Évszázados tanácsok

"A szülők természetesen nem tudnak mindent a világon. De a szülővoltuk arra kényszeríti őket, hogy a kis gyerekük érdeklődésének köréből esetleg egy kis gondolkodás vagy akár egy kis fáradság árán is megtanulják, amit még nem tudnának, ha pedig valamit nem tudnak, legalább tőlük telhető okossággal válaszoljanak, amikor a gyerek kérdez. Mert a gyerek minden okos dologért hálás és nem igaz, hogy a valóságot nehezebben értené meg, mint az erőltetett mese-magyarázatokat. Amikor azt kérdezi, mitől megy a villamoskocsi, akkor azt is lehet mondani, hogy lovak vannak benne el­dugva. Akkor elhiszi, mert hiszen az a hajlandósága, hogy a hitben találjon megnyugvást, de hamarosan okvetlenül feltámadnak a kétségei, mert arra is rájön, hogy sehol sincs elég helye a lónak, lassankint azt is észreveszi, hogy a ló se tud ugy húzni egy kocsit, hogy valahol eldugják benne, ahe­lyett, hogy eléje fognák, és aztán lát is a kocsiban mindenfélét, ami nem lóra, hanem valami más mozgató erőre vall és hall is minduntalan minden­félét, amit nem neki, de mégis csak az ő füle hallatára mondanak és ami mind a villamosság gondolatköréből származik. Az eldugott ló tehát, igen rövid idő múlva, a nyugtalanság és a becsapottság rossz érzéseit ébreszti, ennek az érzésnek a sok mindenféle rossz következményével. Mi történik azonban, ha ehelyett mindjárt azt feleljük neki, ami a valóság: hogy a ke­rekek közt egy gép van, azt motornak hívják, az elkezd forogni, mikor a gépész bácsi odébb tol egy rudat és forgatja a kocsi kerekét. Hogy a gyerek ezt nem érti meg? .. . Hát az apák és az anyák közül hány érti? .. .

"A természetünk, ezek a világrahozott, ellenállhatatlan családi érzéseink azt is megkövetelik, hogy ne csak a táplálékot és a testi gondozást, ha­nem a „magasabb tudományoknak", a környezetünk és a világ megismeré­sének az első elemeit is a szülőinktől kapjuk. A természetünk megköveteli azt az érzést, hogy az a csodálatos mindentudás, ami édesanyánkban és főképpen az édesapánkban lakik, - az egyszerű polgári józanság pedig azt mondhatná minden szülőnek, hogy kár azt a kis fejet azzal a sok zavaros zöldséggel telerakatni és összezavarni, amit a tanulatlan, talán nem is mindig nagyon okos cselédek felelnek arra a sok agyafúrt, tarka, mulatságos gyerekkérdésre. Mind a két dolog fontos: az is, hogy a szüleitől tanulja meg a gyerek az első néhány életév életbevágó sulyu apró ismereteit, meg az is, hogy mentül érthetőbb, egyszerűbb, igazabb legyen, amit tanul. Ez ellen többnyire abban a tudatban szokás vétkezni, hogy a gyerek a valóságot úgysem érti meg és hogy szivesebben hallja a tréfás és meseszerű magya­rázatokat.

"A szülést nem lehetvén másra bizni: ezt a kapcsolatot senki sem játsz­hatja el, - még azzal is csak részben, ha a szülési fájdalmaktól annyira fél, hogy mesterséges öntudatlansággal, kloroform-narkózissal próbálja elkerülni őket. A legelső kapocs ugyanis, ami az anya viszonyát a gyere­kéhez minden másnál bensőbbé, forróbbá teszi, éppen az a fájdalom, amibe a szülés által a gyerek kerül. Megint: nem tudományos könyvekből kell elolvasni, csak figyelmesen kell az egészen közönséges, mindennapi anyák beszédét hallgatni és a viselkedésüket nézni, hogy kétségen kivül észre­vegyük a jóleső büszkeséget, ami a szülési fájdalmaknak szól és a jelen­tőségét annak a pillantásnak, amivel a gyerekére néz, amikor erről van szó: az anya. Ezeket az érzéseket még figyelmes idegennek is könnyű észre­venni, hát még a gyereknek, akinek gondolatai még egyáltalában nincse­nek, az érzékei pedig mindössze csak erre az egy dologra szólnak.

„A szülőkhöz való természetes viszony egyik része olyan megváltoz­tathatatlan, hogy azt meghamisitani sem lehet: az, ami ebből a viszonyból a megszületésig tart. Amelyik pillanatban az újszülött megpillantja a nap­világot, akkor azonban már kezd mindig bonyolultabb, mindig többoldalú lenni az a viszony és akkor már sok benne az olyan részlet, amit igenis meg lehet hamisitani és elég kiterjedt körökben szokás is. A csecsemő lelki életébe behatolni nem könnyű és kivált nem lehet tőle sem akkor, sem később egyszerűen megkérdezni, mit érzett, vagy éppenséggel „gondolt" az élete első heteinek mindenféle meglepő benyomására, de viszont igen könnyű hamarosan észrevenni annyit, hogy némely benyomásokra hatá­rozott érzésekkel felel és a szeretet, a gyűlölet és a közömbösség jelei által egyes emberek közt is határozott különbséget tesz. Akármi is az elméleti, tudományos nézetünk arról, hogy mennyi „öntudatosság" van ezekben áz érzésekben vagy hogy mennyire lehet őket „lelki" folyamatoknak tar­tani, abban az egyben a mindennapi tapasztalás semmi kétséget sem hágy, hogy a későbbi hajlandóságok egyenes vonalban fejlődnék belőlük, hogy tehát ezek a csecsemő-érzések, noha mindenféle fejlődésen és változásokon mennek át a lelki élet kiterjedése és bonyolódása során, nem múlnak el nyomtalanul.