csővel tamponálva állítja el a vérzést. Vérzéskor a nyakat szorító ruhadarabokat meg kell oldani. A beteg vegyen mély léleg­zetet. Nem szabad az orrot fújni. Régen vaskloridvattát használtak. Ez nem helyes.