Az alvászavar és típusai

Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - az idegrendszer, immunrendszer, hormonháztartás és minden szerv - számára a regenerálódáshoz, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.

Az alvás rendszeresen ismétlődő szakasza életünknek. Alvás során a külvilággal való kapcsolatunk jóval felszínesebbé válik, izmaink elernyednek. Ezen órák alatt töltjük fel szervezetünk raktárait, a tudatalattink pedig rendet rak az előző nap eseményei között.

Az alvásigény egyénenként és életkoronként jelentős szórást mutat. Egy újszülött többnyire csak enni és inni ébred fel, míg az idős emberek többsége már alig néhány órányi alvással is beéri. Általában igaz, hogy ha valaki frissen ébred és kipihentnek érzi magát, akkor elegendőnek bizonyult számára az alvásra fordított idő, és megfelelő volt az alvás minősége is.

Az alvásnak két fő szakasza van: az egyikben a szemünk gyors mozgásokat végez, ezt REM-fázisnak nevezik. Ebben a szakaszban történik az álomtevékenységünk, amire azonban felébredés után többnyire nem emlékszünk pontosan. A másik fő alvásszakasz (non-REM) további részekre osztható az alvás mélysége és a reflextevékenységek milyensége alapján.

Miért baj a kialvatlanság?

Az alvászavar csökkenti az alkalmazkodóképességet, azaz a „túlélést": a reagáló-, tanulási és tűrőképesség, a figyelem, valamint a munkateljesítmény csökken, egyre ingerlékenyebbek, fáradtabbak leszünk, sőt, tartósan kimerült állapotban a testi (szomatikus) betegségek és a szellemi leépülés (dementálódás) kockázata is lényegesen fokozódik. Károsítja az immunrendszert, romlik a hormonháztartás működése is.

Az alvászavar tünet és betegség egyaránt lehet, mely mögött számos különféle ok húzódhat meg, ezeket azonban még a legkörültekintőbb módszerekkel sem mindig sikerül kideríteni. Komolyabban akkor kezelendő az alvászavar, ha jelentős szubjektív panaszokat okoz és érdemben gátolja a beteg mindennapi élettevékenységét, aktivitását.

Alvászavarok: inszomnia, hiperszomnia és paraszomnia

Inszomnia

Az alvászavarok közé tartozik a hiposzomnia vagy inszomnia (álmatlanság), melyet nehezített elalvás, az alvásnak ébredésekkel megszakított mintázata, illetve a folyamatos alvást követő túl korai ébredés jellemez.

Ez fordul elő a leggyakrabban, a lakosság kb 40%-át is érintheti.

Rendkívül sok oka lehet, illetve lefolyása szerint lehet akut vagy átmeneti (aktuális pszichés megterhelés pl. gyógyszerhatás következtében), de gyakrabban krónikus probléma. Az esetek döntő többségében másodlagos az inszomnia, vagyis érdemes mögötte kiváltó tényezőt keresni. Ez lehet sokszor mentális eltérés (pl. szorongás, pánik, depresszió), lehet külső tényező (pl. nem megfelelő a környezet az alváshoz – rossz matrac, zaj, horkolás), de akár életmódbeli eltérés is (pl. műszakolás, felborult munkarend).

Hiperszomnia

Az inszomniának valamelyest éppen ellentéte a hiperszomnia, mely fokozott alvásigényen alapuló állapot, ilyen például a nappali aluszékonyság. A rosszul alvók számára talán meglepő, de az sem szerencsés, ha túl sokat alszunk.

A hiperszomnia oka lehet a gyógyszerek, főként altatók nyugtatók túladagolása, de a fokozott alvásigény utalhat testi betegségekre is. Ezek között nem egyszer igazolódik a pajzsmirigy szerepe, melynek csökkent működése gyakran jelentkezik érdektelenséggel, aluszékonysággal. Viszont az aluszékonyság súlyosabb agyi folyamatoknak (pl. gyulladásoknak vagy a koponyán belüli nyomás fokozódásának) a tünete is lehet. Hosszabb lehet az alvás akkor is, ha a minősége nem megfelelő, ilyenkor bár az időtartam jó, de az alvás módja nem!

Itt kell megemlíteni a narkolepsziát, ami a központi idegrendszer súlyos zavara, melyben nem szabályozott megfelelően az ébrenléti és alvási ciklus, emiatt nappali elalvásokat okoz. Talán genetikai hajlamosító tényező áll a hátterében, mert mutat családi halmozódást, de a háttere nem teljesen tisztázott.

Paraszomnia

Az említett, jórészt mennyiséginek is nevezhető zavarokkal szemben inkább minőségi zavarok a paraszomniák, melyeknél elsősorban az elalvás vagy a felébredés folyamata sérül: ide tartozik például az alvajárás.

Az inszomniák kezelése (különösen az első két esetben) alapvetően gyógyszeres terápiából áll, de itt jelezzük, hogy elsősorban a krónikussá váló esetekben pszichoterápiás módszerek vagy például alvásmegvonásos kezelés alkalmazása is szükséges lehet.

Minden estben meg kell keresni a kiváltó okot!

Megjegyzendő továbbá, hogy a tüneti alvászavar mögötti pszichiátriai alapbetegség esetén megoldás lehet az alapgyógyszer (pl. depresszió esetében a hangulatjavító szer) dózisának módosítása, esti adagjának megemelése, altató beállítása helyett.

Viszont minden esetben kell a kiváltó okot keresni, ha pedig az (már) ismert, akkor annak megoldására kell törekedni. Ugyanis sajnos egyre jobban terjed az alvászavar és azzal együtt az egyre fiatalabb korban történő altatószerszedés.

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter főorvos
Aktualizálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus