A magány és az ünnepek - Hogyan kezelhetjük a magányt az ünnepek alatt?

szerző: Füzesi Zsuzsa, fordító - WEBBeteg
frissítve:

Az ünnepekre általánosságban úgy tekintünk, hogy ez az öröm és a szeretet időszaka, de sok ember van, aki magányosnak érzi magát ebben az időszakban. Egyesek távol élnek családjuktól és hiányolják a szeretteiket az év ezen időszakában, mások rettegnek attól, hogy a karácsonyi összejövetelekre és a szilveszteri partikra partner nélkül menjenek, és végül inkább otthon maradnak.

Ugyancsak gyakori, hogy az emberek érzelmileg távol érzik magukat azoktól, akikkel együtt ünnepelnek, így magányosnak érzik magukat akkor is, ha egy emberekkel teli szobában vannak. Azok számára, akik magányosnak érzik magukat, az ünnepek további stresszhelyzetet jelenthetnek. A következő tanácsok lehetnek a segítségünkre.

Legyünk jók önmagunkhoz

Noha ez nem tudja teljesen kitörölni a magány érzését, de ha különleges figyelmet fordítunk magunkra, az segíthet, hogy jobban érezzük magunkat és hogy jobban élvezzük az egyedüllétet. Akár vehetünk egy pihentető fürdőt, vagy vegyünk részt kezeléseken egy gyógyfürdőben, kapcsolódjunk ki egy jó könyvvel, találjunk magunknak egy hobbit, amit élvezünk, vagy tanuljunk valami újat.

Ha időt szánunk olyan dolgokra, amelyekkel növelhetjük önbecsülésünket, vagy legalább egy kicsit jól érezzük magunkat közben, az nemcsak eltereli a figyelmünket a magány érzéséről, de jobb kedvre is deríthet bennünket.

Értsük meg, hogy nem vagyunk egyedül

Bár lehet, hogy ebben a pillanatban egyedül érezzük magunkat az életünkben, az a tudat, hogy az ünnepek sokak számára telhetnek magányosan, segíthet, hogy mi kevésbé érezzük magunkat rosszul. Sokan vágynak rá, hogy a családjukkal lehessenek, de nem tehetik meg; mások siratják az olyan kapcsolatot a családdal, amilyen nekik nem adatott meg, és amilyet másoknál látnak az ünnepi időszak alatt.

Ez is érdekelheti Ahogyan a külföldön élő magyarok megélik a karácsonyt

Hasonlóképpen sokan szorosabb kapcsolatra vágynak a barátaikkal, vagy egy odaadó romantikus kapcsolatot szeretnének, ugyanakkor elszigeteltnek érzik magukat az ünnepek alatt.

Noha kényelmetlen lehet a magány érzése, de az is rendben van, ha így érezzük magunkat.

Ha beszélgetünk másokkal, akikkel megoszthatjuk az érzéseinket (akár az interneten keresztül, akár személyesen), az segíthet abban, hogy kevésbé érezzük magunkat egyedül ebben a helyzetben.

Gondoljuk újra az elvárásainkat

Az, hogy az ünnepek során miért érzik sokan magányosabbnak magukat, részben annak tudható be, hogy a társadalmunkban sokat várnak az év ezen időszakától. Egy romantikus társ vagy az összetartó család hiánya ritkán tűnik kellemetlenebbnek, mint amikor nyüzsög a társasági élet, mindannyian bulikba járunk, ajándékokat cserélünk és élvezzük a vidám karácsonyi hangulatot a szeretteinkkel.

Az egyik módja, hogy uralkodjunk a magány érzésén, az az, hogy újragondoljuk az elvárásainkat.

Észre kell vennünk, hogy csak kevesek életmódja felel meg valóban a tökéletes élet „filmjelenetbe illő normáinak”, és hogy mindazon nagyszerű dolog felé kell fordítani a figyelmünket, amelyek az életünk részét képezik. A közösségi média jelentős mértékű stresszt okozhat ezen a területen.

Ha felismerjük azt, hogy az is teljesen jó, ha egy jó barátot viszünk magunkkal az ünnepi buliba (és nem a tökéletes randevú jön létre), vagy azt, hogy egy problémás családtag törékeny szeretete is szeretetnek számít, az sokaknak segíthet abban, hogy kevésbé érezze magát magányosnak.

Lépjünk kapcsolatba egymással

Magányosak lehetünk akkor is, ha emberek vesznek körül bennünket, de kevésbé érezzük magunkat magányosnak, ha kapcsolatba lépünk velük. Ha köszönünk a szomszédnak, váltunk pár barátságos szót a kollégákkal az irodában, vagy csak felvesszük a telefont és tárcsázzuk egy régi barát telefonszámát, akivel egy ideje nem beszéltünk, kapcsolatba lépünk az emberekkel és erősítjük a kötelékeket, az segíthet, hogy jobban kötődjünk, és kevésbé legyünk magányosak.

Ez jó időszak lehet arra, hogy üzenetet küldjünk a közösségi médián keresztül azoknak, akiket általában egyszerűen csak „lájkolunk”, és így feleleveníthetünk régi barátságokat.

Legyünk hálásak

A hálának számos messzemenő előnye van. A hiányérzet egyik egyszerű ellenszere az, ha hálát érzünk az iránt, amink már megvan; nehéz mindkettőre egyszerre összpontosítani.

Ha életünkben a szeretet hiányát érezzük, akkor fokozottan törekednünk kell arra, hogy arra a szeretetre fókuszáljunk, amit megkapunk – a családtól, a barátoktól, a szomszédoktól, a háziállatoktól. Összpontosíthatunk azokra a dolgokra is, amiket igazán értékelünk az életben, például a munkánkra, a hobbijainkra vagy akár a lehetőségeinkre.

A hálanapló vezetése egy jó módja lehet annak, hogy hálával álljunk hozzá a dolgokhoz, és írásos nyomot hagyhat mindarról, amit értékelnünk kell az életben, és amit végigolvashatunk, ha magunk alatt vagyunk.

Adjunk másoknak

Egy különösen bensőséges módja annak, hogy kevésbé érezzük magunkat egyedül az ünnepek alatt, az, ha időt szentelünk egy olyan ügynek, amiben hiszünk. Ha segítünk másokon, akik nálunk kevésbé szerencsések, az a szeretet és a büszkeség érzésével tölthet el bennünket.

Emlékeztethet mindarra, amiért hálásnak kell lennünk, és ezen felül kapcsolatba kerülhetünk másokkal, akik osztoznak ebben a szenvedélyünkben. Valami saját magunknál nagyobb dolog részeseivé válunk és belemerülünk az ünnepek valódi szellemébe.

Vizsgáljuk meg érzéseinket

Ettől valószínűleg nem fogjuk azonnal jobban érezni magunkat, de ha az idő nagy részében magányosnak érezzük magunkat, akkor az egy jel lehet, hogy némi változtatásra szükség van a következő év során. Érdemes lehet megvizsgálni, hogy mi miatt vagyunk magányosak, akár egyedül, akár egy szakember segítségével.

Hasznunkra válna-e, ha több időt fordítanánk a társasági életünkre, ami által erősebb kapcsolatokat tudunk kiépíteni? Van-e valami bennünk, aminek hatására távol tartjuk magunktól az embereket? Ha szeretnénk elmélyíteni a barátságainkat, akkor az némi plusz időbe és energiába telhet, de a befektetett energia megtérül és ennek hatására több támaszunk lesz, és még inkább meghallgatásra és megértésre találunk.

Időt szánni a barátokra, tényleg odafigyelni rájuk, amikor a barátaink beszélnek, és ott lenni mellettük, mind-mind segítenek abban, hogy olyan barátságokat tudjunk kötni, melyek támogatnak bennünket.

Tovább Karácsonykor egyedül, de nem magányosan

WEBBeteg logóWEBBeteg
Forrás: Füzesi Zsuzsa, fordító; Loneliness and the Holidays (verywellmind.com)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
Oxygen Medical - Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Vincze Dóra, kardiológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pálvölgyi Rita

Dr. Pálvölgyi Rita

Pszichiáter, pszichoterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tolvay Katalin

Dr. Tolvay Katalin

Pszichiáter

Debrecen