Apró hólyagok az ajkakon

Tisztelt doktornő/doktor, Néhány héttel ezelőtt apró hólyagok jelentek meg az ajkaimon, ott ahol az alsó és felső ajkak találkoznak, valamint annak "folytatásánál", ahol az ajkak az alsó fogsorral találkoznak. A hólyagok aprók voltak, némelyik kicsit gennyes, de általában csak pirosas szinűek. A hólyagok körüli 2, 3 mmes terület is pirosas szinű. A hólyagok semmiféle fájdalommal nem jártak, nem gennyeztek, varrosodtak. Pár nappal a megjelenésük után kijött egy afta a számban. Folyamatosan jöttek elő és tűntek el a kis hólyagok, egy egy hólyag körülbelül két nap alatt eltűnt. Nagyjából egy hét után elmúltak a tünetek. Pár hétre rá megintcsak kijöttek ugyanezek a hólyagok, majd ismételten egy afta is megjelent. Ma reggelre megint előjött egy hólyag a számon, amiről mellékelek egy (nem annyira jól sikerült) fotót is. A hólyag a szemfog előtt látható. Ön szerint mi okozhatja ezeket a hólyagokat? Talán allergiás reakicó? Legutóbb a fogorvosomnál járva ő azt mondta, lehet, hogy herpesz (akkor épp nem voltak hólyagok a számon, igy csak elmesélni tudtam), de szerintem ez nem lehet herpesz (vagy nem hagyományos), mert nem az ajak szélén jelentkezik, nem fáj, és nem hólyagosodik. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Tóth Gyöngyi válasza hólyagok témában

Tisztelt Kérdező! Nem hiszem, hogy herpesze volt, a leírt tünetek alapján inkább aftára gondolok. Ennek hátterében többféle ok állhat, ha rendszeresen kiújul érdemes megfigyelni van-e összefüggés valamilyen étel fogyasztása között, esetleg vashiány irányába egy laborvizsgálatot csináltatni. Kialakulhat stresszes életmód hatására is ha az immunrendszer kissé legyengül, de okozhatja mechanikai sérülés is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. november 04.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Végbél hólyag
Tisztelt Doktor Úr/ Nő! A végbélnyílásomnál és benne, előjöttek apró fehér hólyagok. Nem viszket, nem fáj, csak érzem, hogy ott van. Mi lehet ez? A választ...
Bőrbetegség a nemi szerv környékén.
Tisztelt Dr. Bodnár Edina! Tanácsot szeretnék Öntől kérni, körülbelül 2-3 hónapja a nemi szervemen keletkezett egy kis fehér hólyag szerű folt, azóta egyre...
Viszketés
Jó reggelt! Az egész ugy kezdödött, hogy van egy 11hónapos kislányom akinek a lábán apro pici hólyag (nem gennyes) foltok jelentek meg! A picit elvittem egy...
Sárgás hólyagok a torokban
1-2 hete sokszor száraznak érzem a torkom és néha, mintha kicsit kaparna is. Megnéztem tükörben és ilyen kis sárgás hólyag szerű dolgok vannak a torkomon. Mi...
Apró hólyagok a kezemen
Tisztelt Doktornő! Évekkel ezelőtt úgy kb 2007-ben vettem észre, hogy apró hólyagok vannak a kezemen. Nem viszket, nem fáj. Viszont ha kinyomom akkor...
Kérem Doktornő Segítsen!
Kedves Doktornő! USA-ban élek! Pár éve sztrókot kaptam, így most rokkantként nem tudok dolgozni. Az itteni orvosok megfizethetetlenül drágák a számomra!...