WEBBeteg - Cs. K., fordító -
2010.12.13. 10:07
Mikor az óvszerről esik szó, minden bizonnyal a férfiak által használt óvszerre gondol. Létezik azonban női óvszer is, mely az egyetlen olyan fogamzásgátló eszköz, melyet nők számára terveztek, és egyaránt véd a nem...
Az ösztrogént és progeszteront is tartalmazó kombinált HRT-vel szemben a kizárólag ösztrogén alapú hormonhelyettesítő terápia jelentősen csökkentette a mellrák kialakulásának kockázatát azoknál a nőknél, akiknek...
A LouseBusternek nevezett hajszárító a tetvek és a serkék 95 százalékát megöli, az életben maradt állatok pedig terméketlenné válnak és hamarosan szintén elpusztulnak – derült ki egy amerikai tanulmányból.
A magyar Gyermekorvosok Társaságának felmérése szerint már az 1-3 éves magyar gyermekek fele az ajánlottnál több koleszterint fogyaszt.
Kevesebb és kevésbé aktív azoknak a férfiaknak a spermája, akik legalább heti öt órát kerékpároznak – közölték amerikai kutatók.
Már kis mértékben, passzívan belélegezve is egészségügyi problémákat okozhat a dohányfüst – állapította meg az amerikai tiszti főorvos.
A szélütés minden formája, az agyvérzés, az agyinfarktus vagy az agyembólia leggyakrabban megelőzhető, vagy időpontja jelentősen későbbre tolható. Az Amerikai Szív Szövetség megelőzési irányelveit a legilletékesebb...
Debrecenben - az ország egyetlen önálló farmakológiai tanszékén - évente mintegy 20 gyógyszervizsgálatot végeznek el - mondta Kovács Péter, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Klinikai...
Egy káros fehérje, a béta-amiloid lassabb eltávolítása állhat az Alzheimer-kór hátterében – állapították meg amerikai kutatók.
WEBBeteg - Czibere Anikó, újságíró -
2010.12.10. 20:13
A komáromi Szőnyi Ferenc szerdán délután landolt Ferihegyen, nem akármilyen élményekkel: Mexikóból tért haza, ahol az Ironman-versenyek távjának hússzorosát teljesítette. Elsőként ért a célba, és első lett abban is...
A gyerekkori agytumor, a medulloblasztoma kétféle daganatos betegséget takar – közölték amerikai kutatók. A medulloblasztoma általában gyógyítható, ám az általa érintett gyerekek élete véglegesen megváltozhat a...
Egy nagy tábla csokoládét elfogyaszthatunk gondolatban, így is elérhetjük a jóllakottság érzését – mutatták ki amerikai kutatók.
Az Alzheimer-kór szövettani eltéréseinek kialakulásában is szerepet játszik a nitrogén-monoxid hiánya, amely a verőerek tágulásának feltétele is - közölte a Circulation Research.
A passzív dohányos gyerekeknek romlik a mentális egészsége. A cigarettafüstöt belélegző gyerekek nagyobb arányban küzdenek hiperaktivitással és magatartásproblémákkal - állapították meg újabb kutatások.
Az érelmeszesedésre való fokozott kockázat szűrővizsgálatokkal és nagyobb figyelemmel már gyermekkorban fölismerhető. A legtöbb ember halálának okát jelentő betegség megelőzése szempontjából fontos fölismerést a...
Egy, a sürgősségi osztályokon már eddig is alkalmazott vérteszt javított változata alkalmas lehet arra, hogy látszólag egészséges embereknél is megállapítsa a szívbetegséget - közölték kedden amerikai kutatók.
A túlzásba vitt stimulánsok nem gyorsítanak, hanem épp az ellenkezőjét érik el: amerikai kutatók kiderítették, hogy az energiaitalok lassítják a reakcióidőt, ha túl sokat fogyasztanak belőlük.
Medipress -
2010.12.09. 08:38
A légszennyezés növeli a szívbetegségek kockázatát, állítják azok a kutatók, akik bizonyítékként lefényképezték az apró véredénykéket egy ember szemében.
WEBBeteg -
2010.12.09. 02:56
"21 éves vagyok, két hete fejfájás tapasztaltam. A fájás a fej középső részétől kicsit hátrébb, középen jelentkezett. Köhögés, ásítás, lépcsőzés hatására a fájdalom kissé fokozódott. Lehet, hogy agydaganatom van?"...
Medipress -
2010.12.08. 23:23
A legújabb kutatások szerint patkányokban a terhesség alatt kapott nikotin csökkenti az őssejtek számát az agy legmagasabb funkcióiért felelős területén, a hippokampuszban.
A mai kamasz fiúk átlagosan egy évvel korábban elérik a pubertást, mint apáik - állapították meg amerikai kutatók Bulgáriában lefolytatott tanulmányuk alapján.
WEBBeteg - Czibere Anikó, újságíró -
2010.12.08. 17:12
Néhány napja egy magyar versenyző, Szőnyi Ferenc nevétől hangos Mexikó: ő nyerte meg a Mexico double deca ironman nevet viselő versenyt, ahol az Ironman-versenyek távjának hússzorosát teljesítette. Elsőként szakította...
WEBBeteg - K. J., fordító -
2010.12.08. 15:44
A téli hónapokban, különösen karácsony után sokakra rátör a rosszkedv, a lehangoltság. A megfelelő, tudatos táplálkozás azonban segíthet az általános levertség elűzésében.
Mágneses impulzusokat alkalmaznak annál az új technikánál, amelyben addig melegítik a vas-oxid szemcsékkel körülvett rákos sejteket, míg azok túlhevülnek és elpusztulnak - közölte a brit The Daily Telegraph online...
Medipress -
2010.12.08. 10:07
Az Utrechti Egyetem tudósai felfedezték, hogy azok a cukorbetegek, akik akár csak két pohárnyi bort is megisznak, nagyobb az esélyük a vakságra. Az eredményekről a Diabetic Medicine című folyóirat számolt be.